Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselőjelöltje szerint pártja Brüsszelben tiszteletet követel majd Magyarországnak, nem engedi elveszni az uniós forrásokat és küzd a „bal- és jobboldali szélsőség” ellen. A kormánypárti képviselő erről szerdán, egy XVI. kerületi lakossági fórumon beszélt néhány száz fős közönség előtt. Hangsúlyozta, a Fidesz az európai néppárt meghatározó tagjaként továbbra is kiáll majd az egész nemzet mellett, így például az Európai Unión kívül élő magyarok érdekeit is képviseli majd. Szájer József szerint emellett a magyar családokat, a rezsicsökkentést és a termőföldet is megvédik, továbbá küzdeni fognak az uniós támogatásokért is.
„Annyi francia fog Magyarországon földet vásárolni, ahány magyar Franciaországban” – vette védelmébe Szájer József a magyar földtörvényt, hangsúlyozva, hogy azt igazságtalanul támadja az ellenzék.
A fideszes politikus szólt arról is, hogy pártja a „bal- és jobboldali szélsőség” ellen is küzdeni fog Brüsszelben. Szájer József a szocialisták szélsőségességeként említette, hogy nem Magyarország érdekeit képviselik Európában, hanem az unióét saját hazájukban, ráadásul az Együtt-PM és a DK már kampányát is „hazugsággal kezdi”, hiszen listáik élén szereplő jelöltjeik nem kívánnak EP-képviselőkké válni. A kormánypárti EP-képviselő a Jobbik szélsőségességét az uniós zászló égetésében nevezte meg.
Szájer József szólt arról is, hogy a Fidesz idei országgyűlési választáson elért sikerét nagyobbnak érzi a 2010-esnél, mivel szerinte a választópolgárok ezúttal nem valami ellen, hanem a kormány munkájának folytatására szavaztak.
A politikus az elmúlt négy év legfontosabb eredményei között említette a gazdaság talpra állítását, a multik megadóztatását, a 300 ezer új munkahely létrehozását, a növekvő béreket, a rezsicsökkentést, a családtámogatási rendszer reformját, valamint az új alaptörvény megalkotását. A Fidesz EP-listavezetője minderre is hivatkozva tiszteletet követelt Brüsszeltől a magyaroknak.
A rendezvényen bemutatkozott Tóth Edina fideszes EP-képviselőjelölt is, aki az elmúlt tíz évben politikai tanácsadóként dolgozott Brüsszelben. Hangsúlyozta, amennyiben a kormánypárt listáján bejut az Európai Parlamentbe, akkor továbbra is megalkuvás nélkül a nemzet érdekéért küzd majd.
Szatmáry Kristóf, az ügyvivő kormány nemzetgazdasági államtitkára szintén a Fidesz EP-listájának támogatását kérte a fórum résztvevőitől. Kiemelte, a május 25-ei voksoláson lehetőség nyílhat „agyagba döngölni” a baloldalt, az ilyenkor szokásos alacsonyabb választási részvétel ugyanis a kormánypártnak kedvez, ahogy szerinte az is, hogy az „elvtársak külön indulnak”.