Close

Sárgabarack-pálinkás karamelltorta lett az ország tortája

Budapest, 2015. augusztus 4. Balról jobbra: az ország idei tortája, a Pannonhalmi sárgabarack pálinkás karamelltorta, mellette a Honvédség tortája, a Tessedik mézes körtetorta és Magyarország cukormentes tortája, a Barackos buboréktorta az augusztus 20-i nemzeti ünnep programjairól tartott, a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal sajtótájékoztatóján az Országház Vadásztermében 2015. augusztus 4-én. A tájékoztatón bemutatták az idei Szent István-napi kenyeret is. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Az idei Szent István-napi kenyeret, Magyarország tortáját, Magyarország cukormentes tortáját és a Honvédség tortáját is bemutatták kedden a Parlamentben az augusztus 20-i programokról tartott sajtótájékoztatón.

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke hangsúlyozta, hogy augusztus 20. a pékek számára nem csak az államalapítás, hanem az aratás ünnepe is. Ennek tiszteletére idén ötödik alkalommal rendezték meg a termékversenyt, amelyen 45 nevezés közül választották ki a nyertes tönkölyös kenyeret. A Pedró Pékség Kft. természetes alapanyagokból készült, vastag héjú kenyere augusztus 20. után az üzletekben is megvásárolható lesz – tette hozzá.
Horváth Ferenc, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének szakmai elnöke hangsúlyozta: a kormány felkérésére idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az ország tortája pályázatot. Mint mondta, a verseny egyre népszerűbb, egyre több cukrászda jelentkezik, és a nyertes tortát hatalmas érdeklődés kíséri.
A cukrászok az előírásoknak megfelelően ezúttal sem használhattak fel aromákat, sem más mesterséges anyagokat. Az ország tortája idén a Pannonhalmi sárgabarack pálinkás karamelltorta lett, amelyet 39 alkotás közül választottak ki. Szó Gellért salgótarjáni cukrász nyertes tortáját augusztus 20. után ugyancsak több száz cukrászdában lehet majd megkóstolni, amelyek listáját az interneten augusztus 12-én teszik közzé.
Horváth Ferenc a Honvédség tortáját is bemutatva kiemelte: az idén is kiváló alapanyagokat felhasználó torta alkotói Tessedik Sámuel előtt tisztelegnek, akinek hatalmas szerepe volt az akác magyarországi meghonosításában. Ennek nyomán a honvédségi torta a Tessedik mézes körtetorta nevet viseli.
Nándori László, a Magyarország cukormentes tortája verseny zsűrijének elnöke elmondta: az Egy Csepp Figyelem Alapítvány által 2012-ben életre hívott megmérettetés célja, hogy az ország tortájából alternatívát nyújtsanak mindazoknak, akik nem akarnak, illetve nem fogyaszthatnak cukrot. Idén a Magyarország cukormentes tortája versenyt Vaslóczki Orsolya Barackos buboréktortája nyerte. Ebből egy szelet – a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai alapján – 11,8 gramm szénhidrátot és 278 kalóriát tartalmaz.
Nándori László különdíjakat is kiosztott. Mivel a díjazott cukrászok valamennyien nők voltak, a korábbi győztes cukrász a szakma férfi képviselőinek azt üzente: „jövőre kössék fel a kötényt”.

***

Kiválasztották az idei Munkácsy-tortát Békéscsabán

 

A békéscsabai Jetty Kézműves Manufaktúra Bársonyos álom fantázianevű tortája nyerte el a Munkácsy-torta 2015 címet. A süteményből az augusztus 20-i ünnepségen ezer darabot osztanak szét ingyen a gyerekeknek, emellett egy évig ez a torta lesz a városi rendezvények elsőszámú édessége – mondta a szerdai zsűrizésen Kiss Tibor alpolgármester.

A Bársonyos álom tejszínes sütemény, narancszselét és rumos-diós krémet tartalmaz, a hagyományosnál nyersebb piskótából készül. A torta tetejét Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye díszíti, a szeletben kapható változatnál a szeletek tetején egy kis ostyán köszön vissza Munkácsy műve – árulta el a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban tartott zsűrizésen a győztes cukrászda képviselője, Balogh Lászlóné.
A versenyre hárman neveztek be, második helyen végzett a tavalyi győztes, Galgóczi László Szőlős meglepetés fantázianevű tortája, harmadik lett a kondorosi Sárkány Mihály cukrászmester Munkácsy Endorfin tortája elnevezésű kreációja.
A Munkácsy-torta versenyt 2014-ben, Munkácsy Mihály festőművész születésének 170. évfordulója alkalmából hirdette meg először a békéscsabai önkormányzat. Kiss Tibor alpolgármester szavai szerint már akkor abban bíztak, hogy a versenyből hagyomány lesz.
A tortákat összesen tizenhat fős zsűri osztályozta, az eredményről Kiss Tibor zsűrielnökként csak annyit árult el, hogy „nagyon szoros volt a verseny”.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top