A következő néhány bekezdésben szeretnék reagálni Kaiser Vivien írására, amely az Eurovíziós Dalfesztivált és annak magyar válogatóját járja körbe.
Azzal szeretném kezdeni, hogy jómagam se tartozok a tehetségmutató műsor célközönségébe. Engem se tud lenyűgözni a trendi zenét játszó fiatalok és a mögöttük dolgozó marketing- és látványgépezetek harca. Viszont el kell ismernem, hogy működik a formátum – igaz, ehhez itthon mindenképp kell az, hogy a közmédia is fontosnak érezze a versenyt.
Alapvetően egyetértek Viviennel abban, hogy nagyon egysíkú a paletta: digitálisan szerkesztett ritmusok, vakító fények, háttértáncosok, a főszerepben pedig egy – vagy több – fiatal, aki úgy érzi, most kitörhet a világhír felé. De nem értem, ez mitől újdonság. Nincs új a nap alatt már nagyon régóta. Mindez azért van így, hogy minél több néző szimpátiáját megszerezze az adott stáb. Nem véletlenül találta ki a zeneipar az „easy listening” kategóriát, amely könnyen befogadható dalokat jelöl. Eme stílust a lényegi tartalom nélküli szövegek és a tudományosan kifejlesztett, dallamtapadást kiváltani szándékozó alapok jellemzik. Ezekkel van tele A Dal, és ezekkel van tele az Eurovízió is.
Én is szívesebben hallgatnám műfajok csatáját, ehelyett zászlók csatáját hallom. Mindenki ugyanazt a fent említett, könnyen befogadható stílust játssza, és a legtöbben angolul. Hogy ne kelljen feliratozni a zsűrinek. Igaz, ez azzal jár, hogy a magyar meg nem tudja rendesen énekelni majd szombat délután a konyhában, vagy épp munka mellett. Azt se tudja, mit hall, csak hallgat valamit, ami népszerű. Hasonlóképp a belga is, a román is, meg a dán is. Ha valaki a nemzeti nyelvén énekel a fesztiválon, akkor az már kuriózum. Sajnos helyi szinten is.
Összességében azt kell mondjam, hogy ez az egész Eurovízió nem nekünk szól. Nem Viviennek szól, nem nekem szól, nem a barátaimnak szól: ez a szótlan tömegeknek szól, akiknek nincs idejük, türelmük, vagy egyáltalán lehetőségük mást választani. A „generálszósz” iszapharcában mérkőznek meg Európa legfrissebb harcosai, idén éppen Stockholmban.
Molnár Gergő István
U.i.: attól, hogy újságíró valaki, még nem kell beleugrania a szemeteskukába. A negatív reklám is reklám.