Close

Az uniós fejlesztési források a vállalkozóké

A 2014-2020-as uniós fejlesztési források a magyar vállalkozóké, és a kormánynak az a dolga, hogy azokat minél hatékonyabban és minél gyorsabban eljuttatassa hozzájukközölte a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken közleményben az MTI-vel.
 
Csepreghy Nándor Szigetvári Viktor, az Együtt – a Korszakváltók Pártja elnökének sajtótájékoztatójára reagálva közleményében azt írta: Gyurcsány Ferenc korábbi "szárnysegédje" részese volt annak a fejlesztéspolitikai rendszernek, amely a 2010-es kormányváltáskor jelentős hiánnyal adta át az európai uniós források kasszáját.
 
Szigetvári Viktor azt mondta: a kormány alkalmatlan arra, hogy 2017 júniusáig kiírja az uniós költségvetési ciklus összes pályázatát, de ha a kabinet esetleg alkalmas is volna erre a feladatra, ezt akkor sem szabad megtennie, mert az EU nem a Fidesznek és nem a kormánynak adja ezt a pénzt
 
Ha kiírják az összes pályázatot, akkor azzal antidemokratikus módon használják fel a következő kormányok számára biztosított fejlesztési forrásokatszögezte le.
 
A helyettes államtitkár szerint Szigetvári Viktor elismerte, hogy saját meggazdagodásuk lehetőségét látja az uniós forrásokban és nem a magyar gazdasági szereplők lehetőségeit.
 
"Az európai uniós források nem pártok finanszírozására érkeznek Magyarországra, hiába próbál ebből a Gyurcsány-Szigetvári féle politikai kör gyakorlatot építeni" – fogalmazott Csepreghy Nándor, hozzátéve, a pénz a magyar vállalkozóké, amellyel a kormánynak csak egyetlen egy dolga van: minél hatékonyabban és minél gyorsabban eljuttatni hozzájuk.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top