Close

Debrecen bővíti az együttműködést Kínával

Debrecen a gazdaság területén is bővíti együttműködését a következő években Kínával – közölte a város vállalkozói vagyonért és városstratégiáért felelős alpolgármestere szombaton sajtótájékoztatón.
Papp László a városházán megbeszélést folytatott a Fidesz meghívására Magyarországon tartózkodó kínai delegációval. Az alpolgármester emlékezetett arra, hogy Kína Belső-Mongólia tartományával kialakított együttműködés keretében 2013-ban kínai nyelvű osztály indítottak az egyik debreceni középiskolában, ahol jelenleg 30 diák kínai oktatók közreműködésével tanulja a kínai nyelvet.

Zsu Li, a Kínai Kommunista Párt nemzetközi osztályának Közép- és Kelet-Európáért felelős, miniszterhelyettesi rangú helyettes vezetője megerősítette: a kínai államfő által bejelentett új gazdasági koncepció, a Selyemút Gazdasági Övezet kialakításában számítanak Magyarországra, amely jelentős állomása volt egykor a régi selyemútnak.

Elsősorban a mezőgazdaság és élelmiszeripar, a technológiai iparágak és a turizmus fejlesztésében látnak lehetőséget az együttműködés bővítésére hangzott el a tájékoztatón.

Zsi Lu a gazdasági együttműködésben fontos feladatként jelölte meg az autópálya, a vasúti és a kikötői összekapcsolódás megteremtését. Megjegyezte: a közép-európai országok és a Független Államok Közössége (FÁK) országok között nincs közvetlen összeköttetés, ami nem felel meg a gazdasági globalizáció feltételeinek.

Az MTI felvetésére, miszerint a kapcsolatépítésben nagyobb szerepet kaphatna a debreceni nemzetközi repülőtér, Zsi Lu fontosnak nevezte a kapcsolatok megerősítését, de úgy vélte, a közvetlen légi járatok indítását nehezíti, hogy Debrecen lakossága kicsi, és szükség lenne vízumkönnyítésre is.

Mindemellett átfogóan vizsgálják ezt a kérdést – tette hozzá.

Papp László az MTI érdeklődésére bejelentette: a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési időszakban felújítják és 600 méterrel meghosszabbítják a debreceni repülőtér kifutópályáját, ezzel alkalmassá válik a legnagyobb szállítógépek fogadására is.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top