Close

Sajtóinformáció: öngyilkos lehetett Welsz Tamás

Öngyilkos lehetett Welsz Tamás – értesült a Blikk. A lap szerint az orvosok önkezűséget állapítottak meg és információik szerint idegen anyag okozta a mérgezést. Welsz Tamás neve a volt MSZP elnökhelyettes, Simon Gábor ügye kapcsán került újra a nyilvánosság középpontjába, miután több lap is úgy értesült, hogy remek szocialista kapcsolatai lehettek és ő lehetett a százmilliókat titkos külföldi számlákon parkoltató Simon Gábor pénzügyi bizalmasa is. A vállalkozó márciusban egy rendőrautóban lett rosszul, majd meghalt.

Több mint egy hónappal ezelőtt, március 20-án halt meg Welsz Tamás, aki egy rendőrautóban lett rosszul, azok után, hogy aznap több órát töltött együtt a nyomozókkal, akiket ő maga hívott ki.

A rendőrökkel dél körül találkozott a budapesti, Logodi utcai irodájában, ahonnan együtt mentek ki érdi házához. Három óra előtt indultak vissza a fővárosba. Útközben, a rendőrautóban lett rosszul Welsz Tamás, ezért azonnal a budai mentőállomásra vitték, ott viszont már nem tudták megmenteni az életét.

A rendőrség akkor azt közölte, hogy a vele lévő nyomozók nem észlelték, hogy bármit is bevett volna. A halála után először a Hír24.hu írt arról, hogy a vállalkozó azt mondta a rendőröknek: „Uraim, bevettem valamit. Nem tudnak ellene semmit tenni.”

A Blikk most úgy értesült, hogy az orvosok önkezűséget állapítottak meg, bebizonyosodott, hogy idegen anyag okozott mérgezést- ezt pénteki számában írta a bulvárlap. Vagyis ezek szerint Welsz Tamás bevehetett valamit.

A vállalkozót az Interpol hónapok óta csalás miatt körözte. A halála előtt utoljára március elején került be a lapokba. Azért, mert sajtóértesülések szerint az ő házában lehetett az adócsalással és más bűncselekményekkel gyanúsított egykori MSZP-s elnökhelyettes, Simon Gábor titkos páncélszekrénye, amiben a hamis afrikai útlevelét és több tízmillió forintnak megfelelő devizát tarthatott.

Sajtóhírek szerint Welsz Tamás remek szocialista kapcsolatokkal rendelkezett, Simon Gábornak egyenesen a pénzügyi bizalmasa volt. Welsz Tamást a Simon-ügy koronatanújaként emlegették.

Az egykori szocialista elnökhelyettes Simon Gáborról február elején derült ki, hogy egy bécsi bankszámlán 240 millió forintnyi eurót és dollárt rejtegetett.

Sajtóhírek szerint a Welsz Tamás házában lévő titkos széfben több tízmillió forintnyi devizája volt készpénzben.

A gyanú szerint hamis bissau-guineai útlevéllel magyar bankszámlát is nyitott, amelyen legalább 75 millió forintot helyezett el, szintén devizában. Ehhez jön még egy salzburgi számla 236 milliós összeggel, és egy zürichi bankszámla, amin 107 millió forintnyi vagyon lehet Simon Gábor nevén.

Továbbá sajtóértesülések szólnak arról, hogy több százezer eurós be- és kifizetéseket bonyolíthatott egy grazi bankban is az MSZP volt elnökhelyettese. Mindezek alapján Simon Gábor eddig leleplezett titkos vagyona elérheti a 600 millió forintot.

Simon Gábor ügyével és Welsz Tamás halálával kapcsolatban újabb rejtélyes esetekre hívta fel a figyelmet az index egy szerdai cikkében.

Azt írták: egy nappal azután, hogy február 4-én fény derült Simon Gábor Ausztriában rejtegetett vagyonára, a szlovákiai Nagymegyeren nyoma veszett egy helyi vállalkozónak.

Az index információi szerint az eltűnt vállalkozónak köze lehetett egy nemzetközi áfacsalási ügyhöz és korábban rendszeresen találkozgatott Welsz Tamással. Ilyenkor egy másik szlovákiai vállalkozó is velük volt. Őt márciusban fogta el a szlovák rendőrség, de néhány nappal később a vizsgálati fogságban meghalt.

Forrás: hirado.hu/Duna Híradó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top