A Budaörsi Latinovits Színház egy klasszikus mű, Friedrich Schiller gyönyörű darabjával, az Ármány és szerelem polgári szomorújátékával kezdte az évadot. A mű bemutatója 2014.10.10-én volt.
Johann Christoph Friedrich Schiller 1802-től von Schiller (1759-1805) német költő, a legjelentősebb német
drámaíró, filozófus és történész, továbbá Goethe, Wieland és Herder mellett a weimari klasszikusok legfontosabb képviselője. Első drámaírói sikerei után már a „német Shakespeare-t” látták benne. Több színdarabja a német nyelvű színházak állandó repertoárjában szerepel, a balladái pedig a legkedveltebb német versek közé tartoznak. Az Örömóda költeménye Beethoven megzenésítésében a humanizmus világhimnusza lett. Az Ármány és szerelem (eredeti címe Luise Millerin, Kabale und Liebe, 1783 ) ötfelvonásos drámáját saját szerelmi élete ihlette. Lujza alakját a rangban magasan Schiller felett álló Wolzogenné tizenhat éves, szőke lányáról mintázta, aki iránt reménytelen szerelmet érzett. Ez a darabja az első német politikai iránydráma, ugyanis a mű hátteréül aktuális politikai események, Károly Jenő herceg, újabb kutatások szerint a vér szerint apja zsarnoksága szolgál. Kemény kritikát gyakorolt a német kisállamok fejedelmeinek abszolutisztikus hatalmával szemben. Íróként keserű gyerekkori tapasztalataiból és környezete, Württemberg viszonyaiból is merített. A dráma központi alakjával, Lujza Millerrel Schiller egy olyan időt álmodott, melyben a rangok közötti korlátok megdőlnek.
A tragédia története röviden:
Két féktelen fiatal, Lujza és Ferdinánd egymásba szeretnek, ám tiszta és őszinte szerelmük nem teljesedhet be, eltérő társadalmi helyzetük áthatolhatatlan falat von közéjük. Lujza Miller csupán a polgári származású muzsikus, Miller gyermeke, Ferdinánd pedig a miniszter, von Walter egyetlen fia, címének várható örököse. Ferdinánd hiába áll ellen apja akaratának, aki a herceg szeretőjével, Lady Milforddal akarja összeházasítani, Lujza pedig hiába próbál mindent megtenni apja életének megmentéséért, tiszta szerelmük a hatalmasok cselszövésének áldozatává válik. Ők vajon tovább élhetnek-e, ha a szerelmük halálra ítéltetett? Ki a felelős a két apa veszteségéért, amivel szembesülniük kell majd a darab végén? Megbocsájthatók-e a szereplők bűnei?
Az Ármány és Szerelem Schiller polgári szomorújátéka bő kétszáz év múltán is elementáris erejű színpadi mű. Nagy szerencséje ez a budaörsi társulat alkotóinak! A „német Shakespeare”-nek titulált Schiller klasszikus művének gyönyörű verselése, a nagyszerű színészi gárda, lebilincselő tehetségük feledtette a színpad- és jelmeztervek szegényességét, a rendezés hiányosságait. A darab leegyszerűsített kivitelezése elkedvetlenítő! A csupa fémből felépített díszlet, melynek elemeit hol padnak, hol börtönnek használták a színészek, igen taszító volt. A díszletterv Sopsits Árpád és Hajdu Bence közös munkája. Úgy tűnt, mintha a színház feltételezett szűkös költségvetése alapján és nem művészi ihletből született volna. Sajnálatos módon, a jelmeztervező, Horányi Júlia ruhatervei nem egy színpadi előadás jelmezei, nem a történelmi múltat, a mai kort idézik, a szereplők öltözetét akár az utca embere is viselhetné. A Von Walter miniszterre öltött ruhában Trokán Péter úgy nézett ki, mint egy egy gátlástalan politikus, Wurm udvari titkár felöltője olyan volt, mint egy ízlésficamú kamasz dzsekije, a fejedelem komornyikjaként, az elegáns öltönyben Urmai Gábor pedig egy kabaré konferansziéjára emlékeztetett. Ezek után már senkit sem lepett meg a darab szerelmespárjának hétköznapi viselete. Illúzióromboló volt Schiller dialógusait a mai kor emberének öltözetében hallani. Kilógott e sorból Von Kalb udvarnagy papagáj-öltözetével és Lady Milford nem túl elegánsra sikerült jelmezével. Egyedül a Miller-házaspár öltözéke tükrözte nyomorúságos társadalmi helyzetüket, szolgai sorsukat. A miniszter kíséretében dübörgő zajjal felsorakoztatott reguláris had sötét öltözete kevésbé volt zavaró, annál inkább a fekete, egész arcot eltakaró fém bukósisak. Ez utóbbi, ha az abszolút hatalmat is volt hivatott kifejezni, egy másik darabba való, nem egy schilleri tragédiába.
Régóta nem divat korhűen színpadra állítani egy darabot, ahogy az átdolgozások modernizálásába nem fér bele függönyt használni az előadásokon. Biztosan Budaörsön is már jócskán berozsdásodott. Sopsits Árpád forgatókönyvíró, rendező Ármány és szerelem tragédiája ennek megfelelően lecsupaszítva került színpadra a budaörsi Latinovits Színház társulatának előadásában. Csak az emberi, a nemes és nemtelen érzelmek, indulatok maradtak. A rendezés komoly adóssága, hogy a színészek játékában a karakterüknek megfelelően nem volt elég tartás, távolságtartás. Üdítő kivételnek számított Ilyés Róbert a muzsikus Miller szerepében. Kár, hogy Sopsits Árpád nem túl gyakran élt a fénytechnika eszközével, csak egyszer-kétszer jutott eszébe erős piros fénnyel alátámasztani a színpadon dúló érzelmi vihart, amikor a darabban az erőszak a tetőfokára hágott .
Szerencsére, a színészek játéka kárpótolta e hiányosságokat. Tíz tehetséges művészen múlt, hogy mégis megszületett az előadáson a színházi csoda, játékuk eredményeként az a katarzis, amiért érdemes színházba menni.
Zsigmond Emőke, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója Lujza Millerként az előadás vendégszereplője volt. Óriási szerep ez egy gyakorlott színésznek is, a fiatal színésznő szépen megbirkózott vele. Alakításával jócskán hozzájárult a produkció színészi sikeréhez. Apróság, hogy a darab második részében rövid időre csupán szerepfelmondó lett – megjegyzem, az is élvezetes volt – elveszett a szövegmondásából az erő, az érzelmi energia, a színpadi jelenlét, ami élvezetessé tesz egy előadást. E felejthető hiányossággal együtt csak dicsérni lehet. Nagyon szépen artikulál, kristálytiszta a beszéde, jól érthetőek a dialógusai. A leggyönyörűbb a játékában a hitelesség. Egy 16 éves kamaszlány fiatalságát felnőttes bölcsességgel, érettséggel játszotta. Ártatlan, őszinte, nyílt, szenvedélyes szerelmes, kegyetlenül józan, igen visszafogott volt, ha kellett. Jó volt virágzó ifjúságában látni ezt az ártatlan kamaszlányt, vele együtt megélni ezt a tiszta szerelmet! Nagyszerű élmény volt Zsigmond Emőkét látni Lujza Millerként! Sajnálatos, hogy mennyire illúzióromboló volt az öltözete, a hosszú szőke haja viszont telitalálat. Fémgombokkal díszített farmerruhában, barna, vaskos sportcipővel a lábán jelentéktelen iskoláslánynak tűnt. Ruházata inkább a darab próbaöltözetéül hatott, mint egy előadás jelmezének.
Bán Bálint rendkívül tehetséges fiatal művész. Sokszínű, erőteljes a játéka, képes a mély érzelmek közvetítésére. Lángoló, féktelen szerelmes, ifjúi hévvel, dühödt indulattal védi, óvja e szerelmet, őszinte, hiteles, megtévesztett szerelmesként bosszúvágyában tántoríthatatlanul eltökélt. Haláltusája, megbánása szívszorító.
Miller, a muzsikus az egyik leghálásabb színpadi szerep, az önérzetes, igen öntudatos, szókimondó zenész az érzelmek széles skáláján játszhat, ahogy határt szab az alázatosságának. Ilyés Róbert alakításában sok volt az indulat, ami időnként az artikulációjára kedvezőtlenül hatott. Megható volt viszont az az apai szeretet, ami áradt belőle.
Millernét alakító tehetséges Spolarics Andrea játékát öröm volt nézni!
Azt a bizonyos tartást leginkább Szalay Marianna Lady Milford alakításából hiányoltam. Ereje, hatalma, a gyengeségei között kicsi volt a kontraszt. Nem egy hercegnő volt, csupán egy kikosarazott szajha.
Sophie-t, a lady komornáját játszó Mezei Réka Léda jól megoldotta a feladatát. Erőteljes színpadi jelenléte alapján nagyobb szerepekre hivatott.
A fejedelem komornyikja Urmai Gábor nagy átéléssel játszotta a szerepét. Egyik igen hosszúra nyúlt monológjában már-már főszereplővé vált, túl hangsúlyos jelenléte inkább rendezői baki, mint a színész vétke.
A miniszter Von Walter szerepében, aki politikai játszmáiban bábuként rángatta volna a saját fiát is Trokán Pétert láthattuk. Számító miniszterként, hidegfejű politikusként remek volt, az apai veszteségéért a cselszövő udvari titkárt okoló, a felelősséget ráhárító, megtört apaként alakítása még kidolgozatlan.
Wurm, a törtető magántitkár szerepét játszó Chován Gábor teljesítménye egyenetlen. Játéka az első részben túlságosan visszafogott, színtelen, a második részben már megcsillantotta a tehetségét, jóval felszabadultabban játszott. Az előadás szépségfoltja, hogy a darab végkicsengését, a záró mondatát nem sikerült kellő átéléssel, nyomatékkal előadnia. Schiller Wurm szájába adott szentenciája Chován Gábor előadásában hamisra sikerült, így az előadás egy erőtlen megállapítással ért véget.
Az események megállíthatatlanul tragédiába torkolltak, a sok ármánynak a darab minden szereplője a vesztese lett. Az előadás igazi nyertesei a nézők, akik részesei voltak ennek az előadásnak, mert a színészek elérték, hogy a szemekből kicsorduljanak a könnyek.
A szereplők:
Von Walter, miniszter – Trokán Péter
Ferdinánd – Bán Bálint
Von Kalb, udvarnagy – Molnár Csaba
Lady Milford – Szalay Marianna
Wurm – Chován Gábor
Miller, muzsikus – Ilyés Róbert
Millerné – Spolarics Andrea
Lujza – Zsigmond Emőke e.h.
Sophie, a lady komornája – Mezei Réka Léda
A fejedelem komornyikja – Urmai Gábor
Az alkotók:
Rendező – Sopsits Árpád és a társulat
Dramaturg – Cziglényi Boglárka
Díszlettervező – Sopsits Árpád, Hajdu Bence
Jelmeztervező – Horányi Júlia
Rendezőasszisztens – Juhász Gabriella
Novák Edit