Close

ÉVOSZ: az építések év végétől kezdhetnek bővülni érdemben

méa

méa
Az építőiparon belül a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatására épített lakások számának növekedése leghamarabb az év végén vagy a jövő év elején jelentkezik mérhetően – mondta el az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Koji László kiemelte, az építőipar fellendüléséhez az első lépés a finanszírozási háttér megteremtése. Hozzátette, bár az építőipar felkészült, van kapacitása és szakmunkásokkal is rendelkezik, az ágazat rendelésállománya azonban 46 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Koji László arra is rámutatott, hogy az építőiparban még mindig alacsonyabb az átlagjövedelem, mint a versenyszférában. A csokról elmondta, az újépítésű lakóingatlanok felét ingatlanfejlesztők rendelik majd meg az építőipartól, amelyek elsősorban a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban kezdik el a fejlesztéseket, ugyanis itt vannak nagy számban már előkészített fejlesztések. Az ÉVOSZ elnöke szerint a vidéki kisebb városokban, településekben, falvakban az év második felétől, a jövő év elejétől lehet majd a kereslet élénkülésére számítani. Ismertetése szerint egy társasház általában 1,5 – 2 év alatt, egy jó színvonalú családi ház pedig 1-1,5 év alatt készül el.

mti.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top