Close

Meneteljünk az életért!

Ma tartják az Élet menetét Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező menet délután fél négykor a Dohány utcai zsinagóga elől indul, és a Károly körút, Bajcsy-Zsilinszky út, Andrássy út, Dózsa György út útvonalon keresztül az Ötvenhatosok terére érkezik.

 

A Dohány utcai zsinagóga előtt gyülekező résztvevőket a program szerint Bandi László, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának tagja és Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP), a VII. kerület polgármestere köszönti.

Az Ötvenhatosok terén Sváby András újságíró köszöntője után megemlékeznek a februárban elhunyt Schweitzer József főrabbiról. A téren mások mellett beszédet mond Gordon Gábor, az alapítvány kuratóriumának elnöke, Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke és Verő Tamás rabbi, Martin Schultz, az Európai Parlament elnöke pedig videóüzenetben fogja elmondani gondolatait.

Az Élet menetét tizenharmadszor tartják meg Budapesten azzal a céllal, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt, és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.

A rendezvény miatt délután jelentős forgalmi változásokra kell számítani a budapesti közösségi közlekedésben. Módosul a 4-6-os villamospótló busz, a 9-es, a 20E, a 30, a 30A, a 105-ös és a 230-as autóbusz, valamint a 70-es, a 73-as, a 74-es, a 75-ös, a 76-os és a 78 trolibusz közlekedése. A járatok vagy rövidített, vagy terelt útvonalon közlekednek.

 

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top