Close

Hová tűntek az ultramaraton futók?

A 25 éve rendszeresen megrendezett Bécs –Budapest Ultramaratont idén nem rendezik meg, mert nincs elég jelentkező. Helyette félmaratont szerveznekamelyen Kolonics Györgyre is emlékeznek.

Akét ország fővárosát is érintő, 350 kilométeres futóversenyre idén nem vállalkoztak elegen. Ezért a szervezők „csak” az utolsó szakaszt, a 21 kilométeres félmaratont szervezik meg, amelyre október 23-án kerül sor. A szervezők a mostani versennyel a hosszútáv futást szeretnék népszerűsíteni, és remélik, jövőre ismétahogy eddig is – több száz indulóval rajtolhat el a páratlan Bécs-Budapest futóverseny.

Halgas Csaba a BBU Szervezőiroda ügyvezetője elmondta, hogy a korábbi 5 napon keresztül tartó verseny embert próbáló megmérettetésével szemben most egy sokkal szélesebb körben is elérhető távot rendeznek meg a Budakeszi-Budapest közötti 21 km-es távon.
A versenyen Kolonics György olimpiai kenusunk emlékére több száz kajak-kenus fiatal is nekivág az útnak. A Bécs-Budapest Ultramaraton futóverseny utolsó szakaszával megegyező futáson Kolo minden évben részt vett és edzésképpen teljesítette a kihívást.
A futáson többek között részt vesz Kövér Márton a Merkapt SE világbajnok maratoni kenusa, aki Kolonics György emlékére vette be az őszi alapozásba ezt a félmaratont.

Verseny és regisztrációs adatokhttp:// www.bbu.hu/vviewer.php?vid=22

Verseny dátuma: 2015-10-23
Verseny ONLINE nevezés határideje: 2015-10-21

Időpont: 2015. október 23.

Rajt: 9:00 óra, Széchenyi István Általános IskolaBudakeszi, Knáb János u. 60.
(GPS 47.5134752  –   18.927029)
Versenyközpont nyitás 7 órakor (Széchenyi István Általános IskolaBudakeszi, Knáb János u. 60.)
Táv:  Egyéni: 21,09 km, 2fős váltó: 8+13 km     Térkép letöltése
Videó anyagok:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top