A búcsú mindig nehéz. Nehéz egy órára, nehéz egy percre, és még nehezebb egy egész életre. A legfájdalmasabb az érthetetlen, a felfoghatatlan mivolta. Miért most, miért épp így történik? Ezek azok a közhelyes kérdések, amelyeket felteszünk magunknak újra, és újra – hasztalanul. Mert a keserűség nem csitul, az érthetetlen pedig nem válik érthetőbbé…
Idősebb Magyar Jánossal a honi autósport egy olyan részt, pótolhatatlan alakot vesztett el, aki személyében és hitvallásában talán az egész hazai közeg savát-borsát, elixírjét, példaképét adta. Vagy még annál is többet.
Id. Magyar János nem volt pilótatalentum, és nem volt versenyző. Nem folyt bele az autósportot alapvetően meghatározó, bonyolult marketing világba sem. Sokkal többet, becsülendőbbet tett ennél: életének kétkezi munkájával, csendes alappillérként illeszkedve az egységbe, építette fel hazánk egyik legismertebb és leginnovatívabb gyorsasági-formulaautós csapatát, a Magyar Racing Team-et. Szeretett fiai álmát támogatva, teljes lényét nekik szentelve, egy gyermeki játéktól az általa megfelelőnek tartott – sikerekkel kikövezett úton haladva, az abszolút magyar bajnoki címig segítette őket. Apaként és házastársként is hasonló minőségben cselekedett, pályáján remek autószerelő szakemberből, autodidakta módon nélkülözhetetlen, bajnokságokat befolyásoló szerviztechnikussá képezve magát.
A legfőbb gyorsasági sorozat megnyeréséig egy rögös, előttük még nem járt ösvényt, csapást tapostak ki, száguldottak be… együtt. Úttörőként érkeztek, és lépésről lépésre hódították meg a szériát – Együtt. Sokan nem hittek bennük, a munkájukban, de Jani bácsi tisztában volt azzal, mit miért tesznek, és jól tudta, a befektetett energiának, álmatlan-átszerelt éjszakáknak, a fanatizmusnak meg kell térülnie.
Így lett. Bajnokként, felemelő csatában ért be minden csepp veríték, amit hosszú évek során a csapatba, a srácokba fektetett. A kis fűrészmotoros gokarttól – amellyel egyik fia, ifjabb Magyar János, tehetséges pilóta a hátsó udvarból elindult, a jelenlegi Európa kupás szereplése felé, Magyar Zoltán pedig komplex csapatkoordinátorrá vált. Ezt a megkezdett, sikeres és becsülendő utat immáron Jani Bá fentről, az égi versenypályákról figyeli, és vigyázza gyermekei minden megtett méterét, és további sikerét…
Id. Magyar János súlyos beteg volt, de ezt még a csapathoz legközelebb állók közül is csak kevesen tudták. Betegségét az utolsó pillanatig csendben, hihetetlen akaraterővel viselte, míg szíve váratlanul megszűnt tovább éltetni őt. Felesége, és két fia, családja gyászolja – valamint a teljes hazai gyorsasági bajnokság paddock nemzettsége.
Két héttel ezelőtt töltötte be 60. életévét. A jókedélyű Édesapa, férj, barát, vendégszerető és kimért, profi szakember mindannyiunknak nagyon fog hiányozni. Isten Áldja Jani Bácsi…
Nyugodjon Békében!
A Búcsú margójára: Magyar Zoltánnak és Magyar Jánosnak a célig hátralévő további lépéseket egymásra utalva kell megtenni, folytatni. Bármennyire is nehéz a helyzet, biztosak vagyunk benne, hogy Édesapjuk is így akarná. Remek sportemberek, és kemény férfiak ők, biztosak vagyunk, hogy ebben a csatában is megállják a helyük. Mi mást kívánhatnánk nekik, mint erőt és sok-sok kitartást…
Írta: Tóth Krisztián Márk