Tiszta vizet kellene önteni a pohárba, és nem egyes helyi feszültségekre hivatkozni, hanem korrekt módon tálalni a tényeket – mondta lapunknak a kelet-európai bevándorlókkal kapcsolatos brit hangulatkeltésről Andor László, foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős EU-biztos, aki az elmúlt hetekben az uniós munkavállalók és a szabad mozgás EU-s alapelve körüli politikai vita középpontjába került. A magyar biztos azt is elmondja, a hétéves átmeneti időszak alatt a befogadó országoknak is fel kell készülniük a határok megnyitására, de a valódi kockázatot a küldő ország vállalja. Ismét leszögezi: minden számítás azt mutatja, hogy a migráns munkaerő nettó befizetője a jóléti rendszereknek.
– Óriási politikai vita alakult ki Nagy-Britanniában és részben Németországban a kelet-európai bevándorlók befogadásáról, és arról, milyen juttatásokhoz van joguk. Tisztázzuk, mi az a minimum, amit az uniós jog szerint biztosítani kell azoknak a munkavállalóknak, akik más uniós országból érkeznek?
– A kérdés nem így vetődik fel, hanem úgy, hogy diszkriminálni nem lehet. Ha valaki figyelemmel kíséri a vitát, látja, hogy vannak, akik úgy értelmezik az unió bővítését, hogy országok, piacok csatlakoztak az EU-hoz. A lényeg viszont, hogy nemcsak országok, piacok, hanem emberek csatlakoztak. Emberek, egyenlő jogokkal. Ezeket csak átmenetileg korlátozza a bővítési szerződés. Az EU annyit mond ki, hogy ha valaki egy másik országban dolgozik, akkor ott ugyanazok a jogok illetik meg, mint a fogadó ország munkavállalóit. Ezért fontos a szociális juttatások uniós koordinációja, amely szerint ha valaki nem dolgozik egy adott országban, de vagy hozzátartozója egy dolgozónak, vagy el tudja tartani magát és ezt be tudja bizonyítani, vagy életvitelszerűen már ott tartózkodik, részesülnie kell azokban a juttatásokban, amelyekben a fogadó ország állampolgárai részesülnek.
– Ugyanakkor vannak uniós szinten szabályozott elemek: például a tagállamoknak nem kötelező szociális támogatást biztosítani az álláskeresőknek az első három hónapban, vagy ha valaki inaktív, akkor ne automatikusan kerüljön ki a rendszerből, hanem egyéni elbírálás alapján.
– A három hónapos ott-tartózkodás a turistákat és az álláskeresőket is érintheti. Egyáltalán nem biztos, hogy találnak majd munkát. Hat hónap után pedig nemcsak hogy nem férhet hozzá automatikusan a juttatásokhoz, hanem az sem automatikus, hogy maradhat, ha nincs reális esély a munkavállalásra.
– Lát Nagy-Britannián kívül más uniós tagállamot, amely uniós szerződésmódosítás útján korlátozná a polgárok szabad mozgásának alapelvét? A brit politikusok szeretik azt mondani, hogy számíthatnak a németekre, hollandokra, finnekre.
– Angliában sem gondolja így mindenki. Csak a politikai spektrum viszonylag szűk részéből hangzanak el ilyenek. A szabad mozgás korlátozásának igénye Anglián kívül érdemben máshonnan nem hallható. A bevándorlók száma, a migráns munkaerő nagysága – ez csak brit vita. Hogy mihez férnek hozzá a migránsok, és mihez nem – ez ír, dán, német, osztrák vita is. Ezek az országok ugyanúgy gondolkodnak: nézzük meg, milyen súlyú a visszaélés, vagy ennek a szándéka, és ha számottevő, akkor járjunk el, illetve a jogosultságot valamilyen formában kössük össze a munkavállalással, annak szándékával. Ezt meg lehet érteni: ne legyenek automatizmusok, de nincsenek is. A visszaéléseket a létező uniós jog alapján megfelelően el lehet hárítani. Nem láttunk semmilyen konkrét, számszerű jelentést a tagállamoktól, amely azt állítaná, hogy rendszeres, vagy jelentős mértékű lenne a juttatásokkal való visszaélés. Épp ellenkezőleg: minden számítás azt mutatja, hogy a migráns munkaerő döntő többsége nettó befizetője a jóléti rendszereknek. Az ellenkezőjét senki sem bizonyította.
– Nagy-Britanniában már munkáspárti politikusok is felvetették a szabad mozgás korlátozását. Ön szerint ez hogyan módosíthatja a vitát?
– A vita a kormányt is megosztotta, hiszen a liberális demokrata Nick Clegg miniszterelnök-helyettes és Vince Cable gazdasági miniszter más álláspontot képviselnek, mint a UKIP (Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja – a szerk.), vagy néhány konzervatív miniszter, például a bevándorlók számát korlátozni akaró Theresa May belügyminiszter, illetve a jóléti turizmussal kapcsolatban legvehemensebb álláspontot valló Iain Duncan Smith munka- és nyugdíjügyi miniszter. A Munkáspárt érzékel aggályokat a társadalomban, s erre próbál reagálni. Amikor 2004-ben döntés született arról, hogy ne korlátozzák az unióhoz első körben csatlakozó tíz új állam (köztük Magyarország) polgárainak munkavállalását, a Munkáspárt volt hatalmon. A számítások alábecsülték a beérkező munkavállalók számát. Ezt többeknek nehéz feldolgozni. De a brit gazdaságot nem érte kár, sőt, a migráns munkaerő hozzájárult a növekedéshez.
– Az egyik munkáspárti politikus azzal élcelődött, hogy ez az alapelv nem a munkakeresők szabad mozgását jelenti. Igaz lenne ez?
– Felesleges improvizálni, már másnap megbánja az illető, hogy ilyet mondott. Nem kell mindenre reagálni. Ugyanabban a tévéműsorban, ahol ez elhangzott Chuka Umunnától (munkáspárti képviselő – a szerk.), egy konzervatív képviselő asszony azt mondta, rendben van, most nem jönnek sokan Romániából és Bulgáriából, de nagy áradatra kell felkészülni Jugoszláviából. Erre is reagáljunk?
– Csak az a baj, hogy EP-választások lesznek, és úgy tűnik, a téma nem kerül le a napirendről. Nemrég nagy vihart kavart az az eset, melyben egy Németországban élő román nő, aki nem dolgozott, s úgy tűnik, nem is keresett munkát Németországban, bírósághoz fordult, mert megtagadták tőle a szociális juttatásokat. A német bíróság az Európai Bírósághoz fordult, ez pedig az Európai Bizottságtól kért véleményt, amely kimondta: az inaktívakat nem lehet automatikusan kizárni az ellátásokból. Hogyan lehet megértetni a választópolgárral azt, hogy valakinek, aki soha nem dolgozott Németországban, jár juttatás?
– Az EU nem kényszeríti Németországot, hogy juttatást biztosítson ennek a nőnek. Ám ez egy folyamatban lévő ügy, amelynek nem szeretnék belemenni a részleteibe. Az unió nem kényszerít senkit arra, hogy az első három hónapban juttatást adjon. Ha a helyi rendszer ennél nagyvonalúbb, ne az uniót hibáztassa. A bizottság csak annyit szögezett le álláspontjában, hogy automatikusan nem jár semmi, de hat hónap után nem lehet automatikusan megtagadni a juttatást, hanem meg kell vizsgálni a konkrét helyzetet. Németországgal szemben nincs semmiféle uniós eljárás emiatt.
– Sokszor helyi feszültségekre vezethető vissza a szabad mozgást megkérdőjelező retorika. Egy városrészben megjelenik egy csapat, akik mások, máshogy viselkednek, konfliktusok keletkeznek, erre a politikusoknak reagálniuk kell. Hogyan lehet kezelni ezeket a helyi problémákat, hogy ne üssenek vissza az EU-s értékekre?
– A német helyzetet jól ismerem, több német nagyváros vezetőjével beszéltem, Münchenben, Hamburgban is jártam, nemrég volt itt Sigmar Gabriel alkancellár is. Nagyon helyes, hogy felállították a tényfeltáró bizottságot. Az is, hogy belső erőforrásokat akarnak mozgósítani annak a nagyjából három tucat városnak a megsegítésére, ahol ilyen helyzetek adódtak. Kérdés, mennyire volt ez váratlan. Azért is van a hétéves átmeneti időszak, hogy a tagországok felkészüljenek a teljes szabad mozgásra. Nem azért, hogy hét évig malmozzanak, majd amikor hirtelen kitárulnak az ajtók, meglepődjenek, hogy más országokban szegényebb emberek élnek, és egy részük náluk próbálkozik munkát, megélhetést találni. Sok jó példa van Németországban, de Hollandiában is. Párbeszéd alakul ki a város vezetése és az oda érkezett családok között. Kétoldalú kapcsolatok épülnek német és holland, illetve román és bolgár városok között, hogy jobb legyen az információ áramlása: akik útra kelnek, megtudják, mire számíthatnak, és mire nem. Ez mindkét oldalnak segít a megfelelő hozzáállás kialakításában: az odaérkező éljen és dolgozzon a helyi szabályok szerint, a fogadó társadalom maradjon nyitott. Múlt héten a német városok szövetsége nyilatkozatban figyelmeztetett, hogy az egyes népekkel kapcsolatban megfigyelhető felhangok kezdenek veszélyessé válni, s ideje a tényekkel foglalkozni. Összességében, leszámítva azokat a városokat, ahol a romániai romák nagy számban telepedtek meg, és panasz van az antiszociális viselkedésre, igazából nincs probléma a romániaiakkal sem. A német probléma azokra a helyekre koncentrálódik, ahol sok roma család jelent meg hirtelen, és nem tudtak erre megoldást találni lakás, foglalkoztatás, iskoláztatás szempontjából.
– Mennyiben vezethető mindez vissza arra, hogy Nyugat-Európában most találkoztak nagy számban munkanélküli romákkal, roma családokkal, akik ott próbálnak boldogulni?
– Ki hamarabb, ki később tapasztalhatta meg, hogy a romák is vándorolnak, hiszen uniós állampolgárok, ugyanúgy próbálkozhatnak, mint akárki más. Amellett, hogy bizonyos helyeken jogos az aggodalom, jó példákat is látunk. A 2010-es francia eset elmérgesedett vitaként indult, de jó néhány helyen uniós források támogatásával kezdtek kialakítani lakóhelyeket, és gondoskodni arról, hogy ha valaki tényleg ott akar maradni, legyen iskola, munkahely, közlekedés. Ne zárványként telepedjenek meg, mozduljanak el egy élhetőbb világ felé. 2010-11-ben, amikor az európai romastratégián kezdtünk dolgozni, ezt nem mindenki értette. Németország vonakodott, hogy miért van szükség ilyen uniós keretstratégiára, amikor náluk 70 ezer roma él minden gond nélkül. Utólag már világos, miért van szüksége minden tagállamnak roma integrációs stratégiára, és az erre fordítható uniós támogatási keretre.
– Hogyan lehet elkerülni, hogy ez ne a romák elleni támadássá fajuljon, hogyan lehet beszélni erről?
– Strukturálni kell a vitát. Akkor tudunk előrelépni, ha megvizsgáljuk, hogy az európai munkaerő-mobilitás volumene tényleg túl nagy-e. Hogy milyen a migráció költségvetési hatása, és milyen a kiküldött munkavállalók helyzete. Csak a negyedik a roma dimenzió. A mobilitás összességében nem túl nagy: az európai munkaerő 3 százaléka él és dolgozik máshol, mint ahol született. Ez nem nagy szám, ha azt vesszük, hogy mindenki szabadon mozoghat. Azt kellene belátni, hogy az igazi kockázatot nem a fogadó ország, hanem a küldő ország vállalja, ahol egyes szakmákban, szektorokban az agyelszívás tényleges probléma. A jelenlegi munkaerő-mobilitás nem optimális mindenkinek, de nem a korlátozás a megoldás. Egyes országok nagy vérveszteséget szenvedtek. Én is gratulálok Lettországnak, mert be tudta vezetni az eurót, de emberi tőkében nagyon sokat veszítettek az elmúlt tíz évben. Meg kell fordítania az elvándorlási tendenciákat. Lettország kis lélekszámú ország. Ha a britek vagy mások kvótákat vezetnek be, attól a lett kérdés még nem oldódik meg.
– Lát-e olyan jeleket, hogy keleti vagy déli tagállamok ellenlépéseket fontolgatnak?
– Persze. Sokszor figyelmeztettük azokat, akik feszegetni kezdték az emberek szabad mozgását, hogy ez nem önmagában álló jog és lehetőség, hanem egyike a négy szabadságnak, amelyek összességükben alkotják az egységes piac logikáját. Ezen belül kell méltányos, kölcsönösen előnyös mechanizmust kialakítani. Nem lehet kibújni az egységes piac egy része alól, mert az megítélésem szerint nagyobb költséget jelent, mint szeretném. Nem lehet, hogy egyes országokra négy szabadság vonatkozik, másokra kettő és fél. Montenegró 5-10 év múlva uniós tagország lesz, jó esélye van rá. Vajon Montenegró migrációs potenciálja veszélyt jelenthet bármilyen uniós tagországra? Aki ezt felveti egy komoly vitában, magát teszi nevetségessé.
– Az eurózóna válsága mennyire változtatta meg az európai mobilitás dinamikáját?
– Jelentősen. A válság előtti időszakban lakosságarányukat tekintve Írország és Spanyolország volt a legnagyobb befogadó, a két úgynevezett buborékgazdaság. Az írekhez jellemzően Lengyelország és a Baltikum felől, a spanyolokhoz Romániából, és részben Bulgária felől érkeztek a bevándorlók. Ez azóta megváltozott. Befogadóként most az Egyesült Királyság és Németország került az élre, küldővé inkább a déli országok váltak. Emiatt is méltánytalan és aránytalan az a vita, ami Románia és Bulgária körül folyik, mert Nagy-Britannia sem ebből a két országból tapasztalja a legnagyobb bevándorlásnövekedést, hanem Spanyolországból és Olaszországból. Ha az eurózóna válsága nem oldódik meg, márpedig még nem tartunk ott, akkor ez fokozódni fog.
– Kampányok során nem igazán szoktak elcsitulni az ilyen konfliktusok, mi lehet a megoldás?
– Országonként változó. A felfokozott hangulat január elsejéhez kapcsolódott. Angliában nyilván nem fog lezárulni a vita, sem az idei EP-választásokkal, sem a jövő évi parlamenti választásokkal, mert kilátásba helyeztek egy népszavazást az EU-tagságról. Ebből a szempontból nagyon fontos figyelmeztetés, hogy ha a számok alapján a migráció inkább előnyös Nagy-Britannia számára, akkor meddig célszerű azt a látszatot kelteni, hogy hátrányos. Mert ha valamit, ami ennyire előnyös, amiből ennyit profitálnak, úgy állítják be, mint negatívumot, akkor vajon a népszavazás előtti hónapokban miket fognak állítani? Valamikor mégiscsak tiszta vizet kéne önteni a pohárba, és nem egyes helyi feszültségekre hivatkozni, hanem tágabb összefüggésben, korrekt módon tálalni a tényeket.
– Hadd hozzak szóba végül egy másik témát is: az európai bizottság mandátuma ősszel lejár, hogyan tervezi a jövőjét? Brüsszelben, Budapesten, Londonban?
– Az ősz még távol van, semmilyen irányt nem szeretnék kizárni.
forrás: nol.hu