Close

Kiss Norbert negyedik Mostban a szombati második futamon

A címvédő Kiss Norbert, az Oxxo Racing-Axxyss Motorsport pilótája a negyedik helyen ért célba a kamion Európa-bajnokság csehországi versenyhétvégéjének szombati második futamánA 30 éves szombathelyi pilóta az első, kora délutáni versenyen rajt-cél győzelmet aratott, így 30 pontot gyűjtött, összetettben pedig továbbra is az élen áll 349 ponttal.
    
A magyar versenyzőnek a fordított rajtrács szabálya miatt a második futamot a nyolcadik helyről kellett megkezdenie, s az első három körben a 6-8. pozíciókban küzdött riválisaival, ugyanakkor a negyedik körre már tisztán hatodik volt. Az élen közben nagy csatát vívott a két hazai kedvenc, Adam Lacko és David Vrsecky az ötödik körig vezető Stephanie Halmmal, majd mindketten elmentek mellette.
    
Kiss öt körrel a leintés előtt feljött az ötödik helyre, majd egy körrel később már negyedik volt, s az utolsó kör kezdetére utolérte a harmadik Halmot. A magyar Európa-bajnok láthatóan sokkal gyorsabb volt, mint riválisa, utóbbi azonban jól védekezett, s meg tudta tartani a pozícióját. A cseh közönség közben óriási üdvrivalgással nyugtázta, hogy a hazai pilóták kettős győzelmet arattak Vrsecky, Lacko sorrendben.    
Kissnek az összetettben épp Lacko a legnagyobb riválisa, a cseh versenyző most 275 ponttal áll a második helyen.
    
"Az első futamon nagyon jól rajtoltam, s bár Jochen Hahn az első kanyarban egy kicsit meglökött, végül ő került emiatt bajba, mert az autója másik oldalával hozzáért egy másik kamion elejéhez, kapott egy hátsó defektet, így esélye sem volt utolérni – értékelte a szombati nap történéseit Kiss az MTI-nek. – A második versenyen még jobb volt a rajt, az előttem haladónak egy kicsit neki is mentem, hogy haladjunk, de aztán három kamionnak egymás mellett szűk volt az első kanyar, nem nagyon tudtam hova menni" – tette hozzá. Kitért arra, hogy az utolsó körben már nem volt ideje jó előzési pozícióba kerülni, bár fél körön keresztül igyekezett támadni.
    
"Ma is mi szereztük a legtöbb pontot, növeltük az előnyünket az összetettben, remélem, holnap is hasonlóan jó eredménnyel zárunk" – mondta Kiss.
    
Mostban vasárnap délelőtt egy időmérő edzést, délután pedig újabb két futamot rendeznek.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top