A legnagyobb budapesti köztéri beruházásokat jártuk végig, hiszen választások előtt számos ajándékot oszt ki a hatalom polgárainak.
A Ferenciek terét hivatalosan bő egy hete kezdhettük el lelakni, a Kossuth teret – az áhított új szobrok nélkül – március 15-én adták vissza a lelkes publikumnak, és már ragyog a Ludovika homlokzata, valamint az azonos nevű teret, gyakorlatilag inkább parkot ékesítő öt gigatonnányi sóderzúzalék is.
A kőbe fúrt lyukakból vízpára száll majd felfelé, én mondom, remek lesz
Az Erzsébet téri Gödröt, néhány átereszt leszámítva, még molinók óvják a kukkolóktól, de már tudjuk: március végén oda is beszabadulhat a nép.
Ha tehát nem is tökéletesen, de mondjuk, hogy úgyszólván teljesül a kormány és a vele szoros egységbe forrt önkormányzatok nagy ívű terve: a voksolás napjára (legalább részben) véget érnek a leglátványosabb, ebből következőleg választópolgári közérzetet leginkább javítani képes köztéri nagyberuházások, vagyis lehet még jókat ünnepelni. Megnéztünk egy párat, mit adnak ki.
A Kossuth teret felszentelése előtt egy nappal, Wachsler Tamás vonatkozó kormánymegbízott szíves felvezetésével volt szerencsénk megtekinthetni; tapasztalatainkat lapunk internetes verziójában már megosztottuk olvasóinkkal, de talán nem árt, ha ehelyt is ejtünk pár keresett szót a megújult tájról.
Nos, mindenekelőtt: a tér, egy célirányos faritkítás következményeképpen jócskán kitágult, nyomorúságos aszfaltját jórészt pompás gránitra cserélték, az alsó széle közepébe egy 33 méteres zászlórudat böktek, a burkolat alá pedig imitt-amott rafinált berendezéseket építettek kánikula esetére: a kőbe fúrt lyukakból vízpára száll majd felfelé, én mondom, remek lesz.
Az Alkotmány utca vonalába, a térszintre hosszanti medencét installáltak, amely roppant attraktív, egyúttal viszont remek tankcsapda is, mert kívülről egy hatvan centi mély gödör határolja, ebből adódóan erre a térre garantáltan nem robog be senki fanatikus TNT-vel megrakott mikrobusszal, sátáni vigyorral az arcán.
Az ígért szobrokat nem láttuk, mert azok később érkeznek, az átültetett József Attilát viszont igen. Annyira nem bánja. Megtekinthettük a még javában készülő, föld alá süllyedt, modern szabású látogatóközpontot is, ahol örömmel nyugtázhattuk: emitt meglepő módon a megrendelőknek végre nem az a része nyert, amely szerint az építészet maximum a rokokóig értékelhető, és kiváltképp: érthető, hanem az, amelyik úgy látja, hogy néha lehet úgy is csinálni, mintha abban az évtizedben élnénk, amelyikben.
A minap bejártuk a feljavított Kossuth Lajos utcai részt és a Ferenciek terét is, amelyekre ugyan továbbra is két komplett sztrádányi forgalom zúdul rá, viszont olyan mennyiségű szemetesedényzet keletkezett rajtuk, hogy ha az ember direkte és lehető legalaposabban célozva akarná a járdára pöckölni a csikket, az akkor is valamelyik hamutartóban kötne ki.
A tér viszonylag jó benyomást tett ránk, klasszak a növendékfák ágyásait környező hatszögű padozatok, a kerekded bicikliőrző vasak, a több helyütt fellelhető, forgatható acélszék-csoportozatok, a belváros más tájain már megszeretett, csonkolt fákat mintázó kandeláberek, és gusztusos lett a részben LED-csíkokkal, részben színes körtékkel megvilágított, különleges alakú oszlopokkal díszített metróaluljáró is.
Nagyjából méltó lesz a 4-es metró megállóinak lélegzetelállítóan modern és nagyvilági forma- és színvilágához. Komoly bajunk csak az Irányi utca felől érkező busz megállójában látható üvegváró oldalából kitüremkedő villamos kábellel, a Jégbüfétől induló aluljáróban felejtett, a népi demokratikus bérelszámoló irodák atmoszféráját idéző neonlámpaburákkkal volt, valamint azzal, hogy a Nereidák kútjából a történtek ellenére sem csorog a víz.
A Párisi udvar előtt álló, jelöletlen óhellén síremlékekre emlékeztető kőalakzatokkal nem vesztünk össze, azokat egyszerűen csak nem értjük.
A munkavégzés alá vont Erzsébet téri Gödröt még nem láthatjuk, a feszes molinók és a még feszesebb strázsák miatt csak a dolgozók és a speditőrök mozgását szolgáló átereszeknél lehet rálesni, annyit azonban így is megállapíthattunk, hogy a térbe sokkal több és főleg nemesb követ fognak beépíteni, mint a tizenkét mester a magos Déva várába, ráadásul jóval kevesebb sírás-rívással.
A látványtervekből tudja, aki akarja, hogy ez is rém modern lesz (marad), tehát a publikumnak továbbra is csak a kisebbik része fogja szeretni, még szerencse, hogy nekik is bőven marad örömforrás, sőt vélhetőleg lesz újabb is. A gond errefelé csak az, hogy a buszpályaudvar mögötti parkban ellenben semmi jele a változásnak, a felületeket továbbra sem takarítók kezelik, hanem a közönség, elsősorban cigarettavégekkel, papír zsebkendőkkel, neoluxszal és magas szesztartalmú italok palackjaiból nyert üvegszilánkokkal.
Öröm az ürömben, hogy a park új attrakcióval gazdagodik, egészen véletlenül még ugyancsak a választás előtt: március 27-re elkészül a Lepkeház című attrakció, amelynek faácsolata már negyedkész állapotában is rendkívül izgalmasnak tűnt. Az építményről hozzávetőleg azt kell tudni, hogy egyfajta teátrum lesz, a Budapesti Tavaszi Fesztivál legújabb helyszíne, mely a fesztivál idején vizuális élmény- és találkozópontként várja a látogatókat.
Grandiózus vállalkozás a Ludovika (újabban: Nemzeti Közszolgálati Egyetem) és hátterében megbúvó Orczy-kert felújítása is. Helyszíni szemlénken meghatottan nyugtáztuk, hogy a remek, Pollack Mihály-féle épület aligha lehetett valaha is szebb, mint most, valamint, hogy az előtte lévő, egyelőre kordonnal övezett Ludovika tér című parkot is helyrepofozták, bár a rajta átvezető sétautat – amelyen március végén állítólag elsőként maga Orbán Viktor miniszterelnök fog végighaladni kíséretével – talán szabhatták volna kissé szerényebbre is, akkor egy-két gigatonnával kevesebb murvaőrlemény is elég lett volna, de mindegy, van Budapesten zöldfelület így is, dögivel. Az Orczy-kertben tudomásunk szerint nyáron állnak neki a munkának, a terület egyelőre tehát marad, ami, vagyis a város egyik legdepresszívebb ganédombja.
Forrás: Népszabadság