Close

Egymillióra tehető a „belső menekültek” száma Ukrajnában

Helyi lakosok egy buszra várakoznak, hogy elhagyhassák a konfliktusos terület Debaltsevében, Ukrjna keleti részén, 205. február 5-án. Fotó: brookings.edu

Kijevi hivatalos adatok szerint csaknem egymillióra tehető Ukrajnában a „belső menekültek” száma, de vélhetően ennél többen hagyták el otthonukat az ország keleti részén dúló háború miatt – írta pénteki jelentésében az amerikai Brookings Intézet.

Az ukrán kormányzati statisztika szerint február elejéig 980 ezer ember regisztráltatta magát belső menekültként. A harcok elől menekülők egy része szervezett evakuálási akciókban, másik részük spontán módon hagyja maga mögött addigi életét.
Az ukrán adatok szerint a menekültek 61 százaléka nyugdíjas, 12 százaléka gyerek és 4 százaléka fogyatékkal élő. A Brookings ezt az arányt hamisnak tartja, mivel Ukrajna népességének csak 16 százaléka tartozik a 65 évesnél idősebb korosztályhoz. Az ENSZ egy menekültügyi szakértője rámutatott: a nyugdíjasok szinte kizárólag azért regisztrálják magukat menekültként, hogy hozzájussanak nyugdíjukhoz.
A Brookings szerint a belső menekülteken kívül 600 ezerre tehető azoknak a száma, akik külföldön, szomszédos országokban – nyilván főleg Oroszországban – kerestek menedéket.
A washingtoni kutatóintézet felhívta a figyelmet arra, hogy Kelet-Ukrajnában a kórházakat, iskolákat és lakóövezeteket is rendszeresen ágyúzzák.
Az ukrán kormány ugyanakkor tett lépéseket a menekültkérdés megoldása irányában: törvényt fogadtak el a belső menekültekről és megkezdték azoknak a koordinációs intézményeknek a felállítását, amelyek összehangolják a munkát a nemzetközi segélyszervezetekkel.
A Brookings értékelése szerint az ukrajnai menekültkérdést nem lehet túlbecsülni. A helyi hatóságok melegen fogadják a sokszor ingóságok nélkül érkező menekülteket, de a rájuk nehezedő nyomás óriási, hatalmas feladatot jelent a tél közepén az, hogy meleg ruhát és szállást biztosítsanak a menekülőknek.
Egy ukrajnai emberi jogi szervezet képviselője arról beszélt, hogy évekkel ezelőtt mindössze néhány ezer  menekültről lehetett beszélni Ukrajnában, senki nem tudta volna elképzelni, hogy számuk akár félmillió fölé emelkedhet.
A Brookings szerint azok még szerencsésnek is mondhatók, akik biztonságosabb körzetekbe tudtak menekülni, sokan ugyanis nem tudják elhagyni otthonukat a folyamatos tüzérségi támadások, utcai harcok miatt. Az Európa Tanács becslése szerint több mint kétmillióan lehetnek így a szakadárok által ellenőrzött térségekben. Az amerikai kutatóintézet szerint a háborús viszály folytatódása, a lakóépületek és az infrastruktúra kiterjedt pusztulása miatt Ukrajnának hosszú távon kell számolnia a menekültkérdéssel.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top