Zrínyi Miklós magyar-horvát író, költő, hadvezér, politikus halálának 350. évfordulója alkalmából Határok fölött címmel háromnapos konferenciát rendez keddtől az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Pálffy Géza történész, az MTA kutatócsoport-vezetője elmondta: Zrínyi Miklós három államhoz és két korabeli nemzethez kötődött szorosan és legalább három különféle tevékenységet űzött igen magas szinten. Többes identitását, sokoldalú tehetségét és szenvedélyes természetét pedig annak szolgálatába állította, hogy kiutat találjon kora nem egyszer megoldhatatlannak tűnő problémáiból.
A tragikus kimenetelű vadkanvadászaton 1664. november 18-án elhunyt Zrínyi Miklós a korabeli törökellenes harcok egyik legfontosabb szervezője és irányítója volt, emellett korának egyik legjelentősebb politikusa és főméltósága a Magyar Királyságban és a vele unióban álló Horvátországban, ám egyúttal a közép-európai Habsburg Monarchiában is.
Zrínyi mindezek mellett a magyar kultúra számára is kiemelkedőt alkotott: megírta az első magyar nyelvű eposzt, a Szigeti veszedelmet, elsőként közölt nyomtatásban magyar nyelvű szerelmes verseket, övé volt a régió egyik legnagyobb és legértékesebb könyvtára, amelynek nagy részét ma a zágrábi Egyetemi Könyvtár őrzi. Sokszínű életművébe tartoznak még politikai és hadtudományi művei, köztük a Ne bántsd a magyart! – Az török áfium ellen való orvosság, a Mátyás király életéről való elmélkedések, a Vitéz hadnagy és a Tábori kis trakta.
Különböző területet összekötő, határokon átívelő életművének családi hátterét magyar, horvát és osztrák-német kapcsolatok szövik át. Testvére, Zrínyi Péter a „családi munkamegosztásban” elsősorban a horvát ügyeket vitte, ám Petar Zrinski néven a korszak egyik nagy horvát költőjévé is vált, bátyja több művét ültette át horvát nyelvre. Zrínyi Miklós első felesége horvát-stájer, második hitvese pedig bécsi udvari osztrák-horvát főnemesi családból származott.
Zrínyi Miklósnak voltak birtokai magyar és horvát területen egyaránt, tehát mindkét népet és országot védte, mikor szülőföldjéért harcolt. Emellett Közép-Európáért is harcolt, hiszen uradalmai részben a nyugat felé irányuló török portyák és hadjáratok felvonulási útvonalába estek – mondta el a szakember.
Zrínyi Miklós a korabeli elithez tartozott a régió három országában is: a Magyar Királyságban már gyermekkorától az egyik legfőbb méltóság, előbb királyi lovászmester, majd horvát-szlavón bán is volt, miközben e tisztségekkel egyidejűleg császári kamarás, tábornok és titkos tanácsos is lett. Így magyarként a bécsi Habsburg-udvar legbelsőbb köreinek tanácsadója, a korszak egyik legelismertebb magyar-horvát politikusa és katonája volt. Ami pedig még figyelemre méltóbb: az 1664 eleji téli hadjáratban 13 ezer magyar-horvát katona mellett a mintegy tízezer főnyi német-osztrák ármádiát is rábízott a bécsi hadvezetés, ami elsősorban azért történhetett meg, mert a császári udvarban is megbíztak benne, sőt elismerték hadvezéri képességeit, katonai szakértelmét és rátermettségét – magyarázta Pálffy Géza.
A
z újabb kutatások megcáfolták azt a korábbi elképzelést, hogy Zrínyi Miklós a Habsburgok ellenére vagy tőlük függetlenül akarta volna felvenni a kesztyűt a törökkel. Noha voltak komolyabb vitái a császári udvarral, Zrínyi Miklós alapvetően mindvégig lojális maradt mind az uralkodóhoz, mind a magyar és a horvát rendi nemzethez. A téli hadjáratnak pedig nem utolsó sorban az volt a legfőbb jelentősége, hogy 1664 tavaszán magára, azaz a Dél-Dunántúlra vonta a Bécs ellen készülődő török fősereget és így közvetetett módon megmentette Magyarországot. Amennyiben ugyanis a jelentős túlerőben lévő török ekkor a Duna mentén lendül támadásba, az oszmán-Habsburg békét bizonyosan nem Vasváron, hanem feltehetően Bécs alatt kötötték volna meg.
Zrínyi Miklós hadtudományi műveiben számot vetett a helyzettel, gyakran reális diagnózist adott, és ostorozta a nemzet hibáit, hiányosságait: a parlagi tanulatlanságot, restséget, közönyt, üres, teljesítmények nélküli hivalkodást, önzést, irigységet, széthúzást, gyűlölködés. Ezzel megnyitotta a hosszú sorát azoknak a magyar íróknak és költőknek, akik utóbb újra és újra megpróbálták a valósággal és saját hibáival való reális szembenézésre bírni nemzetüket Berzsenyitől és a Himnusz költőjétől, Kölcseytől a legnagyobb magyaron, Széchenyin és Arany Jánoson át Ady Endréig.
Zrínyi Miklós írásainak szenvedélye, heves indulatai ugyanakkor azt is jelzik, hogy maga is tisztában volt azzal: messze még a „magyar romlás századának” vége, érzékelte a megoldatlan, sőt sokszor megoldhatatlan problémákat és féltette nemzetét. Kudarcként élte meg, hogy lényeges területeken nem tudta se a magyar, se a horvát vagy éppen a bécsi viszonyokat megváltoztatni.
Politikai és irodalmi tevékenysége miatt kijelenthető, hogy noha Zrínyi Miklós a magyarsághoz áll a legközelebb, de elszakíthatatlan szálak fűzik Horvátországhoz éppúgy, mint a Habsburg Monarchiához, valamint általában az európai kultúra értékrendjéhez. Többes identitása és rendkívüli sokoldalúsága pedig segítette abban, hogy határokat átlépve különböző országok, népek és kultúrák értékeit állítsa fontos ügyek szolgálatába. Határok fölött összeköthet napjainkban is országokat, nemzeteket, politikusokat, tudósokat és hétköznapi embereket – mondta a történész.
MTI