Close

Isztambuli merénylet – Nem világos, ki volt az elkövető, folyik a hajsza a tettes után

Fotó: cnn.com

Isztambulban legalább 39-en meghaltak és 69-en megsebesültek egy neves szórakozóhely ellen szilveszter éjszaka végrehajtott terrortámadásban – közölte vasárnap Süleyman Soylu török belügyminiszter. Egyelőre nem világos, kik állnak a merénylet hátterében, a rendőrség hajszát indított a városban a tettes kézre kerítése érdekében.

Huszonegy halálos áldozatot sikerült vasárnap délig azonosítani, közöttük legalább 15 külföldi van: szaúdi, jordániai, tunéziai, marokkói, libanoni, líbiai, izraeli, indiai állampolgárok, illetve egy belga-török kettős állampolgár. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) eddigi információi szerint nincs magyar érintettje a terrorcselekménynek.
A támadás célpontja egy híres mulató, az Ortaköy negyedben, a Boszporusz európai partján található Reina klub volt. A merénylő éjfél után, negyed kettőkor érkezett a bejárathoz, ahol lelőtt egy rendőrt és egy civilt, majd behatolva sorozatlövő fegyverével vaktában tüzet nyitott az újévet ünneplőkre. A 700-800 vendég közül egyesek a tengerbe vetették magukat menekülés közben – jelentette az NTV televíziós csatorna. Egy szemtanú elmondta, hogy a lövöldözés 10-15 percig tartott, és az elkövető körülbelül 50-60 lövést adott le. A kezdeti hírek szerint a támadó télapójelmezt viselt, de a török kormányfő később cáfolta ezt a hírt.
Vasip Sahin isztambuli kormányzó azt mondta, hogy a támadó „messzehordó” fegyvert használt, amellyel „brutálisan és vadul” tüzet nyitott az emberekre. Feltehetően gépkarabélyra utalhatott.
Összesen 69 sebesültet ápolnak kórházban, négy ember állapota súlyos. A sebesültek többsége észak-afrikai és közel-keleti országok állampolgára.
A merénylők számát más források két vagy három főben adták meg. A Dogan török sajtóügynökség által megkérdezett szemtanúk szerint a támadó vagy támadók arabul kiabáltak. Eddig senki sem vállalta magára a vérengzést, az elkövetők kiléte és sorsa ismeretlen, nem tudni, hogy lelőtték, elfogták őket vagy elmenekültek. Binali Yildirim török kormányfő sajtótájékoztatóján elmondta: elképzelhető, hogy a támadó a helyszínen hagyta a fegyverét, és a kialakult zűrzavart kihasználva el tudott menekülni.
A környéket a rendőrség két kilométeres körzetben lezárta, és hajsza indult a városban a tettes kézre kerítése érdekében.
Isztambulban szilveszter előtt fokozott készültséget rendeltek el, és 17 ezer rendőrt vezényeltek az utcákra, köztük télapónak öltözötteket. A szórakozóhely vezetője közleményében leszögezte: nem gondolja, hogy nem voltak megfelelőek a biztonsági óvintézkedések, a rendőrség már két héttel szilveszter előtt fokozta jelenlétét Ortaköy negyedben.
Törökország a végsőkig harcolni fog, amíg véget nem vet a terrorcsoportok és támogatóik által elkövetett támadások minden fajtájának – hangsúlyozta a török elnök a merénylet után. Recep Tayyip Erdogan nyilatkozatában kiemelte: „nemcsak a terrorcsoportok fegyveres támadásaival, de gazdasági, politikai és szociális támadásaikkal is szembe kell szállni”.
„A hasonló támadások célja, hogy a polgári személyek elleni gyűlöletes támadásokkal destabilizálják és káoszba döntsék az országot, demoralizálják népünket. A nemzetnek meg kell őriznie a hidegvérét, szorosabban össze kell fognunk, és soha nem adhatunk teret az efféle piszkos játszmáknak” – fogalmazott az elnök.
Együttérzését fejezte ki az elhunytak családtagjainak és mielőbbi gyógyulást kívánt az isztambuli terrorcselekmény sérültjeinek Orbán Viktor miniszterelnök. „Magyarországon nagyra értékeljük, hogy Törökország és a török emberek aktív szerepet vállalnak a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben. Ez az embertelen támadás megerősíti kormányom elkötelezettségét a terrorizmussal szembeni fellépés és Törökország erőfeszítéseinek támogatása mellett” – fogalmazott Orbán Viktor.
Részvétét fejezte ki a merénylet miatt Barack Obama amerikai elnök, és felszólította munkatársait, nyújtsanak segítséget a török hatóságoknak – közölte a Fehér Ház. Az Egyesült Államok isztambuli főkonzulja vasárnap arra figyelmeztette a városban tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy ha tehetik, maradjanak biztonságos helyen, és ne járkáljanak a városban.
Vlagyimir Putyin orosz államfő is részvétét nyilvánította Erdogannak. „Nehéz elképzelni annál cinikusabb bűncselekményt, mint békés emberek meggyilkolása az újévi ünnepen. A terroristáktól azonban teljesen idegenek az emberi erkölcs fogalmai. Közös feladatunk, hogy határozottan visszaverjük a terrorista agressziót” – hangsúlyozta az orosz elnök a Kreml sajtószolgálata által ismertetett részvéttáviratában.
Francois Hollande francia elnök szolidaritását fejezte ki a török néppel a támadás után és hangsúlyozta, hogy feltétlenül folytatni kell a terrorizmus elleni közös fellépést.
Törökország legnépesebb városában 2016-ban számos merényletet követtek el, a legutóbbit december 10-én, amikor kurd fegyveresek két pokolgépet robbantottak fel egy labdarúgó-stadion előtt. Akkor 44 ember halt meg és több mint 150-en sebesültek meg. Más véres támadások elkövetését az Iszlám Állam vállalta magára.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top