Close

Bajnok a konyhakertből: a cékla

A cékla jótékony hatásai sokak számára rejtve maradnak, mégis szívesen fogyasztja – vagy éppen idegenkedik tőle, mert foltot hagy a ruhán, ha nem vigyázunk eléggé, ezért inkább kerüli ezt a fajta savanyúságot.

 

Én magam is sokáig ódzkodtam tőle, sőt, kifejezetten kellemetlennek találtam az ízét, ha mégis megkóstoltam. Aztán megtudtam, mennyi mindent köszönhetnek ennek az egyszerű konyhakerti növénynek például gyógyult rákbetegek… Egyszeriben megváltozott róla a véleményem, kutatni kezdtem az információkat és tudatosan elhatároztam, hogy SZERETNI FOGOM A CÉKLÁT! És mivel igaz, hogy „minden fejben dől el”, ma már rendszeresen fogyasztom, sőt, néha kifejezetten kívánom az ízét és örülök annak, ha céklát eszem, hogy „ma is tettem az egészségemért”.

Kutatások bizonyítják, hogy még a sokak által rettegett rák ellen is jó hatásfokkal bevethető természetes ellenszer. Azonban nem csak a modern kor fedezte fel, hiszen ahogyan a legtöbb gyógyító határú növényt, ezt is már az ókorban is fogyasztották: a görögök és az asszírok elsősorban lázcsillapító hatását ismerték, a rómaiak lázcsillapításra és hashajtásra alkalmazták. Az indiai ajurvédikus orvoslás is elismeri a növény gyógyhatásait.

A középkorban is ismert volt, Angliában és Germánia szerte ültették és gyógyításra is alkalmazták. Betegeket és időseket tápláltak könnyen emészthető levével, valamint a fejfájás és fogfájás enyhítésére ajánlották.
A reneszánsz korában még mindig elsősorban gyógyító hatását becsülték nagyra: használatát emésztési gondok és vérképzési problémák esetén ajánlották.
 
A népi gyógyászatban a céklalé fogyasztását női havi zavarok esetén is szokták alkalmazni és eleink előszerettel vetették be nátha és influenza ellen is. Mivel meggyorsítja a mérgek és a salakanyagok kiürülését a szervezetből, enyhe hashajtó hatása is van.

Magyarországon a XVII. században vált ismertté a cékla vörös változata. Bár a céklarépát főleg gyökeréért termesztik, nem csak lilásvörös színű gumója, hanem az egész növény felhasználható táplálkozásra és gyógyításra.

Érdekes, hogy míg hazánkban elsősorban céklasalátaként ismert, tőlünk keletebbre levesként is gyakran készítik el, ez a híres „borscs” illetve a „scsi” leves.

Bővebben a témáról: http://bamapa.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1175412.

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top