Close

Az ár mellett fontos a minőség – válogathatunk is!

karacsony ok

A Tesco átalakítja választékát

A Tesco hétfőn bejelentette, hogy átalakítja az áruházaiban kínált választékot. Az élelmiszerlánc a változó vásárlói igényeknek megfelelő, legjobb termékeket kínálja majd: ezt részben új termékek bevezetésével, részben a kevésbé népszerű termékek számának csökkentésével tervezi elérni. Az első átfogó értékelés és vizsgálat a kávé és tea kategóriát érintette. 2017-18 során minden főbb élelmiszer kategóriát górcső alá vesz.

„Felmérések szerint a vásárlók egyaránt szükségét érzik a választás lehetőségének és a kényelemnek” – mondta Jamie Walker, a vállalat közép-európai beszerzési igazgatója. „Érzékeljük a vásárlói szokások változását, a kínálatot pedig ennek megfelelően alakítjuk ki. Ezért vizsgáljuk át a főbb kategóriákat, a szállítókkal karöltve pedig kiválasztjuk a piacon kínált legjobb termékeket – a helyi és nemzetközi márkákat, illetve a Tesco innovatív saját márkás termékeit egyaránt figyelembe vesszük.”

value ok

A Tesco a közelmúltban véglegesítette az új, egyszerűsített kávé és tea választékát. A termékek száma ugyan 20%-kal csökkent, a vásárlók azonban országonként átlagosan 133 új termék közül választhatnak. Az új saját márkás termékek, például a pörkölt kávé, a szemes kávé, valamint a gyümölcsteák bevezetését televíziós, nyomtatott, illetve áruházi reklámkampánnyal támogatták.

„Az új, egyszerűbb választék kialakítását részletes elemzés előzte meg, melynek keretében felmértük, mely termékek a legfontosabbak a vásárlóknak. Döntéseinket főként a felmérés eredményei vezérelték, így a választékban jórészt a vásárlók kedvenc termékei maradtak, helyi és nemzetközi márkák, illetve a Tesco innovatív, saját márkája alkotja a választékot” – tette hozzá a Tesco beszerzési igazgatója.

Az új választék kialakítása során a Tesco szorosan együttműködik a szállítókkal is. A vizsgálatnak köszönhetően az áruházláncnak lehetősége nyílik a piac újdonságainak bevezetésére, illetve a Tesco saját márkás termékeinek fejlesztésére.

print ok

„Ezekkel a módosításokkal érjük el, hogy a választék továbbra is megfeleljen a vásárlók igényeinek, ez pedig mind a Tesco beszerzési csapata, mind a partnereink részéről nagy elkötelezettséget és alapos utánajárást igényel. Hosszú távra tervezünk, fontos, hogy az átállás gördülékenyen menjen. Úgy vélem, hogy a magyar vásárlók is észreveszik majd a különbséget” – tette hozzá Jamie Walker.

Forrás: Élelmiszer Online 2016. november 

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top