Close

Megalakult a Nemzeti Kibervédelmi Intézet

Október elsejével megalakul a magyarországi kibervédelmi szervezetrendszert magába foglaló Nemzeti Kibervédelmi Intézetközölte a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön az MTI-vel.
    
A közleményben felidézték, a kormány 2013. március 21-én kormányhatározatot fogadott el Magyarország nemzeti kiberbiztonsági stratégiájáról. Ennek célja – a kibertér biztonsági környezetének elemzése alapjánazon nemzeti célok, stratégiai irányok, feladatok és átfogó kormányzati eszközök meghatározása, amelyek alapján az ország érvényesíteni tudja nemzeti érdekeit a globális kibertér részét képező magyar kibertérben is.
    
Ezt követően, 2013. április 15-én az Országgyűlés elfogadta az állami és önkormányzati szervezetek elektronikus információbiztonságáról szóló törvényt, amelynek alapján létrejött a magyarországi kibervédelmi szervezetrendszer
    
Ezen belül megalakultak különböző munkacsoportok, együttműködési fórumok, a kibervédelmi koordinátor és tanács, a Kormányzati Eseménykezelő Központ (GovCERT), az ágazati CERT-ek, a Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság, valamint a szakhatósági feladatokat, gyakorlatilag a sérülékenységvizsgálatokat ellátó, a Nemzeti Biztonsági Felügyelet szervezeti keretein belül működő Cyber Defance Management Authority (CDMA csoport).
    
Az új intézet magába foglalja a jövőben a Kormányzati Eseménykezelő Központot, a Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóságot, és koordináltabb, hatékonyabb feladat-végrehajtást és információáramlást tesz lehetővé.
    
A BM kiemelte: "a hazai állami elektronikus információs rendszerek biztonsága az elmúlt években határozott fejlődésnek indult, azonban a teljes körű biztonsági szint eléréséhez még sok a tennivaló". 
    
Közölték, a már meglévő és biztonságilag hiányos rendszereknél következetesen végig kell vinni a törvényben megfogalmazott, a biztonsági szint emelését előíró folyamatokat, az újonnan fejlesztendő rendszereknél pedig kiemelt figyelmet és megfelelő pénzügyi erőforrást kell fordítani az elektronikus információbiztonság kialakítására.
    
Emellett minden szinten növelni kell az információvédelem tudatosítását, ugyanis kizárólag technikai eszközökkel nem vagy csak irreálisan magas költségekkel valósítható meg az állami rendszerek védelmeírta a BM, hozzátéve: a biztonságtudatos magatartás és a biztonsági technikai fejlesztések, valamint az azokhoz kapcsolódó szervezetrendszerezen belül a Nemzeti Kibervédelmi Intézethatékony működtetése együttesen szükséges a megfelelő kiberbiztonsági szint biztosításához.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top