„Sok furcsa vágyam többet ne kísértsen”
Péterfy Bori
Krúdy Szindbád novelláiból képtelenség lenne filmet készíteni – gondoltam. Aztán megtudtam, hogy már elkészült úgy negyven éve. Megnéztem. A véleményem módosult: Krúdy Szindbád novelláiból máshogyan nem lehetne filmet készíteni.
Rendben, tisztázzuk, ez nem, nem a Szindbád, a hét tenger legendája című mese. Habár itt is egy utazóról van szó, de nem tengereken, hanem női lelkeken keresztül tart az utazás. Igen, ez az a Szindbád, akiről Ákos énekelt néhány éve a Szindbád dalában…
A lényeg a hangulat
Még középiskolában az egyik irodalomfakultáción – tehát nem is a szokványos órán – tanultunk a Szindbád novellákról. Talán ez volt az egyetlen olyan irodalmi alkotás, amiről az irodalomtanárunk nem a megszokott lelkesedéssel, átéléssel beszélt, hanem amolyan „van ilyen is, nem nagy szám, csak azért tanuljuk, hogy tudjatok róla” stílusban. Azonnal tudtam, hogy tetszeni fog.
Miről is szólnak a novellák? Szindbád egy olyan férfi, akibe rengeteg nő szerelmes, ő valahogy mégis képtelen viszontszeretni őket, egyik után a másik karjaiban keres vigasztalást. Műfaját tekintve lírai novella – mivel rövid kis történetekből áll, tehát novella, viszont nem a történet a lényeg, mivel az alig van. Azt hiszem kicsit nevetséges is, ha a történet oldaláról akarnánk megközelíteni őket. Miért? Az egyik sztori például annyi, hogy Szindbád leutazik egy vidéki házba, és ott van. Ennyi. Ezután nyílván mindenki kedvet kapott az összes novella elolvasására… A lényeg tehát nem a történet, hanem a hangulat, amit a film hűen tükröz, sőt talán még inkább átélhetővé teszi. A tizenkilencedik század végi, huszadik század eleji életérzés – ódon városok, szalontermek, megsárgult fényképek, mikrofelvételek virágnyílásról és égő korhadó fákról, valamint fennkölt szerelmi monológok.
Na igen, a szerelmi monológok. A filmben a novellákhoz képest még inkább kitűnik, hogy mindenki szentimentális, és senki sem képes a földön járni. A szereplők általában teljesen elbeszélnek egymás mellett, és olyan irodalmi stílusban fogalmaznak, ami nagyon távoli a világunktól, ugyanakkor én valahogy mégsem éreztem hiteltelennek és idegennek. Például amikor Szindbád megismerkedik egy nővel, a társalgás első perceiben a nő azt mondja neki: „Akkor is eszedbe jutok, ha többé nem látsz. Ha a hold sárga szamarait hajtja a folyó felé, akkor jövök hozzád. Engem csak este látnak a férfiak”. Én ilyet még nem nagyon hallottam egy randin sem.
Momentumok
A ’kalandok’ során gyakran hallhatjuk Szindbád belső elmélkedéseit, melyek néhány dialógussal és szituációval egyetemben kifejezetten érdekesre sikerültek. Csak néhány momentum a filmből:
– Egyik jelenetben egy nő egy nagyon hosszú monológban kifejti Szindbádnak, hogy milyen pompás lesz a közös életük Budapesten, miközben Szindbád észrevétlenül hátrál, végül kislisszan az ajtón.
– Egy másik nő azt kérdi tőle, „Ugye soha többé nem válunk el?”, amire a válasz „Sohasem hagyjuk el egymást” olyan unott hanggal, mint aki huszonnyolcadjára mond el egy töritételt.
– Egy újabb nő üzenete Szindbádnak: „Köszönöm, hogy elrontottál. Legalább éltem.”
– Párbeszéd Szindbád és a borbélya között:
Szindbád: „Minden embernek elölről kell kezdeni az életet. Mezítelenül. Talán azért, hogy ne rettenjen meg azoktól a dolgoktól, amik reá várakoznak. Az akác tudja, mikor nyílhat kétszer, a béka, az egér, a hörcsög sejti, hogy milyen idő következik, csak a fejét fölfelé hordozó ember nem látja előre a holnapot.”
Borbély: „Tudja nagyságod, nem érdemes másért élni, csak a nőkért!”
– Amikor Szindbád bérel egy szobát, hogy kicsit elmenekülhessen a világ elől, így fohászkodik Istenhez: „Istenem adjál nyugodt álmot, csöndes éjszakát. Engedd meg, hogy sohase halljam, mit locsognak a nők a fülembe. Segíts, hogy elfelejtsem a hajuknak illatát, a szemüknek különös pillantását, a kezüknek az ízét. Istenem, vigyázz reám, hogy sohase kerüljek a nők kezébe.”
– Egy másik jelentben ezen elmélkedik: „A fiatal nők csak rontanak az emberen. Semmit nem lehet tőlük tanulni, csak érzékenységet, amire nincs szükség az életben.”
Novellák a filmben
A film különlegessége, hogy bár a novellához hasonlóan kevésbé történetalapú, mégis egy keretbe van foglalva. Egyrészt keretet jelent két tánc: az első a mezőn, majd a film vége felé a tél tündérével a befagyott tavon. Egy másik keretet a Setétke nevű szeretője jelenti, akivel a történet elején ismerkedik meg, a film végén pedig a vallási zarándoklata során azt az átkot igyekszik elűzni magáról, amit ez a név okozott számára.
A másik különlegesség, hogy az eredeti írások hol teljes egészében átvéve, hol átalakítva szerepelnek a filmben. Előfordul az is, hogy bár a novella a leírtak szerint szerepel a filmben, ugyanakkor a következő jelenet módosítja az előzőleg látottak tartalmát. Nézzünk néhány példát arra, hogy a különböző novellák hogy szerepelnek a filmben:
– A Női arckép a kisvárosban című novella jelenete, amelyben a színész, Latinovits élettársa, Ruttkai Éva a másik főszereplő. Ebben Szindbád meglátogatja régi szerelmét, aki már több éve egy vidéki orvos felesége, és egy kisvárosban él. Szindbádot meglátván először győzködi őt és önmagát, hogy tökéletes élete van, mindene megvan, majd néhány perc múlva zokogni kezd, és kiderül, hogy minden, amit mondott hazugság volt, csakúgy, mint az az álomvilág, amiben ringatva elhitette magával, hogy boldog.
– A kis virágáruslány története, akivel egy táncesten ismerkedik meg Szindbád, majd a lányt hazakísérvén az ablaka alatt vár rá, mert a lány azt ígérte neki, hogy ledob majd neki valamit az ablakon. Igazat mondott: önmagát veti ki az ablakon és szörnyethal.
– Egy szalonba betérve egy fiatal nővel kezd el beszélgetni főhősünk, a gyerekeiről kérdezi, valamint megnézi a nyakában levő medaliont, ami a nő soha nem látott édesapja fényképét tartalmazza – a képen Szindbád magára ismer. Mire a lány észbe kap, Szindbád már eltávozott.
– A Szindbád novellaírójának, Krúdynak több novellája is szól az étkezésről, mesterien, mondhatni művészien írja le az ételekkel kapcsolatos ízélményeket – külön novelláskötet is készült ezekből a rövid történeteiből. Az egyik ilyen az Isten veletek, ti boldog Vendelinek!, ahol a főszereplő, Privát úr egy magányos éttermi ebédelése alkalmával arra lesz figyelmes, hogy a szomszéd asztalnál ülő társaság egy bizonyos Patience nevű hölgyről beszél, aki nagy hatással volt az asztaltársaság minden résztvevőjének életére. Amikor Privát úr befejezi az ebédet és távozik, ennek a társaságnak odahazudja, csak úgy heccből: „Én tudnék csak Patience-ról beszélni maguknak, mert én még leánykorából ismertem!”. Huszárik Zoltán rendezőt és forgatókönyvírót dicséri, hogy ez a jelenet meglehetősen átalakítva, „átszindbádosítva”, más – véleményem szerint sokkal érdekesebb – történetvezetéssel és végkicsengéssel szerepel a filmben.
– Az Addig ér az ember valamit, amíg a szüleje él című novellában Szindbád hazautazik édesanyjához, akitől egészségügyi és szerelmi tanácsokat kér, de helyette szemrehányást kap. Az itt elhangzott szavak a filmben is szerepelnek, viszont teljesen más kontextusban: a vallásos búcsújárás éjszakáján Szindbádnak a szabadban kell aludnia a falusi asszonyokkal ördögűzés céljából, és ez idő alatt beszélget az édesanyjával – de itt csak képzeletben. Csaknem ugyanazok a mondatok hangzanak el, mégis a filmben a szemrehányás helyett az óvás és a megbocsátás, ami előtérbe kerül.
A három „főszereplő”
Valahol azt olvastam, hogy a film három ember nagyszerű munkájából állt össze. Ezzel egyet tudok érteni, az egyik ilyen az író, Krúdy Gyula, aki tagadva ugyan, hogy önmagáról mintázta volna Szindbád alakját (azt írja, hogy egy barátja inspirálta… szerintem ez annyira hihető, mint amikor egy sztorit elmesélve rájössz, hogy kínos volt, és azt mondod, hogy nem is veled történt, hanem egy barátoddal). A nők álma, ugyanakkor a tökéletességet folyton keresve nyugtot soha nem találó, a női lélekben, természetben és kulináris élvezetekben az élet értelmét kereső, cinikus, régimódi szerelmes lélek figurája az ő szüleménye.
Aztán kellett hozzá Huszárik Zoltán, aki filmre írta és megrendezte ezt a novellaciklust. Mint azt már írtam, számomra elképzelhetetlennek tűnt, hogy ezekből a novellákból filmet, ráadásul jó filmet lehessen készíteni. Amin ezen felül talán még jobban megdöbbentem, hogy ez volt a tragikus sorsú, fiatalon elhunyt rendező első nagyjátékfilmje. A film összeállítása, a mikrofelvételek zseniális használata alapján azt gondoltam volna, hogy ez már egy sokadik filmje, többször kipróbált és bevált megoldásokkal. Végül, nem utolsósorban a Szindbádot alakító színész, Latinovits Zoltán mesteri játékát érdemes kiemelni, akit egyszerűen csak „Színészkirálynak” neveztek. Azt hiszem sok egyéb nagyszerű filmszerep, színházi alakítás, és versszavalás mellett e filmbeli szereplése jelentette karrierje csúcspontját. A versmondásról mondta egyszer: „Sámánná kell lennem, sikerül-e a varázslat?”. Itt sikerült, a filmben ő Szindbádot nem alakítja, hanem ő Szindbád. Számomra szinte hihetetlen, hogy eredetileg az olasz színészt és rendezőt Vittorio de Sica-t jelölték ki a főszerepre. Egyébként amilyen egyedi lélek Szindbád, Latinovits ugyancsak különleges volt nemcsak kvalitásával, de halála is meglepő volt: József Attilához hasonlóan ő is vasútnál halt meg, és ugyanúgy tisztázatlan, hogy baleset, vagy öngyilkosság történt. Egy színdarabot is akartak rendezni az életéről, de mindhárom főszerepre jelölt színész meghalt a bemutató előtt (Bubik István, Bertók Lajos és Selmeczi Roland) – ezt a különös eseménysort Latinovits-átoknak nevezte el a bulvársajtó…
A filmet azoknak ajánlom, akik hajlamosak az ábrándozásra, tudják nélkülözni a pergő eseményeket, és nem vetik meg a múlt század eleji hangulatot, az irodalmi stílust és a helyenként cinikus megjegyzéseket. Ők nem fognak csalódni.