Close

A menekültek jogai nagyon fontosak

A menekültek jogai nagyon fontosak, ezért is javasolta Magyarország, hogy az EU vegye át a Szíriával határos országokban a menekülttáborok finanszírozását, így a menekültek jobb körülmények között élhetnénekközölte Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter a tárcának az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a spanyol miniszterelnök nyilatkozatára reagált
    
Mariano Rajoy az Onda Cero nevű rádiócsatorna műsorában arról kérdezték, mi a véleménye a magyar kormány migrációs politikájáról, illetve arról, hogy a menekültekkel szemben vízágyút és könnygázt használtak a határon. A spanyol kormányfő azt mondta, nem ért egyet azzal, amit a magyar kormány tesz. Mint mondta, az életben a legfontosabb az ember és az alapvető jogai. A spanyol kormányfő igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy mindenki, aki kéri, megkapja-e a menekültstátust az országban. A menedékjog "az európai civilizáció génjeiben van", a politikai üldözöttek és a háború elől menekülők pedig megérdemlik a figyelmet és a támogatásthangsúlyozta.
    
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) közleménye szerint Szijjártó Péter azt mondta: egyetért a spanyol miniszterelnökkel, a menekültek jogai valóban nagyon fontosak. Ezért is tette Magyarország azt a javaslatot, hogy az Európai Unió vegye át a Szíriával határos országokban a menekülttáborok finanszírozását, így a menekültek jobb körülmények között élhetnének, jobb ellátásban részesülnének és a konfliktus lezárása után visszatérhetnének szülőföldjükremagyarázta a tárcavezető.
   
A kommünikében emlékeztettek arra, hogy az illegális migráció megfékezéséért Spanyolország a kilencvenes évek végén kezdett kerítésépítésbe az észak-afrikai spanyol enklávé, Ceuta szárazföldi határainál, és a védelmi rendszert azóta többször is fejlesztették. A kezdetben 2,5 méteres drótkerítés ma egy egyenként hatméteres dupla kerítés, amelyhez komoly határőrizeti kapacitás és technikai háttér is társul – ismertette a KKM.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top