A magyarság eredetének kérdése nem pusztán „belügy”, hanem nemzetközileg is releváns tudományos kérdés – mondta az MTI-nek Türk Attila régész, akinek a vezetésével a nyár második felében zajlott le a 3. Orosz-Magyar Uráli Régészeti Expedíció.
Hozzátette: ugyan a magyarok elődeinek vándorlása csupán egy kis szeletét képezi a mai Moldova, Dnyeszter menti Köztársaság, Ukrajna és Oroszország történetének, mégis fontos ezen országok kutatóinak a kérdés, ezzel pedig élnie kell a magyar tudománynak.
A július 26. és augusztus 19. között lezajlott expedícióban a magyarság korai történetének szakértői, régészek, antropológus, turkológus, archeozoológus és egyetemi hallgatók vettek részt, akik drónt is vittek magukkal a lelőhelyek légi fényképezéséhez. A kutatócsapat a feltárásokon való munka mellett több múzeum régészeti gyűjteményeinek kora középkori leletanyagát is átnézte, valamint szakmai kapcsolatokat épített ki helyi szakemberekkel.
Az elmúlt évtizedben a magyar őstörténethez kapcsolódó kelet-európai régészeti leletek száma örvendetesen megszaporodott, emellett a hazai intézményrendszerben is komoly lendületet vett a téma kutatása – mondta el Türk Attila, hangsúlyozva, hogy a terepi kutatások terén három évtizedes lemaradást kell behozniuk a kérdéssel foglalkozó magyar régészeknek.
A Magyar Tudományos Akadémián (MTA) létrejött Magyar Őstörténeti Témacsoport, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Régészeti Tanszékén elindult speciális őstörténeti képzés együttműködése révén 2013 óta van lehetőség arra, hogy a magyar régészek olyan kelet-európai ásatásokba kapcsolódjanak be, valamint olyan régészeti kutatások elvégzésére tudjanak buzdítani helyi szakembereket, amelyek hozzájárulnak a magyarság korai történetének feltárásához.
Mint Türk Attila emlékeztetett, az 1980-as évek eleje óta nem zajlott valódi terepmunka magyar régészek részvételével az érintett területeken, ezért ideje volt kilépni abból a „passzív hozzáállásból”, amely abból áll, hogy „ülünk Pesten vagy Szegeden az íróasztalnál és várjuk keletről az információkat”.
Főleg azért is időszerű ez, mert főleg Ukrajnában, a Dnyeper középső folyása mentén igen gazdag, magyarsághoz köthető leletanyag került elő az elmúlt időszakban, ezzel pedig meglehetősen biztosan állítható, hogy itt feküdt Etelköz – tette hozzá.
Mint fogalmazott, az orosz-magyar expedíciók legfontosabb célkitűzése egy olyan modern adatbázis alapjainak lefektetése, amely tartalmazza az Uráltól a Kárpát-medencéig húzódó terület magyarsággal kapcsolatba hozható teljes régészeti leletanyagát.
„Ahhoz, hogy újat lehessen mondani a magyar etnogenezisről a régészet segítségével, első lépésként teljes anyaggyűjtésre van szükség” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a leletek gyakran „kontextusból kiragadott” interpretálása zsákutca volt, amely nagyon súlyos, elsősorban időrendi tévedésekhez vezetett korábban.
Példaként említette, hogy a veszelovói tarsolylemezként számon tartott Volga menti leletet a magyar kutatás automatikusan a honfoglalásnál korábbra datálta, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a magyarok keletről nyugatra irányuló vándorlása miatt a keleten talált tárgyi emlékek kizárólag korábbiak lehetnek a 9. század végénél. Csupán a lelőhely – egy őscseremisz temető – teljes anyagának áttekintésekor derült ki, hogy a helyszínen egyetlen sír sem korábbi a 10. századnál, így a tarsolylemez sem lehet az.
Az adatbázis mielőbbi felépítése azért is nagyon fontos, mert a keleti múzeumok eldugott gyűjteményeiben rengeteg tárgyi emlék megy tönkre, a modern eszközökkel történő részletes dokumentáció nélkül ezek a leletek elveszhetnek a magyar kutatás számára – tette hozzá.
Türk Attila az idei expedíció legkomolyabb eredményének azt nevezte, hogy négy új múzeumi gyűjteménnyel és régészeti kutatóközponttal sikerült felvenni a szakmai kapcsolatokat. Fontos helyszín Szamara város környéke, ahol minden valószínűség szerint megtörténhetett a magyar törzsek Volgán való átkelése. Szintén jelentős az izsevszki és az ufai régészeti kutatóközponttal kialakított együttműködés, amelyek lehetővé teszik a rendszerváltozáskor megszakadt tudományos kapcsolatok újjáépítését.
Az expedíció emellett megtekintette a szentpétervári Ermitázs vonatkozó régészeti anyagát, ahol egy olyan, a Kaukázus északi részéről származó régészeti emlékekből álló magángyűjteményről is hírt kaptak, amelynek több darabja meglepő hasonlóságot mutat a honfoglaló magyarok leletanyagával. „Ez persze nem azt jelenti, hogy egyből oda kellene a Kaukázusba rajzolni a magyarokat, de indokolt lenne alaposan áttekinteni a térséget” – tette hozzá Türk Attila.
A régész arról a többek által már korábban felvetett, de lényegében most formálódó tudományos hipotézisről szólva, amely a magyaroknak az Urál-hegységtől a Kárpát-medencéig tartó vándorlását pár évtized hosszúságúra becsüli a korábbi több évszázadról szóló elmélettel szemben, elmondta, régészetileg semmi nyoma nincs annak, hogy bármilyen népesség is átkelt volna a Volgán a 6. századtól a 8. századig tartó időszakban. Ellenben a 9. század középső harmadában a Dnyeper középső folyásánál a Volga-vidékről ismert jellegzetes leletek tűnnek fel, és talán nem véletlen, hogy az első írott források a magyarokról a 830-as éveket követően jelennek meg.
Mint fogalmazott, az iskolai történelemkönyvekben olvasható elmélet – mely szerint a magyarok elődei 750 körül keltek át a Volgán – elsősorban a nyelvészet nyomására lett elfogadott, így próbálták megmagyarázni, miként került több száz ótörök eredetű jövevényszó a magyar nyelvbe. Ennek azonban – hasonlóan a szintén nyelvészeti okot miatt a Don és a Szeverszkij Donyec folyók közé lokalizált Levédiához – semmilyen kézzelfogható régészeti bizonyítéka nincsen.
MTI