A Hosszú Katinka szerződés összetépése körüli vita kapcsán megjegyzem, szerintem itt lényegében a szerelemről van szó. Hosszú Katinka szerelmes a férjébe, a férj pedig a pénzbe – persze ettől még a nejét is bizonyára nagyon szereti. Márpedig a szerelem mindent legyőz, gyűlnek is az érmek.
Ennél érdekesebb, a Tóth Krisztián Márk által írt fejtegetésből felsejlő általános magyar magyarellenesség. Trendi –divatos – dolog fölényeskedve szidalmazni magunkat. E jelenség okai nagyon összetettek. Benne van a történelmünk kudarcaiból adódó kisebbrendűségi érzés, az elhúzódó feudalizmus az alávetett, kiszolgáltatott jobbágysággal, és a polgárosodás hiánya. A polgár ugyanis saját lábán áll, független, nagyobb a döntési szabadsága, ettől pedig öntudatosabb, van tartása. Jobb az általános életérzése. Mivel nálunk a polgári réteg soványka, sok a proletár. Akik közül jó néhánynak nem kiforrott a személyisége. Emiatt gyenge az önérdek érvényesítő képessége, konfliktus helyzetben nehezebben boldogul. Ezért kiszolgáltatottnak érzi magát, hőbörög. És tehetetlen dühében szidja saját fajtáját. Olyan mint UgoTognazzi a Szörnyetegek című, 60-as évek olasz filmvígjátékában, amikor púpos, sánta csavargót alakított. Egyik jelenetben az utcán szembe jött vele egy hozzá hasonló púpos, sánta csavargó, akit megpillantva, megvetően kiköpött elé az aszfaltra.
Amíg az egészséges önkritika épít, gyarapít, addig a gyűlölet, pláne az öngyűlölet rombol, nevetségessé tesz. Mi magyarok olyanok vagyunk, amilyenek. Egy változó, alakuló, csupa ellentmondás világban többségünk valahogy elboldogul. Egyik nagy hibánk, hogy helyzetünket mindig más, gazdagabb nemzetekéhez hasonlítjuk és eközben hajlamosak vagyunk ezen országokból kimazsolázni az irigylésre méltó adottságokat, amelyekhez viszonyítva még lejjebb értékelhetjük magunkat. Holott, sok tekintetben nekünk sincs szégyenkezni valónk. Például egy luxemburgi bank csúcsvezetőjeként nagy pénzeket szakító barátom kifejtette, hogy odakint ébredt rá, milyen jó hely Magyarország. Hogy miért? Mert sokat süt a nap, szépek a nők, finomak a gyümölcsök és nyáron itt a Balaton. Persze van akinek ez nem elég. Ők is eljátszhatnak a gondolattal, amely szerint: „Ha változást akarsz, kezd magadon.”
Szelényi Iván a Széchenyi-díjas szociológus, a Yale egyetem világhírű professzora mesélte, hogy mennyire irigylik amerikai kollégái, mert ő itt Közép Európában testközelből követheti a társadalmi változásokat, ami csupa izgalom, váratlan fordulat, színes kavalkád. Az amerikai szociológusok élete unalmas, legfeljebb csak a nagymamáik elbeszéléseiből gyűjtögethetnek adalékokat a tudományos munkásságukhoz. A mifelénk zajló történések embert próbáló feladatok szakadatlan sorát hozzák, de mert képesek vagyunk talpon maradni, nincs okunk lebecsülni magunkat. A nehéz feladványok kikényszerítik belőlünk a kreativitást, megóvnak az elkényelmesedéstől, ami egy ponton túl már a védekező reflexeket is eltompítja és butít. Lásd a migráns invázióra most ébredező jóléthez szokott németek lassú eszmélését.
Hosszú Katinkát senki nem szándékozik üldözni, mint ahogy Tóth kolléga utal rá a cikkében. Sőt. A minden idők legeredményesebb magyar úszónőjére valamennyien büszkék vagyunk, az ő sikerei által az ingatag nemzettudatunk is kaphat egy kis erősítést. Ma még nem mindenkinél trendi, de merjünk örülni a megmásíthatatlan valóságnak, hogy magyarok vagyunk.
Kruppa Géza