Close

Gianni Pittella bírálta az Országgyűlés határozatát

Éles bírálatot fogalmazott meg kedden az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakciójának vezetője, Gianni Pittella azzal kapcsolatban, hogy az Országgyűlés határozatában az Európai Uniót teszi felelőssé a menekültek haláláért, valamint amiatt is, hogy Magyarország a hadsereget is alkalmazza a migrációs válság kezeléséhez.
    
Orbán Viktor és pártja "túl messzire ment" – jelentette ki a demokrata párti olasz politikus, a "Nem Orbán gumilövedékei jelentik a megoldást" címmel tartott sajtóértekezletén.
    
A frakcióvezető szerint ha valakit hibáztatni lehet, és ha valaki miatt szégyenkezni kell, az a magyar miniszterelnök, aki Gianni Pittella szerint két éve akadályozza az uniós menekültpolitika kialakítását.
    
"Ahelyett, hogy felelős megoldást keresne, kerítéseket kezdett építeni és militarizálja az államhatárt" – állapítja meg a szociáldemokrata frakcióvezető, aki szerint a menekültválság humanitárius és nem katonai kérdés, az európai országok határain járőröző katonák pedig szigorúan a történelemkönyvekbe valók.
    
Gianni Pittella szerint egyszerűen nem igaz, hogy a kontinenst legyűrik, ezért azt kéri az éppen jelenleg tanácskozó uniós belügyminiszterektől, hogy fogadják el az Európai Bizottság javaslatait "mielőtt még több fal emelkedik, még nagyobb lesz a zűrzavar és mielőtt Orbán idegengyűlölő retorikája gyökeret ver Európában".
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top