London/Budapest, 2014. október 23., csütörtök (MTI) – Egy nemzetközi kutatócsoportnak sikerült megoldania egy titokzatos óriáskarú dinoszaurusz rejtélyét, amely fél évszázadon át tartotta izgalomban az őslénykutatókat.
Az 1960-as évek közepén a kutatók két hatalmas dinoszauruszkar csontjait tárták fel Mongóliában, majd évtizedeken át folytak a találgatások arról, hogy hajdanán milyen állathoz tartozhattak a gigászi végtagok. A szakemberek most a titokzatos őslény testének többi maradványát is megtalálták és megállapították, hogy a teremtmény még annál is furcsább volt, mint azt korábban gondolták.
„Kiderült, hogy az egyik legbizarrabb dinoszaurusszal van dolgunk, amelynek külseje túlszárnyalja a képzeletünket” – fogalmazott Yuong Nam Lee, a Nature című folyóiratban szerdán közölt tanulmány vezetője, a dél-koreai Geotudományok és Ásványi Erőforrások Intézetének (Kigam) igazgatója.
Fél évszázadon keresztül a kutatók mindössze annyit tudtak a teremtményről, hogy hatalmas, mintegy 2,4 méter hosszú alkarjai voltak, amelyek három darab szintén méretes karomban végződtek. Az őslény neve, a Deinocheirus mirificus is szokatlan, rémisztő kezeket jelent. Az állat külsejére vonatkozó találgatások a zsákmányát hatalmas karmaival megragadó, T-Rex típusú ragadozótól kedve egészen a méretes karjaival a fákon himbálódzó óriási, lajhárszerű állatig terjedtek.
A Mongóliában feltárt két, szinte teljesen épp csontváznak köszönhetően azonban most vége a spekulációknak. A nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport szerint a Deinocheirus mirificus hatalmas volt: a majdnem öt méter magas és orrától a farka hegyéig nagyjából 11 méter hosszú állat hat-hét tonnát nyomott és testén itt-ott tollak meredeztek. Megnyúlt feje a kacsáéra emlékeztető csőrben végződött, nem voltak fogai és hátán hatalmas „vitorlát” hordozott.
A mintegy hetven millió évvel ezelőtt élt teremtény a mai struccok ősi rokona volt. Az állat rövid és zömök lábai hatalmas lábfejekben végződtek, amelyeken a karmok közti széles, lapos csontok akadályozták meg, hogy a dinoszaurusz elsüllyedjen az élőhelyéül szolgáló vizenyős területek mocsaras talajában. A lábak és a döntött széles csípő alapján a kutatók arra jutottak, hogy az állat valószínűleg nagyon lassan mozgott. Gyomortartalmából a szakemberek arra következtettek, hogy növényekkel és hallal táplálkozott: erős nyelve segítségével tudta felszívni a táplálékot a folyók és tavak aljáról.
„Korábban nem voltunk tisztában a funkciójukkal, de most úgy véljük, hogy a hatalmas karmokkal ellátott hosszú alkarok az édesvizekben előforduló fűszerű növények kiásására és begyűjtésére szolgáltak” – idézte Lee-t a BBC News.
MTI