Close

Mesterházy: nem azt kiabálták, hogy „kötelet”, hanem azt, hogy „börtönt”

Nem azt kiabálták az MSZP szombati nagygyűlésén, hogy „kötelet”, hanem azt, hogy „börtönt” – reagált Mesterházy Attila az ATV Szabad szemmel című műsorában vasárnap a Hír Tv felvétele alapján írt Magyar Nemzet Online-on (mno.hu) megjelent cikkre, amely szerint a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje nem határolódott el a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterre vonatkozó kijelentéstől.

Mesterházy Attila úgy fogalmazott: nem azt kiáltották, hogy „kötelet”, „hanem azt, hogy börtönt, és mivel én a beszédemben is végig a jogállami igazságtételről beszéltem, a törvény előtti egyenlőségről, arról beszéltem, hogy a törvényeket még Orbán Viktornak, Mészáros Lőrincnek, Simicska Lajosnak és Lázár Jánosnak is be kell tartania”.

Hozzátette: az emberek azt várják a következő kormánytól, hogy mindenkit egyenlően mérjen a törvény. Úgy vélte, a jogállami igazságtétel pedig azt jelenti, hogy nem „politikai komisszárok előtt kell felelniük azoknak, akik törvényt sértettek, nem politikailag motivált koncepciós perekben kell hogy feleljenek ezek az emberek, hanem a független magyar igazságszolgáltatás előtt”. Ennek végeredménye az, ha valaki bűncselekményt követett el, akkor megy a börtönbe – tette hozzá a politikus. „Ezért mondtam azt, hogy azzal egyet tudok érteni, hogy lehet, hogy börtön lesz ebből, hiszen ezeket a közbeszerzéseket azért mindig körbelengi a korrupció” – mondta Mesterházy Attila.

Az mno.hu vasárnap számolt be arról, hogy kötelet javasoltak adni bekiabálók a felcsúti polgármesternek az MSZP szombati nagygyűlésén, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila pedig nem határolódott el a kijelentéstől.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top