Close

Kijev megtiltotta az orosz kamionok közlekedését Ukrajnán át

ukran

Az ukrán kormány hétfőn hozott határozatában átmenetileg megtiltotta az orosz teherszállító járművel áthaladását Ukrajna területén.

A kabinet sajtószolgálata azzal indokolta a döntést, hogy Oroszország megsértette a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), valamint az orosz-ukrán kormányközi szerződésekben rögzített szabályokat és eljárásokat, amikor egyoldalúan megtiltotta az ukrán teherszállító járművek belépését területére. A tilalmi rendeletet vasárnap tette közzé honlapján az orosz közlekedési minisztérium.
Az orosz sajtó szerint Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő egy hétfői nyilatkozatában nem zárta ki, hogy Moszkva megtiltja mindenfajta, ukrán területről érkező jármű belépését Oroszországba. Moszkvai idő szerint délelőtt kilenc óráig már 152 ukrán teherautót tartóztattak fel az orosz hatóságok.
Ukrajna a maga részéről a tranzittilalom feloldását átmeneti rendelkezéséként hozta addig, amíg Moszkva nem indokolja meg lépését, és a két ország nem rendezi a helyzetet. Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök tájékoztatása alapján a kijevi külügyminisztérium jegyzékben követelt magyarázatot Moszkvától a szerinte jogellenes lépésre. A kormányfő hozzátette, hogy az ukrán fél konzultációkat kezdett a kialakult helyzetről az Európai Unió tagországaival.
Moszkva azután tiltotta meg az ukrán teherszállítók belépését orosz területre, hogy a múlt héten civil aktivisták és önkéntes alakulatok tagjai útblokádokat létesítettek, és az államhatár felé visszafordították az orosz rendszámú kamionokat. Az akció csütörtökön Kárpátalján kezdődött, majd a hét végére hat további nyugat-ukrajnai megyében, valamint az ország északkeleti részén lévő, Oroszországgal szomszédos Szumi megyében is csatlakoztak a megmozduláshoz.
Refat Csubarov krími tatár vezető vasárnap az egyik közösségi portálon tett bejegyzésében támogatásáról biztosította az orosz kamionokkal szembeni civil kezdeményezést. Hasonlóan reagált Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó is, aki kijelentette: „el kell dönteni, hogy Ukrajna Oroszországgal háborúzik vagy kereskedik”.

MTI 2016. február 15.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top