Close

Dadajev: Nyemcovot a muszlimokra tett negatív kijelentései miatt ölték meg

Fotó: parameter.sk

Kegyes Csilla, az MTI tudósítója jelenti:
Zaúr Dadajev, a Nyemcov-gyilkosság első számú gyanúsítottja gyakorlatilag bevallotta, hogy ő szervezte meg az orosz ellenzéki politikus meggyilkolását, és közölte, azért ölték meg, mert többször is negatív kijelentéseket tett a muszlimokra és az iszlám vallásra – jelentette a Roszbalt orosz hírügynökség hétfőn.

A Roszbalt rendőrségi forrásokra hivatkozva azt állította, hogy Dadajev – volt csecsen belügyi katona, a Nyemcov-gyilkosság ügyében letartóztatott öt gyanúsított egyike – a kihallgatás során arról beszélt: 2015 januárjában szerzett tudomást arról, hogy „Borisz Nyemcov nem egyszer negatívan nyilatkozott az Oroszországban élő muszlimokról, Mohamed prófétáról és az iszlámról”. Minthogy mélyen vallásos ember, ezt nem tűrhette el – mondta Dadajev. A bíróságon, az újságírókhoz fordulva kijelentette, hogy szereti Mohamedet.
Ennek az indítéknak a bebizonyítása nem okoz problémát a nyomozó hatóságnak – vélték a Viktor Cserkeszov orosz (kommunista párti) parlamenti politikus felesége által irányított hírügynökségnél. Mint írták, Borisz Nyemcov 2007-ben az Expert című orosz hetilapnak kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin államfő intézkedései a születések arányának növelésére elsősorban a muzulmánok lakta régiókban „halálos veszélyt jelentenek Oroszország jövőjére”. Ezt követően ismert muzulmán vezetők iszlámellenességgel vádolták meg az ellenzéki politikust.
Nyemcov januárban, a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap munkatársainak a legyilkolását követően az Eho Moszkvi rádió internetes oldalán azt írta, hogy „az iszlám a középkorban” él, és „iszlám inkvizíciónak” nevezte a Párizsban elkövetett gyilkosságot.
Iszlamista szélsőségesek január 7-én berontottak a Mohamed-karikatúrákat közlő lap szerkesztőségébe, és ott 12 emberrel végeztek. Az orosz ellenzéki néhány nap múlva Ramzan Kadirov csecsen elnököt ostorozta – mondván, „mindenkinek elege van a fenyegetéseiből”, „rég ideje lenne őt börtönbe csukni” -, mert a Kreml emberének számító politikus élesen bírálta Mihail Hodorkovszkij orosz ellenzéki üzletembert és Alekszej Venyegyiktovot, az Eho Moszkvi főszerkesztőjét. Utóbbiak védelmükbe vették a Charlie Hebdo karikaturistáit.
Az orosz ellenzék kétkedve fogadja, hogy Nyemcov meggyilkolásának hátterében iszlám szál húzódna. Ilja Jasin, a liberális RPR-Parnasz párt társelnöke abszurdnak nevezte ezt a teóriát, amely szerinte azt a célt szolgálja, hogy eltereljék a figyelmet Vlagyimir Putyin elnökről.
Szakértői vizsgálatok szerint a vasárnap letartóztatott Zaúr Dadajev lőhette le Borisz Nyemcovot – közölte az Interfax orosz hírügynökség egy orosz igazságszolgáltatási szerveknél dolgozó, név nélkül nyilatkozó illetékesre hivatkozva. A forrás szerint ezt azonban csak akkor lehet teljes bizonyossággal állítani, ha megtalálják a gyilkossághoz használt fegyvert – tette hozzá.
Az Interfaxnak nyilatkozó forrás azt is elmondta, hogy az igazságszolgáltatási szervek az ellenzéki megölésével gyanúsítottak külföldi kapcsolataira is rábukkantak, ezért a külföldi nyomokat is intenzíven vizsgálják.
Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikust február 27-ről február 28-ra virradó éjjel ölték meg Moszkva központjában, a Kreml lábánál húzódó Bolsoj Moszkvoreckij-hídon, egy nappal az ellenzék által szervezett, de aztán elnapolt nagyszabású hatalomellenes tüntetés előtt. Nyemcov a megölése előtt néhány órával az Eho Moszkvi rádiónak azt mondta, hogy 100 ezer embert várnak a megmozdulásra. „Ez a menet békét teremthet, ez a menet kijózaníthatja a Kremlt, és fokozatosan elérhetjük az átalakulást, a politikai kurzus megváltozását” – mondta.  
Az orosz ellenzék megrendelt politikai gyilkosságnak tartja az RPR-Parnasz és a Szolidaritás mozgalom társelnökének, az egykori orosz miniszterelnök-helyettesnek a megölését. A hatalom a belpolitikai helyzet megingatására irányuló kísérletet látta benne.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top