Close

Háromnapos gyászt hirdettek Romániában a bukaresti tűzvész áldozatainak emlékére

Fotó: news.yahoo.com

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Háromnapos nemzeti gyászt hirdetett szombattól a román kormány az előző esti bukaresti tűzvész áldozatainak emlékére.

Pénteken egy rockkoncert közben tűz ütött ki egy bukaresti klubban. A teremnek egyetlen használható kijárata volt: a koncert több száz résztvevője egymást taposva próbált kimenekülni, 26 ember a helyszínen, egy sérült kórházba szállítása után életét vesztette.

Victor Ponta miniszterelnök a szombati rendkívüli kormányülésen nemzeti tragédiának nevezte a történteket. Emlékeztetett arra, hogy kormánya már második alkalommal szembesül olyan tömegbalesettel, amely nemzeti gyász kihirdetését indokolja a 18 áldozatot követelő két éve Montenegróban történt román buszbaleset után. A szombaton elfogadott kormányhatározat értelmében október 31-e, valamint november elseje és másodika hivatalos gyásznap Románia egész területén.

Szombat délben Klaus Iohannis államfő meglátogatta a Floreasca kórházat, ahol a legtöbb sérültet kezelik, majd a tragédia helyszínét is felkereste. Az elnök megdöbbentőnek és ugyanakkor felháborítónak nevezte, hogy Bukarest szívében ilyen méretű tragédia történhetett. Iohannis szerint felfoghatatlan, hogy egy teljesen alkalmatlan helyen ennyi embert összezsúfoljanak és ilyen nagy számban haljanak meg fiatalok, alapvetően azért, mert nem tartottak be néhány egyszerű előírást.

Korábban Raed Arafat belügyi államtitkár-helyettes közölte: a klubnak nem volt tűzrendészeti engedélye, a teremben nem voltak vészkijáratok. A román előírások szerint egy ekkora (több mint 400 négyzetméteres) teremnek hat kivilágított vészkijárattal kellett volna rendelkeznie, ezzel szemben egyetlen ajtaja volt. A mennyezetre sem építették be az előírt füstérzékelős automata oltóberendezéseket, sőt, a hangszigetelés – feltehetően takarékossági okokból – gyúlékony anyagból készült.

A korábban gyárcsarnoknak épült koncertteremből nemcsak a menekülők nem tudtak idejében kijutni: a tűzoltók sem tudták megközelíteni a helyszínt az útjukat elálló parkoló autók miatt, amelyekkel a koncert résztvevői érkeztek a rendezvényre. Szemtanúk szerint a koncertező együttes szólistája az első lángok láttán – akkor még viccelődve – megjegyezte, hogy ez nem része az előadásnak, és egy tűzoltópalackot kért, de a szervezők nem tudták, honnan vegyenek elő oltókészüléket.
A tragédia körülményeit és a büntetőjogi felelősséget a legfőbb ügyészség vizsgálja. Tiberiu Nitu, a vádhatóság vezetője közölte: minősített emberölés gyanújával indítottak bűnvádi eljárást ismeretlen tettes ellen.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top