Close

Görög ízek otthon – a muszaka

Valami különlegeset akartam főzni. Elegem volt már az elmúlt két hét melegszendvics, paprikás krumpli, tésztaváltozatok áradatával. Éppen az interneten kerestem ötletet, amikor anyukám meglátogatott és elhalmozott zöldségekkel. Kb. két hétre való adagot kaptam. Mivel a fiam csak a káposztát és a sárgarépát eszi meg, azt is csak nyersen, ezért mind az enyém. A két padlizsánnak viszont nagyon megörültem, ugyanis eszembe jutott egy finom görög recept, amit már régóta el akartam készíteni.
A muszaka. A hozzávalók nagy részét megtaláltam a konyhámban, csak a hús és a fehérbor hiányzott. Gyorsan beszereztem mindent, azután nekiláttam
A padlizsánt feldaraboltam, de nem volt kedvem a sütővel bajlódni, ezért serpenyőben pirítottam meg a két oldalát. Utólag rájöttem, nem volt szerencsés választás, ugyanis egy recept sem írta, hogy a padlizsán tetemes mennyiségű olajat képes magába szívni, amit később ki is enged. A burgonyával nem volt gond
 
A húshoz alapból a vörösbort gondoltam, de pár órával később megtapasztaltam, hogy a fehérbor valami különleges aromát ad, amitől nagyon finom lesz.
 
A besamel-mártás, már kissé feladta a leckét, pedig már nem vagyok kezdő háziasszony. Nem vagyok egy matekzseni, ezt megint bebizonyítottam, mikor elmértem az arányokat, és majdnem dupla adag tejjel engedtem fel, mint amennyivel kellett volna. Ugyanis a receptben megadott mennyiség felével számoltam, mivel a fiam már a recept láttán közölte, hogy ő ebből bizony nem fog enni.
 
Mindez persze az összeállításnál derült ki, amikor ráöntöttem a mártást a padlizsánra és a húsravalahogy nem úgy nézett ki, mint ahogy a recepten kellett volna
 
Már leönteni nem tudtam róla, lesz, ami lesz alapon beletettem a sütőbe.
Sütöttem, amíg a teteje szép barna nem lett. Az illata viszont már hamarabb bevonzott a konyhába.
A receptben olvastam, hogy melegen nem lehet szépen szeletelni. Később tapasztaltam is, de nem bírtam kivárni, amíg kihűl, mindenképpen meg akartam kóstolni.
 
Írták, hogy finom, és ez az étel a görögöknél ünnepi ételnek számít. Miután egymás után megettem három adagot rájöttem, hogy tökéletesen igazuk van. Megérdemli az „Isteni finom” jelzőt.
 
Utólag rájöttem még valamire: nagyon szép színe van a padlizsánnak, a recept nem írja, hogy meg kellene hámozni, azért ezt mégis hiányoltam a végén, mert a padlizsán héja ugyanolyan, mint a paprikáé – nem fő szét, hanem megmarad egésznek.
 
Hozzávalók, amiből én készítettem kb. három főre:
Két nagyobb padlizsán, 1 kg. Burgonya, ½ kg. darált hús, egy hagyma, 1,5 dl. fehér bor, 1 kicsi paradicsomkonzerv, ½ liter besamel mártás, só, bors, szerecsendió, fél liter tej.
 
A burgonyát és a padlizsánt fél centis darabokra vágtam és serpenyőben megpirítottam mind a két oldalát. A hagymát megdinszteltem egy kis olajon, beletettem a darált húst, majd kb. fél óra múlva hozzáadtam a fehérbort, és picivel később a paradicsomkonzervet és megfűszereztem. Amíg főtt, elkezdtem a besamel-mártást. Lisztet megpirítottam olajban, majd amikor szép színe lett, felengedtem a fél liter majdnem forró tejjel – a végén pedig fűszereztem sóval, borssal, szerecsendióval.
 
Egy jénai tál alját kibéleltem a burgonyával, ráraktam egy réteg padlizsánt, erre ment a fehérboros hús, majd ismét egy réteg padlizsán. Ezt öntöttem nyakon a besamel-mártással, majd ment a sütőbe. A fél napomat a konyhában töltöttem, de megérte.
 
Bodnár Gyöngyi
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top