Close

„Őrült” professzor térítette el az egyiptomi gépet?

Nincs magyar utas az eltérített, Cipruson landoló egyiptomi repülőgépenközölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szóvivője kedd délelőtt az M1 aktuális csatornán. Menczer Tamás azt mondta: jelenlegi információk szerint egy gép eltérítő van, s úgy tűnik személyes motiváció áll a háttérben.

A külügyi szóvivő arra a kérdésre, hogy megváltoztatják-e Egyiptom biztonsági besorolását azt válaszolta, ilyen esetekben a konzuli osztályon minden fontos információt begyűjtenek, és azt is figyelik, hogy más európai országok miként viszonyulnak a történtekhez. Amikor megvan minden információ, akkor döntenek arról, hogy szükséges-e az adott ország biztonsági besorolásának megváltoztatásamondta Menczer Tamás.

A repülő az egyiptomi Alexandriából Kairóba indult, de az egyik utas azzal fenyegette meg a pilótát, hogy működésbe hozza a testén lévő robbanómellényt, ha nem Lárnakán száll le. Ciprusi televíziók a helyszínről kedd délelőtt arról számoltak be, hogy az utasok egy része, mintegy 40-50 ember, köztük nők és gyermekek leszálltak az utasszállítóról.
Az egyiptomi légiforgalmi hatóság korábbi közleménye szerint a gépen 55 utas és öttagú személyzet tartózkodott. Biztonsági források szerint az utasok között volt nyolc brit és tíz amerikai állampolgár is.

A legfrissebb hírek szerint az egyiptomi légitársaság Airbus 320-as típusú utasszállító repülőgépét eltérítő férfi egyiptomi állampolgárságú. Az al-Ahram című egyiptomi napilap helyi biztonsági erőktől úgy értesült, hogy a férfi az egyesült államokbeli atlantai egyetem professzora.

 

MTI

Fotó: online
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top