2015. április 29-én, a Tánc Világnapján, másfél év után újra látható az InTimE az Átrium Film-Színházban. Vörös rózsákkal teleszórt tiszta fehér tánctér és koromfekete falak. Ebben a térben találkoznak, fonódnak össze vagy épp taszítják el egymást a kapcsolatok hálójába gabalyodott, botladozó, csábító, vágyakozó és vergődő figurák. Az emblematikus vörös kanapé mellett, körül, mögött.
Frenák Pál InTimE című koreográfiáját 2008 decemberében láthatta először a közönség. A bemutató óta eltelt hét évben a produkció meghódította a hazai és a nemzetközi táncszcénát egyaránt. A 2009-ben az év legkiemelkedőbb táncelőadásának járó Lábán-díjra jelölt előadás a premier óta járt már többek között Franciaországban, Olaszországban, Romániában, Szlovákiában, Lengyelországban, Dániában, Romániában, Litvániában és Belgiumban is, 2015-ben pedig Oroszország legrangosabb színházi díjára, a Golden Mask-ra jelölték.
A darab 2012 tavaszától új szereposztásban látható: a produkció a Cirque du Soleil kötelékében is dolgozó táncossal, Feicht Zoltánnal és a fiatal tehetséggel, Vasas Erikával egészült ki, 2015-ben pedig egy szóló erejéig csatlakozik a csapathoz a társulat legújabb tagja, a Kubai Kortárs Balett korábbi szólistája, Yosmell Calderón Mejías. „Van egy generáció, akinek még nem késő. Akik már benne vannak, de még kiléphetnek. Akik bár vergődnek, van esélyük, hogy ezt ne életük végéig tegyék. Akik már öltönyt húzhatnak, de még csak hazudják a sikert, és akik nem húznak öltönyt, de nem tudják, miért nem képesek rá. Akik testükkel teszik fel a kérdéseket, és nem értik, hogy a másik testtől miért nem jön azokra kielégítő válasz.
Frenák Pál koreográfiája az ösztönök által tévútra vezetett, életnek nevezett katyvaszból mutat fel keserédes, de lebilincselő vizualitással megtervezett képeket, melyek szép lassan összemosódnak, és komplett képet alkotnak egy végzetesen megtévesztett, de még nem elveszett generációról. A montázsszerűen megelevenedő történet a magányból indul, a társas magányban folytatódik, majd az
intimitás magányában teljesedik ki, hogy aztán az utolsó képkockán a lelket, a vakító pompa mögé bújtatva, végképp elzárják egy sötét zugba, valahol legbelül, hogy az soha ne emlékezzen arra, hogy valaha is egyedül volt, hogy tulajdonképpen ő még most is teljesen egyedül van.” (Zsedényi Balázs, „Ezerarcú himnusz a testi szerelemről és az érzékek tobzódásáról; az érzékiség minden kétes tetszelgéstől és közönségességtől mentes megjelenítésének szép példája.” (Raphaël de Gubernatis,
„Ebben az etűdben a koreográfia minden egyes mozdulata gyönyörűen példázza a vágyódást, az akarást és mindazt, hogy a test meddig is képes a vágy színlelésére. (…) A zörejek, a hangfoszlányok, az elektronikus zene és a hideg, acélos, kontúros fények képzőművészeti alkotássá varázsolták a színpadi pillanatokat.” (Makrai Sonja, Magyar Nemzet)
„Az InTimE-t úgy nézzük, mintha először találkoznánk Frenák-művel. Csupa meglepetés. Erős hatás. A kivitelezés könnyed eleganciája. Az arányok megkapó, tökéletesség érzetét keltő harmóniája. Az erotika szégyentelen vadsága és klasszikus előkelősége. A meztelenség kiszolgáltatottság helyett méltóságot sugároz. Magától értetődő önmaga vállalását az előadók részéről. A nézőben pedig gyönyörűséget kelt a műtárggyá változtatott test szépsége.”
„Frenák nem szépeleg, nem gügyög, nem hazudik. Az InTimE minden vadromantikus álca ellenére az
időbe vetettség tragikus tapasztalatával szembesít: ölelni azért kell, mert halandók vagyunk. (…) minden pillanat az enyészet fényében lesz különleges. (…) Ezt a rettenetet ilyen őszintén, de mégis ennyi szívszorító tapintatba, szépségbe becsomagolva csak Frenák képes közvetíteni.” (Tóth Ágnes
Frenák Pál 1957-ben született Budapesten. Gyermekkora meghatározó mozzanata, hogy szülei siketek és nagyothallók voltak, így első elsajátított kifejező eszköze a jelnyelv lett, ami különleges fogékonyságot fejlesztett ki benne az arcjáték és a gesztusok, az emberi testtel kifejezhető tartalmak iránt. Frenák útkeresésének első állomása Párizs, ahová az 1980-as évek derekán távozott. Itt a klasszikus balett több illusztris személyiségével dolgozott, valamint Cunningham, illetve Limón
tánctechnikát tanult. Francia feleségének, Catherine Frenák építésznek köszönhetően betekintést nyert a kortárs művészetek világába, és megismerte a rendhagyó forma- és térhasználatot. Pier Paolo Pasolini olasz rendező filmjei, Francis Bacon munkái, Gilles Deleuze francia filozófus írásai nagy hatást gyakoroltak későbbi alkotásaira. 1999-ben a már tízéves múltra visszatekintő Compagnie Pal Frenákot fiatal magyar táncosokkal kibővítve párizsi és budapesti székhellyel működő magyar-francia társulattá alakította, amely egyedülálló táncnyelvet hozott létre. Ennek fontos jellemzője a mimika, a jelnyelv és a test mozgásának integrált használata csakúgy, mint társműfajok (cirkusz, színház, divatbemutató, kortárs zene) beemelése az alkotásokba. Frenák Pál a hazai táncéletben radikálisan új stílust hozott a maga dinamikus mozgásvilágával, újfajta érzékenységével, a verbális üzeneteken túlmutató kifejezési formáival. Innovatív tér- és testhasználata meghatározó hatással volt a hazai Koreográfusi, alkotó munkája mellett rendszeresen ad szakmai workshopokat, a társulattal beavató előadásokat tart középiskolások részére, közönségtalálkozókon és szakmai beszélgetéseken vesz részt, nagy hangsúlyt helyezve a más művészeti ágakkal és a közönséggel fenntartott folyamatos párbeszédre. A legismertebb európai kortárs zeneszerzőkkel dolgozik együtt. Koreográfiáihoz a zenét komponált többek között Kurtág György, Patrick Schneider, Francois Donato, Fred Bigot és Fabrice Planquette is.
Táncosok: Marie-Julie DEBEAULIEU, FEICHT Zoltán, JANTNER Emese, Nelson REGUERA,
VASAS Erika, Yosmell CALDERÓN MEJÍAS
Zene: Fabrice PLANQUETTE, GERGELY Attila
Díszlet & maszk: MAJOROS Gyula
Színpad: MOLNÁR Péter, ZOLTAI György