Érezted már, hogy Magyarországon gyakran bizalmatlanok egymással az emberek, és inkább ellenséget látnak egymásban az együttműködés lehetősége helyett? Talán nem földöntúliak ezek a gondolatok számodra sem. Írásomban bemutatom, hol tapasztalhatjuk mindennapi életünk során a kölcsönösség hiányát, melyek lehetnek ennek a főbb okai, végül bemutatok egy lehetséges (talán kicsit ideologikus) kiutat erre a mindannyiunk életét mérgező felfogásra.
A civil kurázsi összetevői és annak hiánya Magyarországon
Létezik egy elsőre talán furcsán csengő fogalom, a civil kurázsi, mely a hétköznapi emberekre jellemző gondolkodásmódot és értékrendet fejezi ki. Nézzük meg ennek összetevőit, valamint, hogy hogyan is állunk ezekkel országunkban:
– Az első a polgári/civil erény, ami alapján tudnunk kell a jogainkat és kötelességeinket. Vagyis nemcsak azzal szükséges tisztában lennünk, hogy nekem mihez van jogom, hanem hogy másoknak is vannak jogai, továbbá a kötelességeinket is be kell tartanunk. Bauer Béla szociológus egy interjúban rámutatott egy kutatására, ami alapján a magyarok többsége szerint ahhoz, hogy jó polgárok legyünk, a két legfontosabb tényező, hogy fizessünk adót és tartsuk be a törvényeket. Viszont pont ezt a két dolgot szeretjük igazán elkerülni. Olvastam valahol, hogy országszerte az albérletek 80-90%-a illegálisan, bejelentés nélkül van kiadva az irreálisan magas adó elkerülése végett. Hiába fontos, ha túl drága…
A polgári/civil erényhez kapcsolódik még a teljesítmény alapú elgondolás, ami szerint akkor fogunk előbbre jutni, ha mindenki maximális teljesítményt nyújt. Ha így gondolkodunk, akkor egy munkahelyi előrejutás esetében is a teljesítményt tartjuk a legfontosabbnak, és nem a felettesnek való behízelgést, így nem csak akkor nyújtjuk tőlünk telhető maximális teljesítményt, ha nincs más választás. Vajon mennyien gondolkodnak így?
– A második a részvételi kultúra, ami szerint együtt hatékonyabbak vagyunk, mint egyedül, vagyis együttműködve tudunk előbbre jutni. A magyar emberek valószínűleg nem tudatosan, de inkább Hobbesnak hisznek ehelyett: „az ember az embernek a farkasa”. A másik idekapcsolódó dolog, hogy az engem érintő kérdésekben aktívnak kell lennem. Ezzel szemben a mai magyarországi társadalmat „totálisan zsörtölődő kultúrának” nevezik a szakemberek. Egy példa: egy társasházi lakógyűlésre csak a lakók töredéke megy el, utána viszont az otthon maradt emberek háborognak a legjobban azokon a döntéseken, amiket ők is befolyásolhatták volna a részvételükkel.
– Végül a civil kommunikáció: egy jól működő társadalomban a konszenzusra törekvés kerül központi szerepbe. Vagyis nem az, hogy feltétel nélkül az legyen, amit én akarok, hanem hogy érvek segítségével érjem el, hogy mások is azt akarják, amit én szeretnék. Ehhez empatikus kommunikációra lenne szükség, vagyis olyan szempontokat is figyelembe kellene venni, amiket a másik fél nem mer kimondani, vagy éppen nem jut eszébe. A másik a racionalitás, ész alapú gondolkodás, vagyis, hogy ne csak az érzelmekre próbáljunk hatni. Ma Magyarországon inkább az erőkommunikáció a jellemzőbb: sajnos addig tartanak az érvek, amíg nekem van igazam, utána az érzelmi és hatalmi szempontok kerülnek előtérbe.
Mi lehet mindennek az oka?
Az okok közt azt hiszem, találhatunk múltba nyúló és jelenbeli tényezőket is. Részletes ismertetés helyett csupán néhány mondatban írok arról, hogy a szocializmus hatása és a globalizáció kibontakozása egyaránt oka lehet a szegényes közösségi életnek és bizalmatlanságnak országunkban.
Szocialista múlt
A szocialista diktatúra ideje alatt a felülről irányított közösségi élet nem, vagy csak korlátozottan engedett teret a hatalommal szembeni véleménynyilvánításra. A társas élet többnyire a sport, szabadidős és kulturális területre szorult vissza, és a helyi közösségek önazonosságának és önkormányzásának témái háttérbe szorultak. Vagyis elfelejtődött, hogy közösen tegyünk bármit is, amivel a problémákat megoldhatnánk. Így a közös megoldáskeresés tehát kiment a divatból, elidegenedtek egymástól az emberek, és a problémákat inkább egymásban találtuk meg. Valamint persze a politikában is, de megtanultuk, hogy nekünk nincs ahhoz közünk – sőt jobb is, ha távol tartjuk magunkat tőle. „Mondj igazat, és betörik a fejed” – kinek van erre szüksége? Annyit azért nem ér a dolog, inkább maradjunk csöndben. Ma már nincs szocialista diktatúra, azonban a berögzült mentalitás jóval tovább él, mint egy politikai rendszer.
Globalizáció
Ulrich Beck társadalomtudós szerint a globalizációval járó transznacionális, nemzeteken átnyúló gazdasági befolyás (itt leginkább a multik térnyerésére gondol) és a nemzeti identitást mellőző világpolgári szemlélet eredményeképpen csökkent a nemzetek politikai és gazdasági ereje, így az országok kormányzatai nem tudnak megbirkózni a társadalom egyre nagyobb differenciálódásával. A globalizáció hatására tehát csökken a nemzetállamok szerepe és befolyásoló képessége, ezáltal a társadalmi részvétel szintje még alacsonyabbá válik. Pozitívumként említi azonban, hogy éppen néhány globalizációs tendencia miatt, úgymint a modern kommunikációs fajták, az otthoni munkavégzés vagy a munkanélküliség miatt „újkori helyhez kötöttségről” beszélhetünk, mely alapja lehet egy közösségfejlesztési folyamatnak. Nem kell nagyon bonyolult dologra gondolni, csak egy példa a modern kommunikációs formák segítségével megjelenő közösségi gondolkodásra és együttműködésre Julika néni, akitől a közterületesek néhány napja elvették az eladásra szánt virágait, és néhány órán belül szinte országos összefogás alakult ki, hogy támogassák a pórul járt kisnyugdíjas nénikét.
Közösségfejlesztő szakemberek
Írtam arról, hogy kevés az együttműködés országunkban, említettem közösségfejlesztést, de hogy is valósulhatna ez meg? Lehet, hogy nem mindennap futunk össze velük az utcán, de léteznek közösségfejlesztő szakemberek. A tevékenységük megértéséhez azonban először röviden tisztázni kell néhány fogalmat.
Ferdinand Tönnies: Közösség és társadalom című könyvében a közösségnek három történetileg kialakult szintjét jelöli: a vér közösségét, ami azt jelenti, hogy a családi-rokoni kötelékek miatt együtt, közösségben éltek az emberek. Ez később a hely közösségévé fejlődött, aminek kifejezésmódja az együttlakás, ez pedig a szellem közösségévé, aminek fő jellemzője az együttes hatás és tevékenység. A közösséggel szemben a társadalmat elválasztott egyének halmazának definiálta, ahol ugyan kölcsönösen függnek egymástól az emberek, de nem egymásért cselekszenek. A közösség és a társadalom ilyetén áthidalására a civil társadalmat érdemes megerősíteni, aminek egyik módja a közösségfejlesztés lehet. Ehhez látnunk kell, mit is jelent a civil társadalom: Herencsár, Vasali és Schottner könyve szerint: „a vérségi kapcsolatok és a politikai cselekvések között elterülő társadalmi tér, ahol az egyéni érdekek, célok és értékek megosztása kollektív módon történik. A civil társadalom különbözik a politikai és gazdasági szférától, célja a hatalom és a polgárok közti kapcsolat megteremtése”. Tehát nem politikai-gazdasági terület, hanem a hétköznapi emberek és a hatalmasok közti híd. Vagyis ha egy országban a civil társadalom erős, akkor a polgárok tudatosan tudják alakítani azokat a dolgokat, amik alapvetően befolyásolják a mindennapi életüket. Csak egy példa: egy erős civil társadalommal rendelkező országban lehethetetlenség lenne, hogy az történjen a magánnyugdíj megtakarításokkal, ami néhány éve Magyarországon történt. Hogy létrejöjjön egy ilyen társadalom, ahhoz tudás és bátorság is kell. Tudás, mert legalább kicsit képben kell lenni a minket körülvevő világról, és bátorság, hogy ki merjünk állni magunkért.
Tehát az erős civil társadalom elérésének egyik útja a közösségfejlesztés, amely elsősorban települések, térségek, szomszédságok közösségi kezdeményező- és cselekvő-képességének fejlesztését jelenti. Lényege tehát a lokalitásban, a helyi, településszintű vagy regionális cselekvésben és fejlesztésben jelölhető meg. A közösségfejlesztő szakember tevékenysége egyfajta szociális munka, mely felfogható a szabadság érvényesítésének eszközeként. A közösségfejlesztésnek három lépése van:
- egyrészt a hátrányos helyzetűek társadalmi integrációja (vagyis olyan rétegek megszólítása, akik önmaguktól nem lennének képesek az igényeiket kifejezni),
- másrészt az emberek közösséggé szervezése,
- ha mindez megvan, akkor nyílik lehetőség az utolsó lépésre, a társadalmi változások kezdeményezése.
A közösségfejlesztéssel, amely által a hétköznapi embereket bevonva, és mentalitásukat megváltoztatva – vagyis hogy elhiggyék, hogy alkalmasak saját sorsuk irányítására – talán el lehet érni, hogy erősödjön a civil társadalom. Ez hozzájárulna nemcsak a közösségi akarat hatékonyabb érvényesítéséhez, hanem ahhoz is, hogy a polgári/civil erény, a részvételi kultúra és a civil kommunikáció fejlődjön, így előbb-utóbb a civil kurázsi bemutatása se arról szólna, hogy az mennyire nem valósul meg hazánkban.
Tudom, hogy a valóságban ez nem ilyen egyszerűen működik, és ahhoz, hogy élhetőbb országunk legyen, valamint egymást és az életünket jobban elviseljük, egymással szorosan összefüggő társadalmi, gazdasági és politikai változásokra lenne szükség. De kiindulópontnak talán az is valami, ha tudatosul bennünk, hogy vannak olyan szakemberek, akiknek kimondottan ez a munkájuk és céljuk. Ha pedig lesz egyéb ötletem az egymás közti távolság leküzdésére, arról egy következő cikkben írok…
Az írás elkészülésében nagy segítséget nyújtottak Kiss Viktor és Bauer Béla egyetemi előadásai.