A pártok, az állami szervek, az erőszak, a diszkrimináció, a nyilvánosság részben átalakuló, részben továbbélő jellegzetességeit vizsgálja az 1944-1945: társadalom a háborúban – folytonosság és változás Magyarországon című tanulmánykötet, amely a napokban jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának gondozásában – mondta el a kiadvány egyik szerkesztője, Horváth Sándor történész az MTI-nek.
Az egyes folyamatokat az 1930-as évek végétől az 1949-es kommunista hatalomátvételig követő tanulmányok sok esetben nem annyira az 1944-1945-ös évek korszakhatár jellegét, hanem inkább a háborús évek és az 1945 utáni állapotok közti szoros összefüggéseket mutatják ki. Így például a pártok és az állami szervezet viszonyában, az emberek mindennapi életét alapvetően meghatározó lakáskérdésben vagy éppen a nagy történelmi események személyes feldolgozásában – emelte ki a szakember.
A bevezető tanulmány szerint 1945-re eldőlt, hogy Magyarország a szovjet tömbhöz fog tartozni, ám máig nincs bizonyíték arra, hogy létezett-e egységes terv az ország szovjetizálására. A kommunista diktatúra kiépítése egy több éves folyamat eredménye volt, az állam, a gazdaság és a társadalom egyes szféráiban eltérő módon és ütemben zajlott, közben pedig tovább éltek, esetenként a kommunista diktatúra kiépítéséhez igazodtak a háború előtt vagy alatt elindult folyamatok.
A lakásgazdálkodást például az állam már az első világháború éveiben kiemelte a magántulajdonosok szabad piaci viszonyaiból. Az állami koordináció az 1930-as évekre ugyan visszaszorult, de a második világháború közeledtével újraéledt és hol enyhébb, hol szigorúbb formában, de végül rendszereken átívelő fél évszázados „karriert” futott be. Már a második világháború alatt a politika, a diszkrimináció és szankció egyik eszköze volt az közösségi lakáspolitika. Ráadásul miután nem volt hatósági nyilvántartása a kiutalható lakásoknak, azok felderítésében a lakosság, a „jó szomszédok” tevékenyen részt vettek a háború alatt és utána is.
„A lakásjog szankcionáló elvével összekapcsolódva ez a megoldási mód egyfajta hétköznapi feljelentési gyakorlat folyamatos fenntartásával járt” – áll a kötetben Nagy Ágnes tanulmányban, aki a lakáselosztás változását az 1920-as évektől az 1940-es évekig elemzi.
A kötet tanulmányai érzékeltetik azt is, hogy az események egyoldalú olvasata lenne pusztán azt hangsúlyozni, hogy az állam elnyomta a társadalmat, a közhatalom pedig a magánszférát. Legalább annyira fontos jellemzője a folyamatoknak, hogy a társadalom is elvárta az államtól az ország működőképességének helyreállítását, biztonságot, megélhetést, a káosz felszámolását. A lakosság jelentős része nem pusztán elszenvedte, de aktívan részt vett a politikai berendezkedés gyakorlatának kialakításában és működtetésében – figyelmeztetett a szakember.
Több tanulmány foglalkozik azzal, hogy az egymást követő német, majd szovjet megszállás szétzilálta az államigazgatást, melynek újraszervezésében a pártok kulcsszerepet játszottak. Azonban a háború alatt és után nélkülöző, kiszolgáltatott és intézményeit elvesztő társadalom is elvárta, hogy a békével együtt térjenek vissza az élhető hétköznapok, a rend és biztonság, az állami intézmények végre biztosítsák a túléléshez szükséges legelemibb feltételeket. Mindez sok szempontból megelőlegezte a többpártrendszer felszámolása és az 1949-es kommunista hatalomátvétel után megszülető és folytonosan átalakuló pártállamot – fejtette ki Horváth Sándor.
„A háború rendkívüli állapotában megszületett párthatalom, a pártoknak a társadalmi életet messzemenően szervező szerepe konszolidálódott a társadalomban, miközben az egyik párt kiszorított a többit” – olvasható a kötet társszerkesztőjének, Bódy Zsombornak a tanulmányában.
Fontos tanulsága a kötetnek, hogy a társadalom különböző csoportjai nagyon eltérően élték meg ezeket az éveket. A tanulmányok reprezentálják a társadalmi tapasztalatok sokféleségét, széttöredezettségét és átfedéseit; a felszabadulás vagy megszállás dilemmáját – fejtette ki a Horváth Sándor, az MTA kutatója.
MTI