Close

Naperőmű épül Pécsen

Közép-Európa egyik legnagyobb, 7 megawatt teljesítményű naperőműve épül meg Pécsett, a december közepére megvalósuló beruházás 3,5 milliárd forintba kerüljelentette be Csizi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.
    
A politikus beszámolt arról, hogy a fejlesztésre az MVM Zrt. beruházásaként európai uniós forrásból, a Pécsi Hőerőmű közelében található 20 hektáros önkormányzati telken kerül sor.
    
A területen 140 ezer négyzetméternyi napelemet helyeznek el, az azok által termelt és a villamosenergia-hálózatba táplált áram 1600 négytagú család éves villamosenergia-igényét fedeziközölte.
    
Hozzátette: a projekt segíti teljesíteni Magyarország azon vállalását, hogy 2020-ig a felhasznált energia 15 százalékát napenergiából fedezi, s csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást.
    
Csizi Péter úgy vélte, hogy a Pécsre tervezett naperőmű példája az önkormányzat és a kormány kiváló együttműködésének.
    
Szavai szerint a kormány olyan települést keresett az építkezéshez, ahol megvan a szükséges méretű terület, már komoly lépéseket tett a környezet védelméért, elkötelezett a megújuló energiák alkalmazása terén és nagy tapasztalata van európai uniós források hatékony felhasználásában.
    
Pécs megfelel ennek, hiszen a tubesi lokátor telepítésének megakadályozásával bizonyította elkötelezettségét a környezet védelme mellett, a városban a távhőt megújuló energiából állítják elő, a szennyvíztelepen épült biogázüzem a vízszolgáltató Tettye Forrásház teljes áramigényét megtermeli, a hulladékkezelés pedig európai szintűvé vált az elmúlt évekbensorolta a példákat.
    
Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere hangsúlyozta: a beruházás tovább erősíti Pécs "zöld arculatát", a környezet védelme, a megújuló energiaforrások használata iránti elkötelezettségét.
    
Emlékeztetett arra, hogy a baranyai megyeszékhely az idén megpályázta az "Európa Zöld Fővárosa" címet, s bár nem nyert, sok tapasztalatot szerzett, és a versengésben a jövőben is szeretne részt venni.
    
A polgármester kitért arra, hogy a naperőmű létrehozását segítette az MVM Zrt., a hőerőművet is érdekeltségei között tudó Pannonpower és az önkormányzat együttműködése.
    
A város szeretné, ha a következő években saját forrásának bevonásával is újabb naperőmű épülhetne Pécsenjegyezte meg Páva Zsolt.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top