Ilyenkor télvégén, a tavasz küszöbén elég sok jeles névnap van a kalendáriumban. Ennek az az oka, hogy még csak a hagyományos dologidő küszöbén áll a gazdászvilág – jobban ráérnek az emberek.
Nemrégiben volt például Balázs nap, Hűbele Balázs ünnepe. Hanem tudjáke, ki is volt ez a jóember, akinek a nevét ugyan mindenki ismeri, de a személyt magát, még emberfia nem látta?
Amit biztosan tudunk a mi Balázsunkról: már régóta itt él közöttünk ő egy hebehurgyaszemély, aki rendre elhamarkodottan, szelesen cselekszik, viselkedik, dönt. Apukája – költő lévén – versben határozta meg személyét.
Hogy ki az apuka?
Nos, ő – Balázzsal ellentétben – olyan költő volt, akit jószerivel mindannyian már gyermekkorunkban megismertünk – lánglelkű Petőfink halhatatlan költeményéből, melyet egy gyereknek, Arany Lacinak írott.
“Laci te,
Hallode?
Jer ide,
Jer, ha mondom,
Rontombontom,
Ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
Meg talállak csípni,
Igy ni!”
Igen, Hűbele Balázs apukája nem más, mint Arany László koszorús költőnk Arany János fia. Arany László utóbb ugyancsak költő lett, de az ő nevét az irodalomtörténet éppen csak a névsor végén jegyzi. Talán csak Hűbele Balázs nevét tudjuk: mely az évek során közszóként jelzővé alakult át, a hűbelebalázs embereket illetjük vele. Arany László hőse, Hűbele Balázs lelkesedő ember, nagy eszméket szeretne szolgálni, érdeklődve fordul a nagyvilág felé: idővel világot látott emberré fejlődik, aki nagy tervekkel jön haza. Csakhogy itthon semmiféle lehetőség sincs a nagy tervekre. Eztán Balázsnak csődbe jut egész élete: szerelme, tervei, vágyai – s belesüpped a céltalanságba.
Csaknem magát, Arany Lászlót látjuk benne aki hiába is alkot remeket, édesapja árnyékában képtelenség költővé válni, bár más területen azért tudja bizonyítani a benne rejlő zsenit. Arany László élete főművét, A délibábok hősét – sajátos szemérmetességgel vagy gátlásossággal – először névtelenül jelentette meg. De a költeménnyel azonnal sikere lett, és nemsokára kiderül, hogy ki a költője, s maga Hűbele Balázs „hatalmas karriert” fut be…
***
A mese után pedig nézzük a tényeket, ki is volt végül a már felnőtté lett Arany Laci, azaz Arany László.
Arany László (18441898) költő és népmesegyűjtő. Nagyszalontán született Arany János és Ercsey Julianna gyermekeként. Apjával ellentétben ő már a kezdetektől fogva értelmiségi pályára készült. Gyermekkorának egyéniségformáló polgári légkörét erősen módosította, illetve az átlagos értelmiségi szint fölé emelte apjának költő és irodalmár volta, illetve az is, hogy apja bizonyos mértékig (nemességi tudata ellenére) mindvégig kötve érezte magát a parasztsághoz, amelyből származott. Ifjúi gondolkodásmódját a világosi fegyverletétel utáni évek és apja nagykőrösi tanárkodásának időszaka határozta meg. Magyarország történetének egyik legnehezebb korszaka volt ez – ő azonban éppen ennek a tragikus időszaknak köszönhette azt a kitűnő iskolát, amilyen irodalmunkban valaha is osztályrészül jutott valakinek. A protestáns értelmiség nagy része Kőrösön talált menedéket ezekben az években. Pestről is gyakran érkeztek híres látogatók Aranyékhoz, többek között Gyulai Pál, Csengery Antal, Kemény Zsigmond, Salamon Ferenc, Jókai Mór és Pákh Albert.
Ők az irodalmi élet és a passzív rezisztencia szervezői, illetve eszmei irányítói voltak ezek a férfiak, bár sokban különböztek, néhány alapelvben teljesen egyetértettek. Hittek az irodalom nemzeti és közösségformáló szerepében, valamint a magyarság szükségszerű vezető szerepében a Kárpátmedencén belül. Hirdették a nemesség polgárosodásának követelményét és felvállalták a kor liberalizmusának eszmevilágát. Ennek tükrében meg voltak győződve arról, hogy az országot nem további forradalmak fogják megmenteni és felvirágoztatni, hanem a fokozatos fejlődés, amelynek kulcsa a szorgos munka és a szigorú önfegyelem. A népinemzeti irodalmat támogatták, a népköltészetet megbecsülték.
Mészáros Sándor (Sunyó)