Close

Az eddigi legkisebb szupermasszív fekete lyukat fedezték fel

A Michigani Egyetem kutatóinak tanulmányát az Astrophysical Journal Letters című szaklap fogadta el közlésre.
A nagyon nagy tömegű (szupernagy vagy szupermasszív) fekete lyukak tömege százezer és tízmilliárd naptömeg között van. A legtöbb galaxis centrumát egy-egy ilyen gigantikus képződmény uralja.
A 340 millió fényévre lévő RGG118 katalógusjelű törpegalaxis "vendégszeretét" viszont egy mindössze ötvenezer naptömegű fekete lyuk "élvezi", amely feleakkora, mint a korábban ismert legkisebb szupermasszív fekete lyukolvasható a Sci-News.com hírportálon.
 
A képződmény százszor kisebb, mint a Tejútrendszer közepében terpeszkedő fekete lyuk, és a szó szoros értelmében eltörpül a leghatalmasabb fekete lyukak mellett, amelyek kétszázezerszer szárnyalják túl az RGG118 galaxis központjában elhelyezkedő objektumot.
 
Az RGG118 törpegalaxisban lévő fekete lyuk tömegét a Michigani Egyetem kutatói a Chilében működő Las Campas obszervatórium Clay-teleszkópjára szerelt színképelemző segítségével állapították meg, amikor a műszerrel a fény látható tartományában vizsgálták az objektum körüli gázok örvénylését.
 
A továbbiakban a tudósok felhasználták a NASA Chandra röntgencsillagászati műholdjának adatait is. A röntgentartományban ugyanis megállapítható a fekete lyuk körüli anyagok fényessége, amely elárulja, hogy milyen ütemben habzsolja fel az objektum a közelébe kerülő anyagokat. Az RGG 118 a maximális sebesség 1 százalékát kitevő ütemben "falatozik", ami a fekete lyukakra jellemző átlagos "étvágynak" felel meg.
 
"Ez az apró szupermasszív fekete lyuk úgy viselkedik, mint sokkal +testesebb+ fajtársai. Ebből arra következtetünk, hogy a fekete lyukak hasonlóan fejlődnek, függetlenül attól, hogy mekkora a tömegük" – emelte ki Amy Reines, a tanulmány társszerzője.
 
 
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top