Close

Németország eurómilliárdokat spórol a görög válság révén

A német állam több milliárd eurót takarít meg a görög államadósság-válság révén, még akkor is, ha Athén egy centet sem törleszt a tartozásábólmutatta ki hétfőn ismertetett vizsgálatában az egyik vezető német gazdaságkutató intézet.

A hallei Leibnitz Intézet (Leibniz-Instituts für Wirtschaftsforschung Halle – IWH) számításai szerint Németország nagyjából 100 milliárd eurót takarított meg 2010 óta annak révén, hogy a görög válság miatt csökkent az államháztartás kamatkiadása.
 
Nagyjából 10 milliárd eurót pedig akkor is megspórol, ha Athén egy centet sem fizet vissza a tartozásából, mert a görög válság kezelésére indított mentőprogramokban Berlin a még formálódó harmadik programmal együtt nagyjából 90 milliárd euróval vesz részt az euróövezeti válságkezelő rendszeren (ESM), az Európai Központi Bankon (EKB) és a Nemzetközi Valutaalapon (IMF) keresztül.
 
A befektetők válság idején igyekeznek minél biztosabb helyre tenni a pénzüket, és Németország aránytalanul nagy mértékben profitál ebből a biztonságra törekvő magatartásból a válság elmélyülése, 2010 óta, mert a német államkötvények is befektetési menedékké váltak. Például az idén januárban Sziriza választási győzelmének hírére egy nap alatt 30 bázisponttal csökkent a német állampapírok hozama, mert a pénzügyi piacok kedvezőtlen fejleménynek ítélték a radikális baloldali párt győzelmét.
 
Ugyanez a hatás érvényesül más állampapírokpéldául az amerikai, a francia és a holland államkötvényekesetében is, de jóval kisebb mértékbenáll az IWH közleményében.
 
MTI
Kapcsolódócikk:

http://www.ringmagazin.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=36446:mar-a-megallapodastervezet-szoevegerl-egyeztet-a-hitelezkkel-athen&catid=125:gazdasag&Itemid=338

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top