A nyáj kolompja visszhang,
oromra már nem ér.
Derülve jár a félúton,
fejét emelni fél.
Ha síp danája fáradt
a fellegekre száll.
Kering az égi réteken,
de még visszhangra vár.
Karjába fény bezárja,
nyugalmat benne lel.
Fölzeng az égi kórus,
magának így felel.
T.A. Guba István