EMLÉKEZZÜNK, 56-RA HISZ FELEJTENI NEM IS SZABAD
Azok a hegyek még mindig állnak.
Azok a folyók még mindig folynak.
Az a nép még mindig él.
De ez reményt tart a szívemben, hogy még, ha nem is úgy látszik, lesz majd még szebb jövőnk. Szebb jövőnk? A több mint ezer éves múltunk ma is jövő szebb jövő nélkül van. De nem akarok történelmi órát tartani.
Nem akarok előadást sem 56-ról, mert 59 év után még mindig homályosak a tények, hogy ki, mit, hol, mikor, miért csinált. De abban biztos vagyok, hogy még ezrével lennénk, akik ma is ugyan azt megcsinálnánk mint, amit 59 évvel ezelőtt csináltunk. Csalóka bizony a sors. Meg csaltak bennünket akkor is és most is. De mi nem csalhatjuk meg, nem hagyhatjuk cserben a mi hőseinket. Három dologról szeretnék röviden beszélni. A feledékenységről. Az emlékezésről és a hősökről. Hogy is kezdjem? Talán Amerika egyik legszimpatikusabb elnökének idézetével.
Október 23, az a nap, ami örökké élni fog minden szabad szívében. Október 23, a becsület, a bátorság, és a győzelem ünnepének nevezhető. Nincs ilyen nap egyetlen nemzet történetében, sem amely tisztábban biztosabban, bátrabban mutatta volna az emberek elolthatatlan vágyát a szabadságért, bármilyen áldozat árán, bármilyen nehézségek ellenére is. John Kennedy Amerikai elnök szavai voltak ezek. Erre mi büszkék lehetünk. Ez a hősök, a mi 56-os hőseink hagyatéka ránk. Ahogy a székely büszkén kéri a mai napig is Csaba Királyfit, ahogy mi énekelve emlékszünk Szent István király hagyatékára,
Ahol vagy Magyarok tündöklő csillaga,
Ki voltál valaha országunk istápja
Hol vagy István király….
Hol vannak a többi hőseink_ Kik voltak Ők_Mit csináltak? Talán már nem is tudjuk, de azt még mindig mindnyájan tudjuk, hogy kik voltak a hőseink 1956ban.
Meg kell, hogy jegyezzem azt, hogy az egész világ minket tartott hősöknek 56 után. Hősöknek fogadtak bennünket nem csak itt Amerikában, Kanadában, hanem az egész világon. Óh ha tudták volna, akkor, vagy ha még most tudnák, hogy ez nem igaz. Nem mi vagyunk és nem is mi voltunk hősök. A Magam részéről hősnek tartom az Amerikai veteránokat, akik önzetlenül harcoltak, hogy megvédjék ennek az országnak szabadságát.
Nem harcoltak sosem nagyobb területért. Nem voltak hódító háborúik. Harcoltak, hogy millió és millió ember szabad maradhasson, vagy szabadok lehessenek, bárhol is volt a csatatér. Ezért én is és remélem ti is harcolnátok. Ne felejtsük el Ábrahám Lincoln szavait, se Akik mástól megtagadják, a szabadság lehetőségét azok a saját szabadságukat sem érdemlik meg. Ne felejtsünk emlékezni, mert ha mi elfelejtünk emlékezni, akkor rólunk is megfeledkeznek. Megfeledkeznek rólunk, mint Magyarokról. Hányan feledtük el, hogy miért is vagyunk itt? Hányan feledtük el a kezdeti nehézségeket, amikor itt újra kezdtük életünket. Megfeledkeztünk volna, hogy emlékeznünk kellene az 56 -os forradalom eszményire?
Megfeledkeztünk volna az ötvenhat igazi hőseire? Megfeledkeztünk, vagy tán el is felejtettük a sok kínlódást, szenvedést, a szabadság hiányát a háború után egész ötvenhatig?
Bevallom, hogy bizony sok mindenről megfeledkeztem én is, az otthoni ismerősökről, barátokról és az otthon maradottakról, akiket a Kádár rendszer még tovább kínzott, zsarolt és rabként tartott. Elfelejtettem, de ugyanakkor meg is bocsájtottam Amerikának és mindazoknak, akik ötvenhatban cserbenhagytak bennünket. Szinte azt is elfelejtettem, hogy a Negyvennyolcas Forradalomban, amit mi magunknak akartunk, azt mi nem voltunk hajlandók másoknak is megadni.
Ne felejtsük el azt sem, hogy a Lengyelekhez való Szolidaritás nélkül nem is lett volna 56, 56 -ban. Ne feledkezzünk meg az ötvenhatban lévő Rabnemzetek lelki segítségéről sem. Ne feledkezzünk meg, sőt büszkén emlékezzünk a Magyar nemzet segítségére a Berlini fal lebontásához. Pár évvel később a Rabnemzetek felszabadulásához és az átkos, becstelen kommunista szovjet Oroszország szétbomlásához.
Mindez 56 nélkül elképzelhetetlen lett volna.
Mindez, az évi Októberi megemlékezések nélkül, amivel ébren tartottuk a szabad világ előtt, az ötvenhat eseményeket, a párhetes győzelmünket, a hatalmas, félelmetes zsarnok kommunista rendszer ellen, ami csak a ruszki vörös hadsereg segítségével tudott bennünket leverni. Mindez elfeledetett lett volna.
Tehát ne felejtsünk el megemlékezni eme eseményekről.
Most kell, illetve most is és örökké emlékezni kell az Ötvenhatos hőseinkre. Azokra, akik életüket adták, hogy szabadok lehessünk.
Ők az igazi hősök. Ők, akire emlékeznünk kell. Ők, akik nélkül tán egyikünk sem lehetne itt Az Ő áldozatuk tette lehetővé a vasfüggöny, a Berlini fal lebontását. Az Ő áldozatuknak köszönhetjük a szovjet Oroszország felbomlását.
Ők voltak az igazi hősök. Ma és a jövőben is egyaránt, ők a mi hőseink. Tartsuk emléküket tiszteletben, amíg élünk. Tanítsuk gyermekeinket, unokáinkat a szabadság igazi eszméjére, amiért az 56-os forradalmár életét adta. Több mint kétszázezren elmenekültünk, több mint huszonötezer eltűnt. Mit értünk el mindez áldozattal?
Szabad választások lettek otthon. Megszűnt a kommunizmus, de újra visszajött. Most már másodszor is HAZUDTUNK ÉJJEL NAPPAL. REGGELTŐL ESTIG. Mondja a másodszor is megválasztott elnök GYURCSÁNY elvtárs.
Halottakat
A sírban tovább ölni nem szabad.
Holttesteket
Hazugsággal takarni nem lehet.
Sötét falak,
Bent most van a gerinctörés alatt.
Szabad lehet
Tovább gyötörni a gyötörteket.
Telek, Nyarak
Lesz, ki elhullik, lesz, ki megmarad
S ha perbe kezd,
Kit perzselő mészbe temettek?
Próbáld, tagadd
A titokban felakasztottakat.
Nyarak, telek
Őrzik örökre a megölteket
Lesbe állt a hóhér csipás szemmel, taknyos orral
Olvasni sem tudott tán?
Ki mésszel holtakat pofon loccsant
Igen, jól halljátok
Mésszel takarták a holt forradalmárt
Nem földdel, porral.
Vihogva röhögtek, mint a sakál vagy hiéna
Marcangolták holt testük, mint ahogy a dögkeselyű szokta
így dobtak minket fejfanélküli tömegsírba.
Hol van az otthonmaratottak esze?
Miért engedik ezt? Tavaly csak arra kértük őket, hogy Szavazásukkal válasszanak is.
Szavaztak, de nem választottak.
Csöbörből vödörbe estek
Mondjuk végre, hogy mit akarunk.
Hangosan, hogy hallják a vakok
Írjuk is le, hogy olvashassák a süketek is
Munkánknak még nincs vége.
Szavazni innét nem szavazhatunk,
De biztathatjuk az otthon szavazókat,
Hogy szavazásukkal válasszanak is.
Tiszteljék meg hőseink emlékét,
Hogy becsületes emberek legyenek országunk vezetői.
Remélem nem lesz vérontás holnap,
De ha kell amint Petőfi is mondta
Konduljanak meg a vészharangok
Nekem is egy kötelet a kezembe
Reszketek, de nem a félelemtől
Fájdalom és düh habzik a szívemben
Csak sast nemzenek a sasok
Mondja Berzsenyi Dániel szobrán lévő felirat Szombathelyen
Legyünk mi is sasok Neveljük fiókáinkat tiszteletre, becsületre és szabadság vágyra.
Ezzel adhatunk tiszteletet a mai napon hőseinknek a Magyar Forradalmároknak, aki életüket áldozták minden feltétel nélkül, hogy nem csak mi Magyarok, de a Rabnemzetek tucatja is szabadok lehessenek, mint a sas, mint a Turul. Befejezésül még csak annyit, még egy rövid versemet had olvassak el
Régen, réges – régen…ötvenhatban már
Csuporra való csók csattant volna
Mindazokra, akik ötvenhatban
Életüket kockáztatták vagy adták,
Hogy a Magyar szabad legyen újra.
Öcsém csőcseléknek tartott és most
Az új kormány ezt újra fújja,
Mindazokra, akiknek más az útja.
Drága Magyarok, Testvéreim’
Inkább a testet segítsétek,
Ne csapoljátok a vérem megint.
A jelen és az épp elmúlt kormány,
Ne hozzanak szégyent mi ránk.
Ne csépeljétek az ötvenhatot
Ha újra kezetekbe kapjátok a csuprot,
Örömkönnyekkel töltsétek azt most.
Csordultig. Tele. Sírva vigadjunk,
Mint a szólás is mondja.
Istenem mosolyogj a Magyarokra
Még ha nem is hallgat a jobb a baloldalra.
Haladjunk a két ellentétes párt,
Mint a vonat a párhuzamos vágányán.
A nép, aki a sínek között állva várja,
Hogy összetalálkozzon a két eszme,
Messze, messze a távolságban.
Vitatkozhattok ti egymással,
Csak ne legyen börtön tovább.
Vagy harc kancsukával, se nem puskával.
Miért féljünk, rettegjünk mi is tovább?
Minden Magyarnak itt, és otthon is
Végre valahára szabadság jár.
Ezt már megfizette a sok hős forradalmár.
Régen réges – régen 56- ban, már
Most újra folyik majd a vér?
A nép újra szabadságot kér.
Az nem lehet a válasz, hogy kár
Ötvenhat régen volt már
Napfényes napokra, holdvilágos éjszakákra
Csillagos egekre, nem vörösre, vágyunk
Mindezek ragyogjanak ránk tovább.
Legyen újra béke, a Magyarok honán
A vér ne verjen tovább. A vér ne legyen vád.
A vérért kár. A kár árt. Az ál nem sokáig áll.
Elfelejtettük tán, hogy mi a hazánk?
Jól élünk itt és nem hiányzik talán?
Nincs honvágyunk? Nem megyünk haza már?
Persze szórakozni ott jó. Visszajövünk, mert itt jobb?
Persze, hogy jobb.
Itt nem csak gazdag, de szabad is vagy.
De a legjobb csak akkor lesz,
Ha nehezen választhatsz,
Hogy haza menjen, vagy itt marad.
Hallgasd meg az 1956, Aki Magyar Szavakat,
Gondolkodj rajtuk, de mi megértünk, ha itt maradsz.
Egyelőre, még most mindig sok,
Sok, aki hazamenni nem fog.
Szeretne ugyan, de mégis inkább marad.
Családja itt van szülei meg már a föld alatt
Lelke néha – néha átruccan, sőt közbe teste is.
Mégis siet haza, vissza. Ide, az új hazájába.
Földbe gyökerezett lábbal itt van.
Itt marad. Az unokák már Amerikaiak.
Még akkor is, ha te Magyarnak tartod magadat
De még azért mondhatjuk hőseinknek
Adjon az Isten mindnyájatoknak
Örök nyugodalmat.
Nem felejtsük el a mámoros napokat
A kezdő napot, Október huszonharmadikat
Köszönjük áldozatotokat.
Nem feledünk emlékezni rátok
Bátor dicső hősök
Magyar forradalmárok.
Eddig csak szomorúságokról írtam,
De szavazásotokkal most legalább választottatok is
Szavaztatok most többségben arra, amiért mi harcoltunk 56-ban!
Nem zokog ott most már senki,
aki eddig, mindig ott zokogott
ahol eddig jobb sors még nem volt.
Elsíratlan könnyek tengerében
Nem fuldoklik tovább a nép,
Én is három tized meg 4- évig vártam
Hogy hazámat még viszont láthassam
Szavazzatok most újra itt, 20év után
Kétezer tizennégy kezdődő tavaszán
De hadd mondjam most végre valahára itt,
Ami engem eddig bántott ‘56 és ‘89 után.
Végre azért csak megnyughattam talán,
Mert nincsenek tovább rémálmaim,
Olvashatjátok ti is tovább amint lamentálok
Felszálltam, fel a felhők és csillagok közé
Ott táncoltam, ahol a felhők széle ezüstös kötél.
Repültem feljebb a magasba, közelebb a naphoz,
Legalább is nekem úgy tűnt, úgy látszott,
Amint az arcomat szorítottam az ablakhoz.
Milyen szépen hangzik, milyen jónak látszik,
Mondhatnám talán, hogy még pacsirta is járt itt.
Túl magas lett volna ez Turulnak, vagy sasnak.
Ezüstszárnyú repülőgép vitt engem a magasnak.
Ott jártam ahol felettem már nem volt felhő.
Csak csillagok lehettek, de azokat sem láttam,
A nap tüze eltakarta őket, fénylő palásttal
Utam folytatódott, a gép nyelte a mérföldet.
Az óceán felett szinte eltévedtem, elvesztem.
Véghetetlen kékség alattam és felettem.
Mégis ekkor az Isten arcát majdnem megérintettem.
Egy valamit, még akkor sem feledtem!
Akkor ugyan még nem sokat gondoltam rája,
Ezüst madaram vitt e csodás tájba,
Hogy ahol születtem lesz majd a hazája
Testemnek, lelkemnek, még ha élek is Amerikában.
Mert azaz út bizony nem volt kirándulás.
Nem szórakozásért egy világjárás.
Menekülés volt a drága hazámból.
Reméltem, hogy tárt karokkal várnak Amerikából.
Megvertek bennünket Ötvenhat Őszén,
Ugyanaz a ruszki, ki mint valaha régen
Segesváron,1848 Tavaszán, nem Őszén.
Ünnepeltük is sokszor a Március idusát, hősét.
Felhők felett súlytalanul szállva,
Gyermek voltam szinte, amint repültem Amerikába.
Nem gondoltam arra, ami a Szózatunk igazi tartalma,
“Áldjon vagy verjen a sors keze” mondja.
„Itt élned és meghalnod kell………………”
De, hát élni nem élhettem,
És amiért még meghaltam volna,
Jött a ruszki, ezt széttaposta.
Nem vagyok műrostos, 39-ben születtem.
Jött a háború és békének csak integettem.
Szabadság csak akkor lett volna,
Ha nem lett volna szükség senkinek a frontra.
A kutya nem szabad, farkast meg nem láttunk.
Madarat szabadon hagytuk, nem kalitkáztuk.
Szabadságot vagy Petőfitől, vagy Bibliából láttunk.
És mit kaptunk ezután? Jött a FELSZABADULÁSUNK!
Ilyen rendszerben, muszka felügyelettel
Élni nem lehetett, meghalni meg nem szerettem.
56 Októberében a tömeggel én is felkeltem.
Hajlandó voltam adni testem, lelkem.
Amikor az óceán felett repültem,
Nem gondoltam, hol élnem s halnom kell.
Arcom pirult a fényes napsugártól,
Új hazát kértem, lelkem Istent kérve, Amerikától.
Halálra akkor nem is gondoltam.
Gyerek nem egészen, de fiatal voltam.
Élni nem hagytak volna honomban.
Ezért repültem én akkor, fönn, ottan.
Sok idő telt el, sok víz folyt le a Dunán.
Éltem Amerikában, de emlékeztem rád, hazám.
És végre 34 év után,1990 Nyarán hazautazám.
Oly jó volt látni indulásod a szabadság útján.
Inkább áldott, mint vert a sors keze,
De miután nejemnek, s nekem született gyermeke,
Itt születtek mindketten Amerikában.
Hol áldja vagy verje a sors keze Őket?
Mi diktálja, mi intézi mindezeket?
Neki itt a helyük, itt születtek Ők.
Mi újra születtünk, itt vagyunk most, is mint felnőtt.
Magyar vagyok, büszke vagyok rája,
De folytatom harcom tovább, itt Amerikában.
Értsétek meg, ha nem repültem volna új hazámba,
Rabnak vittek volna az örök télbe, Szibériába.
Ott fagytam, vesztem volna majd névtelenül el
Magam és mások szabadságáért ott nem küzdhettem.
Európa végre szabad, újra, megint
Segítettük ezt itt, innét, sokan, kint
Áldjon vagy verjen a sors most érte,
Testem, lelkem mosolyog. Európa, itt a béke!
Maradok még új hazámban, Amerikában.
Van még munka bőven hátra.
Majd ha békés nap kel az egész világra.
Nem is kell vitatni, kinek hol a hazája.
Akkor, amikor mindnyájan szabadon repülünk,
Vagy repülővel, vagy csak eszméken keresztül,
Ha a nap mindenkire majd melegen sugároz,
Akkor te döntöd el, izzadsz e vagy az árnyékhoz járulsz.
Áldani fog majd munkád eredménye
Verni fog csak ennek nem léte.
Amikor Isten hozzád közel lesz
Szinte nyújtott kézzel simogathatod meg.
Nem akarok utazni fenn a magas égen,
Ha csak nem vakációra visz a gép el.
Közel teremtőmhöz kerülni szeretnék,
De csak akkor majd, mikor éltem véget ér.
De had örüljek most annak
Ha utam magasabb lesz, mint a madaraknak.
A jó Isten ujjá teremtett engem,
Szavaztatok most többségben arra
Amiért mi harcoltunk 56-ban!
Az Isten áldása jusson mindannyitokra.
Hegedüs László Jenő 2015