Bár a halálról az európai embereknek általában az elmúlás, a szomorúság, a gyász jut az eszünkbe, mégis Koreában a halált az élet természetes körforgásának annak részének tekintik. Ezért kicsit mások a temetkezési szokások is. A halottakat addig őrzik a otthonukban, amíg elkészülnek a Kokduk, vagyis azok a faszobrok, akik elkísérik az elhunytat a másik világba.
A British Museum után Magyarországra érkezik a “Kokdu, a lelki társ” című tárlat, mely a késői Csoszon dinasztia korából származó ravatalt, koporsót és 76 darab Kokdu emléktárgyat mutat be. A Dong Sung Művészeti Centrum Kokdu Múzeumának és a magyarországi Koreai Kulturális Központ együttműködésének köszönhetően november végén megnyitotta kapuit az egyedülálló kiállítás a Koreai Kulturális Központban.
A Kokdu kulturális jelentősége abból ered, hogy kapcsolatban van a minket leginkább foglalkoztató alapvető és egyetemes kérdésekkel, azaz az élettel és halállal kapcsolatos gondolatokkal. A Kokdu erőt és gyengeséget, vidámságot és komolyságot, örömöt és fájdalmat fejez ki állati, növényi vagy emberi alakban. A figurákra a sámánizmus, a buddhizmus és a taoizmus is hatással voltak, így a Csoszon dinasztia koreai társadalmának kultúráját tükrözik. Noha a Kokduk néprajzi és történelmi leletként is értékesek, nehéz lenne figyelmen kívül hagyni egyéni művészi értéküket. Mindegyiket finom technikával faragták tökéletesre, követve azt az egyedi színezési technikát, mely jól tükrözi a koreaiak törekvését a természettel való harmóniára. Festésükhöz Korea tradicionális színeit, a pirosat, kéket, sárgát, feketét és fehéret használták. Durva jellemvonásaik, kiegyensúlyozatlan arányaik és a rájuk jellemző egyszerűség vagy túlzás teszi egyedivé a Kokdukat. Négy csoportra oszthatók attól függően, hogy milyen szerepet töltenek be az elhunyt túlvilági életében. A “vezető” elkíséri az utazót a túlvilágra, és segít, hogy ne térjen tévútra; az “őr” útja során megvédi a gonosz lelkektől; a “gondviselő” kiszolgálja az utazót, ha bármire szüksége lenne; a “szórakoztató” figurák zenélnek, táncolnak és énekelnek, így mulattatják az elhunytat célja eléréséig.
Habár a Kokdukat az elhunytaknak készítették, az élők együttérzését és jókívánságait is építették meg, majd elégették. Park Jinyoung művészettörténész, a kiállítás kurátora elmondta lapunknak, hogy „a hagyományos koreai ravatal, azaz a sang-yeo két részből áll: egy ház formájú, fenyőből készült állványzatból és a dísztárgyakból (Kokdu), mely a koreaiak élettel és halállal kapcsolatos látásmódját tükrözte. Habár a ravatal egy temetkezési kellék, bőséges művészeti értékkel rendelkezik, és nem túlzás azt állítani, hogy az építészet, kézművesség, festészet és szobrászat összetett művészeti formája.
A 20. század modernizációja során a koreai társadalom temetkezési kultusza jelentősen megváltozott. A ravatal mára már eltűnő félben van, csak a helyi fesztiválokon és rendezvényeken látható. Ez segített ráébreszteni az embereket arra, hogy meg kell őrizni ezt az értékes tradíciót. Nemrégiben alapították meg a Kokdu múzeumot, ahol ezernyi eredeti faszobrot, díszes koporsót és ravatalt állítottak ki, melyek a tradicionális színekben pomáznak.
A tárlat ingyenesen tekinthető meg, minden hétköznap, 10-18 óra között a Koreai Kulturális Központban (1124 Budapest, Csörsz utca 49-51)
Fejes Imre