Close

Ukrán válság – Legalább kétszáz ukrán katona esett el a Donyeck melletti Ilovajszknál

Az ukrán fegyveres erők és az önkéntes alakulatok legalább kétszáz tagja esett el a Donyeck melletti ilovajszki „katlanban” – közölte újságírókkal szerdán Kijevben Vitalij Jarema ukrán főügyész.

 
Eddig ez az első hivatalos bejelentés, amely száz fölé emeli az ilovajszki áldozatok számát. Korábban Borisz Filatov, a dnyipropetrovszki megyei adminisztráció helyettes vezetője a Facebookon keresztül azt közölte, hogy száznál kevesebben estek el a kelet-ukrajnai városnál. Közben viszont a szomszédos megyében lévő Zaporizzsjából olyan hírek érkeztek, hogy teljesen megteltek a város halottasházai a Donyeck melletti Ilovajszknál folyó harcokban elesett ukrán katonák holttesteivel. A városnál harcoló önkéntes alakulatok tagjai becsléseikben csaknem 1200-ra tették halottak számát.
A Donyeckhez vezető útnál fekvő, stratégiai fontosságú település fölötti ellenőrzésért augusztus 18-án törtek ki súlyos harcok a Kijev által terrorellenesnek nevezett kormányerők és az – ukrán források szerint – orosz csapatok által megtámogatott Moszkva-barát szeparatisták között. A terrorellenes erők tagjai ostromgyűrűbe kerültek. Augusztus 29-én Vlagyimir Putyin orosz elnök felszólította a kelet-ukrajnai szakadárokat, hogy nyissanak „nyissanak humanitárius folyosót”, amelyen át az ukrán katonák sértetlenül visszavonulhatnak Ilovajszktól. Augusztus 30-án az ukrán fegyveres erők tagjai elindultak a kijelölt folyosón, de a tüzet nyitottak rájuk.
Az önkéntes alakulatok vezetői – köztük Szemen Szemencsenko, a Donbasz zászlóalj népszerű parancsnoka – nyilvánosan a terrorellenes hadművelet vezetését tették felelőssé az ilovajszki tragédiáért, amely az eddigi legsúlyosabb harctéri kudarca az ukrán fegyveres erőknek Kelet-Ukrajnában. 
Jarema múlt csütörtökön jelentette be, hogy az ukrán államfő utasítására a főügyészség vizsgálja, helyes döntéseket hozott-e a védelmi minisztérium és a vezérkar az ilovajszki harcok idején.
Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top