Close

Határon túli magyar teátrumok mutatkoznak be Miskolcon

Határon túli magyar teátrumok mutatkoznak be egy-egy darabbal a Miskolci Nemzeti Színházban: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Zentai Magyar Kamaraszínház négy előadását láthatja a közönség május 5. és 7. között – közölte Kiss Csaba, a miskolci színház vezetője kedden, sajtótájékoztatón.

    A marosvásárhelyi teátrum május 5-én a Mélyben, május 6-án pedig a Bányavakság című előadását állítja színpadra, míg a Zentai Magyar Kamaraszínház a Koldusopera című előadással érkezik Miskolcra, ezt a darabot május 6-án láthatja a közönség. A marosvásárhelyi Yorick Stúdió a Szeretik a banánt, elvtársak című politikai szatírával mutatkozik be.
    Kiss Csaba úgy fogalmazott: a színház olyan előadásokat, előadókat, szerzőket mutat be Miskolcon, akik vagy amelyek nem azért elsődlegesek, mert határon túliak, hanem „olyan minőségi előadásokat” állítanak színre, amelyek Miskolcon színesítik a kínálatot.
    A Mélyben című darab Gorkij Éjjeli menedékhely című művének adaptációja, Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatója állította színre. A Székely Csaba által írt, Sebestyén Aba által rendezett, a Yorick Stúdióval közösen létrehozott Bányavakság című előadás pedig az elmúlt évadok egyik legsikeresebb előadása volt Marosvásárhelyen, a darabot Pécsen, Kisvárdán, Bukarestben, Nagyszebenben, Nagyváradon is bemutatták.
    Kiss Csaba közlése szerint a vajdasági magyarság egyik nagyon fontos szellemi központja a Tisza menti régió. Ebben a térségben működik regionális színházként 2009 áprilisától a zentai kamaraszínház, amely a kezdetektől egy-egy előadásra hívott meg vendégművészeket, majd 2013-ban a Magyar Nemzeti Tanács és a zentai önkormányzat összefogásának köszönhetően saját társulattal folytathatta működését.
    A Yorick Stúdió Szeretik a banánt, elvtársak? című politikai szatírája pedig Ceauescu Romániájában játszódik.
    Kiss Csaba a sajtótájékoztatón elmondta: ez a „minifesztivál” a tervek szerint nem egyszeri lesz, a kultúráért felelős szaktárca ugyanis arra kérte a miskolci teátrumot, hogy készítsen koncepciót egy határon túli magyar művészeti fesztiválról.

 

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top