Menszátor Attila színész, rendező. Jelenleg Budapesten él. Legutóbbi rendezése, a Woyczek kapcsán faggattuk gondolatairól, álmairól, sikereiről, munkamódszeréről. Ő volt az a színész, aki Magyarországon előszőr egyszemélyes Hamlet-et alkotott.
– Hány éves korodtól akartál rendező lenni? Mi indított el a pályán?
Erre rögtön azt kell mondanom, hogy én színész vagyok alapvetően. Körül-belül 2001–ben merült föl, a színmű után három évvel, hogy megpróbálkoznék a rendezéssel, akkor tulajdonképpen egy négy-hat fős csapat egyben tartásáról volt szó, akikkel színészként dolgoztunk együtt Koltai M. Gábor munkáiban. Ennek a folyománya volt az, hogy megrendeztem Osborne Dühöngő Ifjúságát, mely Dühöngő cím alatt futott a Merlinben. Nem volt ez elhatározás, hanem így hozta az élet. Kíváncsi voltam milyen úgy részese lenni egy darabnak, hogy a kezemben futnak össze a szálak.
– Voltak segítőid is az elején? Mentorod, vagy tanárod aki különösen odafigyelt rád?
Rendező tanárra gondolsz? Én nem tanultam rendezést.
– Akkor ez itt a tévedés. Színész szakon végeztél, és az Osborne darab sikere miatt gondolkodtál el a rendezésen, vagy csak véletlenszerűen sodródtál bele?
Mondhatjuk, hogy véletlenszerűen, de valójában Sediánszky Nóra dramaturg, író bíztatott, adta az impulzusokat ez irányban, mondván, hogy komplexebben gondolkodom annál, minthogy csak játsszak. . Nem volt rendező mentorom. Ami érdekes volt színész hallgatóként, az, hogy részt vehettünk a rendező hallgatók vizsgamunkáiban, és az ő osztályfőnökük gyakorta megengedte, hogy benn maradjunk a kiértékeléseken is. Ez számomra mindig inspiráló volt. Például Székely Gábortól hallottam rengeteg olyan nüansznyi dolgot, amit addig nem, s így jobban beleláttam a rendezők munkájának szisztémájába. Szintén kuriózum volt nekem, hogy Ruszt József rendezővel is dolgozhattam. Ő egy teljesen sajátos felfogásban álmodta meg a maga színházát, más rendszerben gondolkodott, mint általában szokás. Minden iskola keresztezhető és kijön belőlük egy újabb. Egyszer azt kérte tőlem, hogy a Hamletből egy szakaszt öt negyedben mondjak. Hát akkor legyen öt negyed. Néztem nagyot. Tudtam, zeneileg mit jelent, de nem értettem pontosan mi a kérés, tekintve, hogy nem húzta alám semmilyen banda az ötnegyedes nótát. Némi tanácstalanság után rákérdeztem, hogy akkor tulajdonképpen azt akarja, hogy aszimmetrikus, szabálytalan legyen a monológ? Ő bólintott egyet s aztán azért elmondta a szöveget a zenei értelemben vett módon is…
– A Woyczek a legfrissebb rendezésed. Azt láttam. Ennek kapcsán mondom, hogy zseniális érzéked van az emberi psziché előtérbe helyezéséhez, a képi megjelenítéseid szuggesztívek, a főhős létezése átható, gondolatai belénk martak a nézőtéren. Egyedül raktad össze a darabot, vagy a színészek ötletei alapján?
Nem volt hosszú a próba folyamat, ezért majdnem minden előre kész volt a fejemben…Büchner összes változatát elolvasva elkészítettem a saját verziómat. Hat emberrel akartam megcsinálni. Meglett. Tulajdonképpen pl. az az elem, hogy a darab végén Andres éneklésre bíztatja az elvágott torkú Mariet s némán fújtató harmonikával kíséri le a haldokló nő levegőért való kapkodását , az már eleve bele volt írva a forgatókönyvbe.
– Azt hittem, hogy a tó hullámokat vet.
Arra is lehet asszociálni, a nádasra is, ez az előadás códája is egyben…
– Kíváncsi lennék a munkamódszeredre. Hogyan építed föl a karaktereket? Hagyod, hogy a színészek megtalálják magukat benne és csak ötleteket adsz nekik, vagy az első mondattól az utolsó lépésig, mindent beállítasz valamilyen cél érdekében?
Nem. Nem állítok be mindent. Azért volt talán szerencsés a Büchner anyag, mivel rövid szöveg. Egyre több fantáziát látok abban, ha egy mű nem feltétlenül a verbalitásra épül, amellett, hogy, ami meg van írva, az színtiszta költészet. Abban bíztam, arra próbáltam rávenni a színészeket, hogy, amikor azt hiszik, hogy nem történik semmi, csak léteznek, akkor a legizgalmasabb az egész. Az volt az alap, hogy ez egy lassú folyam,egy belassult, befásult világ , Woyczek rémisztő valóságának , és még borzasztóbb tudat alattijának kicsit látomásszerű megjelenítése volt a cél.
– Maday Gábor kiváló volt Woyzeckként.
Igen, Rá találtam ki a Woyzecket.
– Mi mozgat téged, mint rendezőt és mi mint embert?
Ez most nagyon általános. … Élni kellene… már hogy többet kellene létezni, tapasztalni a szakmánkon kívül…Azt gondolom, egy idő után elhasználjuk a patronjainkat és ha nincsenek új impulzusok, akkor megrekedünk. Ez lehet bármi, egy tekintet, ami két órára boldoggá tesz. Nehéz erre válaszolni…
– Maradjon titok.Fel tudnál sorolni pár darabot, amit eddig megrendeztél számunkra, laikusok számára, kik nem nézték végig az összes alkotásod? Illetve, mi az, amit még mindenképpen meg szeretnél rendezni?
Dühöngő, Bangkoki Punkok, Kékszakállú Herceg vára, Escurial,Hamlet,legutolsó munkám a Nimfománia volt, ami az Anyaszínház égisze alatt készült…
– Anyaszínház?
Igen, ez a neve a társulatnak… A Woyzecket és a Nimfomániát is az Rs9 Színházban láthatják a nézők…Anyaszínház facebook oldala https://www.facebook.com/anyaszinhaz/?fref=ts
A következő előadások: Nimfománia feb. 20. márc. 2. Woyzeck márc. 10
Sok terv van, meglátjuk, mi valósulhat meg közülük…
– Filmben szerepeltél már?
Pálfi György Szabadesés c. filmjét emelném ki és a Mindörökké-t, ami még nincs befejezve, másfél éve forgattuk le…
– Hogyan tudnád képileg színpadon megjeleníteni a halált és a szerelmet?
Ez attól függ milyen halál és milyen szerelem…
– Egy Rómeó és Júliá-t hogyan vinnél színre?
Nagyon idős színészekkel, akik már túl vannak mindenen. Volt is ez irányú próbálkozásom, idős színészek bent lakó otthonában szerettem volna megcsinálni a Rómeó és Júliát, az ott élő nénikkel és bácsikkal. Sajnos, akkor ez nem jött össze. Talán majd egyszer, vagy eljátsszuk mi,Anyaszínházasok, ha bele öregszünk …
– Volt-e valaha példaképed?
Talán egy: Latinovits Zoltán.
– Köszönöm szépen az interjút.