Sokat járok Prágába, mert egyrészt a főnökeim is szeretnek itt, ide hívják a kelet-európai vezetőket tanácskozásra, másrészt itt éltem négy évig, és ezért aztán Prága valahogy az egyik kedves városom nekem, bár igazából Pesti vagyok. A prágai félmaratont márciusban tartják, amatőr hosszútávfutó barátaimmal gyakran összeülünk egy autóba, hogy mi is elinduljunk a versenyen, az idén is így történt. A verseny előtti este természetesen megfelelő mennyiségű sört ittunk. A kiszáradást meg kell előzni, a szervezetet alaposan fel kell tölteni folyadékkal. Prágában mindig elgondolkodom, vajon miért ízlik jobban a sör ott, mint Budapesten? Végül is ennek három összetevője van: abszolut friss csapolás, pont a megfelelő hőmérséklet és a hatórás autóút alatt kiszáradt torok.
Szombaton nedves reggelre ébredtünk, hagyományosan rossz időben futjuk a Prága félmaratont. Csodálatos módon, a rajt előtt tíz perccel kisütött a nap, és ez alig változott a verseny végéig. Szerencsére nem vettem fel a futókabátomat, a napsütés és az enyhe szél pont megfelelően melegített és hűtött felváltva.
A verseny első fele nézelődéssel telik. Koncentrálok a megfelelő stílusra, figyelek a fejtartásra, lazán csapom a lábfejem, hogy ne merevedjen el a vádlim, és ügyelek a négy lépés – belégzés, négy lépés – kilégzés szabály betartására.
Azután kezdek fáradni és elfutunk a sörgyár mellett. A magas kerítésen szögesdrót akadály, túlérnek rajta a feltornyozott söröshordók. Jó elábrándozni ilyenkor, milyen is lesz az esti lazítás. A vége felé már lóg a fejem, jólesik csak a földet nézni. Ettől persze megfájdul a nyakam és már nem is esik olyan jól. Tizennyolc kilóméternél minden félmaratonista elgondolkodik, és azon töpreng egy ideig, nem kellene-e már visszavonulni a versenyzéstől, belesétál egy kicsit a távba (most már meglesz), majd megembereli magát és az utolsó kétszáz métert mosolyogva teszi meg, ennyit kapjon a közönség is.
A cél előtt feléledek és negyven métert hajrázok, már csak az éltet, hogy mindjárt vége. A befutónak érem jár, az idei érem különlegesen szép.
Szó se róla, végül is jól jártunk, este elmentünk vacsorázni. A vacsora kárpótolt a szenvedéseinkért. Olyan helyet érdemes választani, ahol rövid az étlap, mert akkor azt hárman végig tudjuk enni. Így tettünk az idén is.
Földi Tamás