– Jaj a legyőzötteknek! –
1945. június 15-e. Esti órák, szürkület. Két küldöttség készülődik a nagy jelentőségű jóvátételi egyezmény aláírásához1. Szovjet részről Kliment Jefremovics Vorosilov marsall, a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke, magyar részről Dálnoki Miklós Béla vezérezredes, az Ideiglenes Nemzeti Kormány elnöke. A székely lófői származással rendelkező Miklós Béla láthatóan szorong, de nincs választás. A veszteseknek fizetniük kell. Évezredek óta ez a módi. Pénzben, áruban, lélekben. „Vae victis” – jutott az eszébe a magyar miniszterelnöknek: „Jaj a legyőzötteknek”. Miközben az ország szétlőve, lebombázva, kirabolva, megalázva tűri „felszabadítói” megszállását.
A győztesekben vagy a győztesekhez dörgölődző „győztessé minősített” államokban ezúttal is megvolt az igény, hogy a diadal ünneplése mellett learassák a gazdasági hasznot is. A felelősség kizárólagossá vált, és csak a veszteseket terhelte2. Megtalálták a büntetés módját is: az évszázadok folyamán szedtek hadisarcot, hadizsákmányt, foglaltak el területeket, vittek el embereket rabszolgamunkára, és persze a győztesek igyekeztek a legyőzött területeket beilleszteni saját gazdasági-, politikai-, kulturális rendszerükbe, saját birodalmukba. Magyarországnak bőségesen volt tapasztalata e téren. A törökök janicsárnak hurcolták el az ifjú magyarokat, az oroszok „egy kis munkára” invitálták a legyőzötteket. A „málinkij robot”, a hadifogság gyakran szintén a halálig tartott…
Visszakanyarodva a második világháborút követő hónapokra: most a gyakorlatban alkalmazták a kollektív felelősség elvét. 11 millió 611 ezer németet telepítettek ki brutális módon Közép-Európából3. A magyarság jelentős részét is szülőföldjének elhagyására kényszerítették: vagy menekültek a terror elől, mint a Délvidéken, Kárpátalján, vagy a kollektív megbélyegzés alapján kitelepítésre, „lakosságcserére” kényszerítették őket, mint a Felvidéken. (Lásd a Benes dekrétumokat, a „demokratikus hagyományú” Csehszlovákia élő örökségét.) A jogfosztás és üldözés mellett az újra trianoni határok közé szorított magyarságnak „jóvátételt”, is kellett fizetnie.
Már a fegyverszüneti egyezmény tartalmazta a jóvátételt: e szerint Magyarország 300 millió amerikai dollár értékben köteles árut szállítani a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának. Érdekesség: ezen országok közül ma már egyik sem létezik. Erőszakkal, ideológiával, fegyverrel összetákolt alakulatok voltak. De a marxizmus, a leninizmus, (a kommunizmus), a pánszlávizmus, a „csehszlovakizmus” stb. vajon végleg a múlté már? Az említett összeget hagyta jóvá a Párizsban 1947. február 10-én aláírt békeszerződés is. Addigra azonban a győztesek már érvényesítették igényeiket. A szerződések azt rögzítették, hogy a Szovjetuniót 200 millió-, Jugoszláviát 70 millió-, Csehszlovákiát 30 millió dollár értékű jóvátétel illeti meg. A magyar államnak külön tárgyalásokat kellett folytatni a három féllel, hogy milyen áruban, milyen ütemezéssel stb. fizet. A legnagyobb falatot a Szovjetunió harapta ki a magyar gazdaságból. A jóvátétel a direkt anyagi haszon mellett a magyar gazdaság beillesztését is szolgálta a szovjet birodalmi térbe.
A magyar-szovjet jóvátételi tárgyalások 1945. május 19-én kezdődtek. A magyar delegációt Pokorny Hermann altábornagy vezette, az oroszt Zorin tábornok4. Kemény tárgyalások voltak, de nem egyenlő felek között. A szovjet fél diktált, a magyar fél próbálta menteni a menthetőt. A tárgyalások alatt is folytatódott az ország szisztematikus kirablása. Ezt már a Szovjet Hadsereg „zsákmányszerző alakulatai” megkezdték a harcok alatt5. Vittek komplett gyárakat, erőműveket, banki trezorok tartalmát, de még bélyeggyűjteményeket, könyvtárakat és filmeket is6. A Szövetséges (szovjet) Ellenőrző Bizottság 1945. április végétől „rendeltetésszerű értesítéseket” (igényeket) küldött a magyar kormánynak acéláruk szállítására. Ilyen körülmények közepette a magyar delegációnak nagyon nehéz volt a helyzete. Főként mert a háborút követő hónapokban a gazdaság romokban hevert: a német rablások, az orosz pusztítások, az amerikai bombázások soha nem látott kárt okoztak. A politikai és szociális érdekek mentén végrehajtott földreform az élelmiszerellátást is veszélyeztette7.
A tárgyalások során a legnagyobb gondot az jelentette, hogy a szovjetek nem pénzt, hanem főként ipari berendezéseket, készárukat és élelmiszert követeltek. Egy Rákosi Mátyásnak küldött jelentés így ír a tárgyalásokról: „Az első csoport tárgyalásai során a legnagyobb súlyt a már működő gyári berendezések, illetve teljes gyárak megmentésére fordította. Ezzel szemben a szovjetek kész gyárakat szereltek le, ezzel gyakorlatilag lehetetlenné téve az áruk előállítását.”8 Ráadásul a szovjet delegáció olyan árukat is igényelt, amelyet Magyarországon nem gyártottak. Például nagy mennyiségű óra szállítását követelték. A híres „davaj csaszi” akció („add az órád”) mégse volt eredményes. Ehhez viszont Svájcból kellett importálni precíziós rugókat, ami megdrágította a termelést9. De vegyük például a vas- és acéláruk kérdését! E téren termelésünk 1938-ban 400 ezer tonna volt. A jóvátétel egyetlen évre: 250 ezer tonnát tartalmazott, vagyis hat évre 1.5 millió tonnát. Mindez akkor, amikor a magyar termelési kapacitás a háborús károk révén az 1938-as szint 30-35 százaléka volt. Így segítette a „baráti” Szovjetunió a magyar újjáépítést10.
A tárgyalások „sikerrel” zárultak: Magyarország vállalta, hogy hat éven át szállítja a gépeket, egyéb ipari termékeket és nyersanyagokat (élelmiszert) a Szovjetuniónak. A szállítások ütemét évekre lebontották: késedelem esetén havi(!) 5 százalék bírságot szabtak ki, vagyis évi 60 százalékot. (Ezt még az oroszok is túlzottnak ismerték el később.) A jóvátételi szállításokat az 1938-ban érvényes árak alapján kellett teljesíteni, felemelve az ipari berendezések árát 15 százalékkal, a többi áruét 10 százalékkal. Elméletben mindez azt jelentette, hogy egy dollár 5.15 pengőnek felelt meg, egy uncia arany pedig 35 dollárt ért. (Persze a pengő már „szárnyalt”: 1945 nyarán egy pohár sör 4010 pengőbe-, 1946. júniusban 46 milliárd pengőbe került…) Valójában az árakat az 1938-as ár 40 százalékában állapították meg, vagyis a szállítandó árumennyiség az egyezményben meghatározott 2.5 szerese volt11.
A Szovjetunióba menő jóvátétel példátlanul megterhelte a magyar gazdaságot. Többféle számítás is létezik: az óvatos becslés szerint is a legnehezebb 1945-47-es években a nemzeti jövedelmünket lekötő 27 százalékáról volt szó!12 Ezen belül a legveszélyesebb az élelmiszer-szállítások mértéke volt, mert ennek eredményeként a minimumra zsugorodott a napi kenyérfejadag (20 dkg), és felrémlett az éhínség veszélye is. Voltak olyan napok 1945-46 telén, amikor csak néhány napra elegendő élelmiszer állt rendelkezésre Budapesten, közben a vasúti szerelvények tonnaszám vitték az élelmiszert a Szovjetunióba. Más korabeli magyar számítás szerint egy jóvátételi dollárt 5.3-al kell megszorozni. Mindez elviselhetetlen terhet jelentett a szétzilált magyar gazdaságnak. Az 5.3-as szorzó a következő tételekből állt: biztosítási költségek (+10% a magas kockázat miatt); csomagolási költségek (+ 7.5% a túlzott igények miatt); az „átvételi rezsi (+ 15%); a szállítási költségek (+ 30%). A szállítást csak szovjet cégek végezhették, szovjet tarifák alapján. A búza szállítása többe került, mint maga a termék tonnájának ára. (Egy tonna búza ára: 26 dollár/tonna; szállítás a szovjet ajánlat szerint: 28 dollár!) A legnagyobb kárt azonban a veszteséges termelés „eredményezte”, vagyis hogy olyan termékeket követeltek, amelyeknek termelésére a magyar ipar nem volt felkészülve, így komoly importra és üzemi átállásokra kényszerült (+50%). Mindez akkor sújtotta Magyarországot, amikor az újjáépítés hihetetlen terhe is a magyar nemzetre hárult. Számokban kifejezve: 1945-ben a magyar átlagjövedelem 1-3 USA dollárnak felelt meg, ami jóvátétel nélkül 6-8 dollár lett volna! A jóvátétel a reáljövedelem 60-85 százalékát vette el!13
Hogy mégis komoly eredményeket sikerült elérni, az a magyarság évezredes, génekbe táplált túlélési ösztönének és képességének tudható be, valóságos csoda volt. Táplálta e csodát, hogy az ország lakosainak túlnyomó többsége hitt abban, hogy az ország beilleszkedhet az európai demokráciák családjába: ezt üzenték az 1945. novemberi parlamenti választások14. Hogy nem így történt, abban döntő szerepe volt a szovjet megszállóknak és a jóvátételi kötelezettségeknek is, amelyek révén egész magyar gazdasági ágazatok függővé váltak a nagy birodalomtól. (1945/46-ban csak az iparban 60 ezer ember dolgozott jóvátételre). Ezt a helyzetet pecsételte meg a – Gerő Ernő által törvénytelenül aláírt – magyar-szovjet gazdasági egyezmény 1945 augusztusában15. Így 1989-ig Magyarország a szovjet gazdasági tér részévé vált. Következményeit a mai napig viseljük.
1 „Egyezmény Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kormánya és a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségének Kormánya között, a Magyarországról szállítandó áruk ügyében, amelyekkel Magyarország a Szovjetuniónak a háborús cselekmények és a szovjet területek megszállása által okozott károk fejében jóvátétellel tartozik.” Az egyezmény 11 cikkelyből állt. MOL M-1/IV-180. Közli: Balogh Sándor és Földesi Margit: A magyar jóvátétel és ami mögötte van. Napvilág Kiadó, 1998.
2 Vesztes államnak minősült Európában Magyarország, Olaszország, Finnország, Románia, Bulgária. Győztesnek minősítették Csehszlovákiát, Jugoszláviát, Lengyelországot, Ausztriát.
3 Der Fischer Informations Atlas Bundesrepublik Deutschland, 1982.
4 Lásd erről: Pokorny Hermann: Emlékeim. Petit Real Könyvkiadó, 2000.
5 Lásd erről: Dálnoki Miklós Béla Kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Jegyzőkönyvei. A-B kötet. MOL, 1997. 264.old. A jóvátételen felüli zsákmányolást Kara –Muza, Leonyid Matvejevics, tábornok, a szovjet hadsereg magyarországi zsákmány parancsnokság vezette.
6 E javak listáját lásd: MOL XIX-A-1-j. XXVII-9036-1945. 33. doboz. (Közli: Földesi Margit: A megszállók szabadsága. Kairosz Kiadó, 2002.
7 A földreformot abban a formában, ahogy megvalósult maga Vorosilov sürgette. Politikatörténeti Intézet Levéltára 508. f. 1/74.
8 Politikatörténeti Intézet Levéltára (Továbbiakban PIL) 274.f. 12/202.
9 PIL 274. f. 12/202
10 Magyar jelentés részletezve a Csehszlovák külügyi levéltárban is megtalálható.
11 PIL 274.f. 12/202.
12 Ez évi lebontásban 19 és 30 % között mozgott. PIL 274. f. 12/202.
13 Kézzel írott feljegyzés a Csehszlovák Külügyi levéltárból. (Másolat a birtokunkban).
14 A választásokon a polgári-keresztény elkötelezettségű Független Kisgazdapárt egymaga 57%-ot szerzett!
15 Az egyezményt törvénytelenül írta alá Gerő Ernő 1945. augusztus 27-én. Maga Miklós Béla is ellenezte, a parlament nem ratifikálta, mégis életbe léptették. Az egyezményt lásd: PIL 274. f. 12/226.
Szerző: Földesi Margit – Szerencsés Károly
Forrás: „Egy nemzet kétségek között” Kairos Kiadó 2015.