Close

Nagycsaládosok töltik a Mikulás ünnepét Zalaszabarban

Rászoruló zalaegerszegi és a város környékén élő nagycsaládosokat látnak vendégül egy hosszú hétvégére Zalaszabarban, a Holnapocska Táborban, ahol a résztvevők a Mikulás ünnepét tölthetik játékkal.

A zalakarosi Szabadics család által létrehozott Holnapocska Alapítvány kezdeményezésére nyolc sokgyermekes család tölthet el egy hosszú hétvégét péntektől az alapítvány által működtetett Zobori KalandoZoo-ban – tájékoztatta az MTI-t Rigó Csaba Zala megyei kormánymegbízott, aki december 6-án este Mikulásként látogatja meg a tábor vendégeit. Hozzátette: a kormányhivatal a nagycsaládosok zalaegerszegi egyesületének segítségével találta meg azokat, akiknek más módon nem lehetne lehetőségük egy közös családi pihenésre.

A kiválasztott családok általában három-négy gyermeket nevelnek, de van köztük ötgyermekes família is, a gyerekek legfiatalabbika kilenc hónapos. A Zalaszabarba tartó utat is az alapítvány és a kormányhivatal által biztosított buszokkal tehetik meg a családok – jelezte a kormánybiztos.

A mintegy 30 résztvevő megismerheti a tábor ökoházát, kipróbálhatja a gyertyamerítést és a kavicscsiszolást, de sok más lehetőség mellett állatsimogató, bűvészműsor és gitárkoncert is szolgálja majd a kikapcsolódásukat.

 

forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top