Close

Varsóban újratemették a tömegsírokban elhantolt lengyel szovjetellenes partizánokat

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti
Örök nyugalomra helyezték vasárnap a lengyel nemzeti sírkertben, a varsói Powazki temetőben az úgynevezett rendíthetetlen katonákat, a német és a szovjet megszállás ellen harcoló, majd a kommunista terror áldozatául esett 35 ellenállót, akiknek maradványait a 2011 óta folytatott exhumálás során tárták fel.
    
A temetési szertartás Varsó egyik központi helyén, a Pilsudski-téren bemutatott gyászmisével kezdődött, majd a Powazki temetőben a tömegsírok helyén újonnan létesített Panteonban helyezték el a hősök koporsóit. Az állami megemlékezésen a rendíthetetlen katonák hozzátartozói és lengyelek tömegei mellett részt vett Ewa Kopacz kormányfő, valamint Tomasz Siemoniak nemzetvédelmi miniszter is. 
    
Az ünnepségen felolvasták az ENSZ Közgyűlésének 70. ülésszakán részt vevő Andrzej Duda levelét, amelyben a lengyel elnök hangsúlyozta: a kommunista terror által meggyilkolt és titokban eltemetett hősök "túl sokáig vártak" méltó eltemetésükre, Lengyelország most "legalább kis mértékben lerója leghűbb fiai iránti adósságát".
    
A kommunista hatalom a Powazki temetőben "össze akarta keverni a legfontosabb fogalmakat és értékeket" – fogalmazott Duda, utalva arra, hogy a tömegsírok feletti földrétegben kommunista tisztségviselőket temettek el, s emiatt jelenleg is akadozik további áldozatok exhumálása.
    
A rendíthetetlen, illetve elátkozott katonáknak nevezett partizánok, akik szervezett formában 1944-től 1947-ig harcoltak az ország szovjet típusú átalakítása ellen, mindenekelőtt a második világháború idején a németek ellen harcoló Honi Hadseregből verbuválódtak. A mozgalomban résztvevők számát 120-180 ezerre becsülik. A harcokban, valamint az ezeket követő megtorlásban, a szovjet Belügyi Népbiztosság (NKVD), valamint a lengyel kommunista állambiztonság (UB) börtöneiben, a munkatáborokban legalább 20 ezer katona halt meg.
    
A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) 2011-ben kutatási programot indított, amelynek célja a meggyilkolt, majd titokban, névtelenül eltemetett katonákat rejtő sírok feltárása. Eddig a Lengyelország területén szétszórt mintegy 50 tömegsírban több mint 700 ember maradványait sikerült a DNS-vizsgálattal azonosítani.
    
Az egyik tömegsír egy részét éppen a varsói Powazki-temetőben, ennek úgynevezett L-parcelláján tárták fel. Powazkiban eddig 198 elátkozott katona maradványait emelték ki a tömegsírból, 40 áldozatot sikerült azonosítani, közülük ötöt – a hozzátartozók kérésére – családi sírokban temettek el.
    
Feltételezések szerint itt nyugszik Witold Pilecki huszárkapitány is, aki éppen 75 éve, 1940 szeptemberében, a Honi Hadsereg katonájaként saját elhatározásából záratta be magát az auschwitzi náci haláltáborba, hogy megszervezze ott az ellenállást. Bravúros szökése után Pilecki beszámolt a náci bűntettekről, jelentésének a nyugati szövetségesek azonban nem hittek. A háború után Witold Pileckit hazaárulással és kémkedéssel vádolták meg, és 1948-ban kivégezték.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top