Close

Brüsszel magyarázatot vár az Út a szakmaválasztáshoz programmal kapcsolatban

Magyarázatot vár az Európai Bizottság a magyar hatóságoktól az Út a szakmaválasztáshoz elnevezésű programmal kapcsolatban felmerült visszásságokratudatta kedden az MTI-vel Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője Marianne Thyssen foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztos írásbeli válaszára hivatkozva.
    
A képviselő az után kereste meg a brüsszeli bizottságot, hogy a magyar sajtóban megjelent: a hatmilliárd forintos uniós forrásból megvalósuló program hátrányos helyzetű tanulói késve vagy egyáltalán nem kapják meg a tanulmányi eredményük alapján járó ösztöndíjukat. A beszámolók szerint az iskolai mentorok, vagyis tanárok is hasonlóképp nem minden esetben jutnak hozzá a nekik járó támogatáshoz. Ujhelyi arra várt választ az Európai Bizottságtól, hogy vizsgálják-e az uniós forrásból megvalósuló program eredményességét és a kifizetések pontosságát.
    
Marianne Thyssen válaszában kiemelte, hogy bár az említett pályázatok lebonyolítása a magyar hatóságok dolga, a brüsszeli testület aktívan figyelemmel kíséri az operatív programok végrehajtását a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás, illetve a céloknak és jogszabályoknak való megfelelés érdekében. A biztos leszögezte, hogy az Európai Bizottság mintavétellel ellenőrzi a program keretében felmerült kiadásokat, a felmerült visszásságok kapcsán pedig magyarázatot várnak a magyar hatóságoktól.
    
Ujhelyi István aláhúzta: a hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatását segítő programok esetében kiemelt figyelemre és hatékonyságra van szükség, ezért elvárja a magyar állam képviselőitől, hogy mielőbb tegyenek rendet az uniós programok tisztes végrehajtása és átláthatósága terén.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top